- Az első forduló után vetted át a csapat irányítását. Milyen az összkép az ősz után?
- Hullámzó teljesítményt nyújtottunk - fogalmazott Zsivoczky Gyula, a Diósgyőri VTK U19-es korosztályának vezetőedzője. - Szoros együttműködésben dolgozunk az NB III.-as együttessel és az U17-es korosztállyal. A játékosok többször is kettős terhelést kaptak, ami segíti őket a felnőtt futball felé vezető úton. Mentálisan és fizikálisan viszont nagyon igénybe voltak véve, ami olykor meglátszott a teljesítményükön.
- A célt viszont csak részben sikerült elérni.
- Nem volt ugyan lerögzítve, de természetesen szerettünk volna a legjobb nyolcban végezni, hogy tavasszal is a Kiemelt csoportban folytassuk. Ez nem sikerült, mert bár voltak jó pillanataink, sajnos akadtak gyengébbek is. Az edzésmunka és a mérkőzésekre történő felkészülés során mindenki jól dolgozott, senkit nem érhet szemrehányás, emellé azonban nem párosult a kellő eredmény. Így sem érzem, hogy gond lenne, hiszen az Alap csoportban is jó ellenfelekkel találkoztunk, így a korosztály tovább menetelhet a felnőtt foci irányába.
- A hullámhegynek és a hullmávölgynek melyek voltak a leginkább érezhető pontjai?
- Örülök, hogy játékban szinte minden meccsen felvettük a versenyt az aktuális ellenféllel. Döntetlent játszottunk az élen végzett Ferencvárossal, legyőztük azt az MTK-t, amelyik ebben a korosztályban eredményesen szerepel az ifi BL-ben, és pontot szereztük a Debrecen ellen is. A nem várt kudarc a Pécs ellen ért el minket, ez viszont meghatározta az ősz további részét, érzésem szerint ekkor dőlt el, hogy a legjobb nyolcról le kell tennünk.
- Így is lesznek jó meccsek tavasszal?
- Ebben egészen biztos vagyok. Velünk egy csoportban fog szerepelni az MTK, a Debrecen és a Szeged, valamint a Kisvárda, a Fehérvár, a Békéscsaba és a Kaposvár is. Nem rossz a riválisok névsora, úgyhogy lesz minőség az ellenfeleknél, de természetesen nálunk is.
- A DVTK LSA alapelveit igyekezett betartani az U19-es csapat is?
- Ez a legfontosabb. Nekünk az a legfontosabb, hogy olyan labdarúgókat neveljünk, akik később felnőtt szinten megállják a helyüket, erősségei lehetnek a DVTK-nak és a magyar futballnak. Mindent ennek rendelünk alá. Az általunk védekezésben kért dolgokat, a magas presszinget, a gyors átmeneteket megcsinálták a játékosok. Sok gólt kaptunk viszont olyan egyéni hibákból, amelyek javíthatóak. Ez lesz az egyik kiemelt feladatunk a téli felkészülés során. Annak is örülök, hogy nagyon sok 2006-os születésű, tehát U17-es játékos játszott fel hozzánk. A jövőben is ezt az utat fogjuk járni, mert ez a gyerekek fejlődése mellett a produktivitás szempontjából is rendkívül lényeges.
- Mikor kezdődik a tavaszi felkészülés?
- Az NB III.-as csapat egy héttel hamarabb kezd, néhány játékos már ott is érdekelt lesz. Mi január 9-én kezdjük a munkát a felmérésekkel, majd jöhetnek a csapatszintű edzések. Erős felkészülési időszak vár ránk, Alap csoportos és szlovák ellenfelekkel is találkozunk. Az a fontos, hogy folytatásra a lehető legjobb állapotba kerüljünk. Hagy ragadjam meg az alkalmat, hogy ezúton kívánjak szép ünnepet és boldog új esztendőt valamennyi DVTK szurkolónak, sportolónak, az akadémia dolgozóinak és természetesen a saját játékosainkank és stábom valamennyi tagjának.
A Kiemelt csoport őszi végeredménye
1. | ![]() |
11 | 7 | 3 | 1 | 29 | 13 | 16 | 24 |
2. | ![]() |
11 | 6 | 2 | 3 | 16 | 10 | 6 | 20 |
3. | ![]() |
11 | 6 | 2 | 3 | 20 | 15 | 5 | 20 |
4. | ![]() |
11 | 6 | 0 | 5 | 27 | 24 | 3 | 18 |
5. | ![]() |
11 | 5 | 3 | 3 | 19 | 11 | 8 | 18 |
6. | ![]() |
11 | 5 | 3 | 3 | 19 | 12 | 7 | 18 |
7. | ![]() |
11 | 5 | 2 | 4 | 20 | 19 | 1 | 17 |
8. | ![]() |
11 | 5 | 1 | 5 | 14 | 17 | -3 | 16 |
9. | ![]() |
11 | 4 | 2 | 5 | 15 | 19 | -4 | 14 |
10. | ![]() |
11 | 3 | 3 | 5 | 17 | 24 | -7 | 12 |
11. | ![]() |
11 | 2 | 2 | 7 | 15 | 28 | -13 | 8 |
12. | ![]() |
11 | 0 | 1 | 10 | 9 | 28 | -19 | 1 |
A Diósgyőri VTK U19 eredményei
2022. szeptember 10., szombat
12:00 Vasas Kubala Akadémia U19 - Diósgyőri VTK U19 2-1
2022. szeptember 17., szombat
11:00 Debreceni VSC-DLA U19 - Diósgyőri VTK U19 0-0
2022. október 1., szombat
13:00 Diósgyőri VTK U19 - Puskás Akadémia FC U19 2-5
2022. október 15., szombat
13:00 Diósgyőri VTK U19 - Ferencvárosi TC U19 2-2
2022. október 19., szerda
11:00 Diósgyőri VTK U19 - Pécsi MFC U19 1-3
2022. október 29., szombat
12:15 Bp. Honvéd-MFA U19 - Diósgyőri VTK U19 3-0
2022. november 5., szombat
13:00 Diósgyőri VTK U19 - MTK Budapest U19 3-2
2022. november 12., szombat
13:00 Újpest FC U19 - Diósgyőri VTK U19 3-0
2022. november 19., szombat
10:00 Illés Akadémia-Haladás U19 - Diósgyőri VTK U19 4-2
2022. november 26., szombat
11:00 Diósgyőri VTK U19 - ETO FC Győr U19 1-3
2022. december 3., szombat
14:00 Szeged-Csanád Grosics Akadémia U19 - Diósgyőri VTK U19 1-3
A Diósgyőri VTK U19 házi góllövőlistája
3 gólos
Balázsi Levente
Fercsák Róbert
2 gólos
Kollár Márton
1 gólos
Ádám Nikolas
Fekete Vince
Gulyás Márk
Horváth Zsolt
Kövesi Krisztián
Paizs József
Vincze Dániel