Magyarország Atlétikai Csapatbajnoksága

2025. május 23-25. (péntek - vasárnap), Lantos Mihály Sportközpont, Budapest

Az atlétikai csapatbajnokságon (CSB) egy csapatban minimum 10, és nemenként minimum 4 atlétának ténylegesen el kell indulni az adott versenyszámban, amiben nevezve lett. A CSB-n csak felnőtt, U23, U20 vagy U18 korú atléták szerepeltethetőek, a DVTK azonban szinte kizárólag utánpótlás korú sportolókkal indult. 

A CSB-n a hazai klubok három különböző divízióra vannak felosztva, az előző évi csapatbajnokságon elért eredmények alapján. Az első és utolsó három helyen végzett csapatok tudnak feljutni, illetve kiesni a magasabb vagy alacsonyabb osztályokba.
A fiatal diósgyőri csapat ebben az évben a második divízióban kapott helyet és azzal a céllal érkezett az idei versenyrere, hogy a tavalyi kiesés után, visszajusson az első osztályba.

A piros-fehér atléták tényleg mindent kiadtak magukból, hogy meglegyen a kívánt csapatsiker. Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy számos egyéni csúcs és dobogós helyezés született.
A női sprintszámokat mondhatni uralták atlétáink. A 100 méteres síkfutásban dupla diósgyőri diadal született: a mindössze 18 esztendős Boldogh Boróka 12.04-gyel győzött, őt követte Gál Nikolett 12.31-gyel, mindkettejük ideje új egyéni csúcs volt.
Felnőtt világbajnoki indulónk, Tóth Anna is ott volt a csapatban, aki egyenesen Lengyelországból érkezett, hiszen ott kezdte meg a szabadtéri versenyszezonját. A Chorzówban rendezett Silver rangsorolású Continental Tour állomáson 13.20-as időeredménnyel az 5. helyen végzett a nemzetközi mezőnyben.
Sok pihenésre nem volt ideje Annának, hiszen másnap már a Budapesten állt rajthoz ugyanebben a számban, amit 13.22-vel magabiztosan meg is nyert, ezzel is hozzásegítve a csapatot a feljutáshoz.
A 100 méteren mutaott dominanciát még tudták fokozni a lányok, hiszen  200 méteren teljesen piros-fehér lett a dobogó, de a negyedik indulónk is a legjobb hatban végzett. A számot Tóth Anna nyerte (24.32), őt követte Lalik Petra (24.88), Boldogh Boróka (25.55) a harmadik, Gál Nikolett (25.79) pedig a hatodik helyen ért célba. Anna, Petra és Nikolett ráadásul mind egyéni csúcsokat futottak.
Lalik Petra tehát a legutóbbi versenyhétvége után ezen a héten sem lassított, és további egyéni rekordokat száguldott: 400 méteren 55.35-tel nyert, míg 400 méter gáton elképesztő fölénnyel: több, mint hét másodperces (!) előnnyel győzött (58.12). Majkut Gergely versenyzője az elmúlt hetek fantasztikus eredményeinek köszönhetően ráadásul a női 400 méter gát U20-as európai ranglista élére is állt!
A női 4x100 méteres váltónk is nagyot futott: a Tóth Anna, Boldogh Boróka, Tárkányi Abigél, Steinbinder Laura fémjelezte kvartett 49.33-as ideje a második helyre volt elég a 11 fős mezőnyben.
Rőczei Gréta az ugrószámokban jeleskedett, hármasugrásban mindössze kettő centiméterrel maradt le a második helyről, 11.54 méteres eredményével harmadik lett. Magasugrásban viszont már összejött az ezüst 1.55 méterrel.
A női hosszútáv futóknál Lövei Vanda volt érdekelt diósgyőri részről, aki 10 kilométeren harmadik helyen zárt.

A férfi sprintszámokban pedig Orosz Balázs szállította a dobogós helyezéseket: 100 méteren 3. helyen ért célba, 110 méter gáton 2. lett, 200 méteren pedig 22.51-es egyéni csúccsal pedig ugyancsak a második helyen végzett. 
1500 méteren Tóth Balázsnak sikerült odaérni a legjobb háromba 3:57.21-gyel. Emellett pedig 5 és 10 kilométeren is egyéni csúccsal szerezte meg az ötödik helyezést.
Ezen kívül még több szép pontszerző helynek örülhettünk férfi részről: hármasugrásban nem sokkal maradt le a dobogóról Monoki Benjámin, távolugrásban pedig ötödik lett.

A fantasztikus egyéni teljesítményeknek köszönhetően sikerült teljesíteni a kitűzött célt: a DVTK csapata 473 pontot gyűjtve a 2. divízió második helyén végzett, ezzel feljutott a legmagasabb rangú divízióba.

Egyéni eredmények

Férfi 100 méter
3. helyezett: Orosz Balázs - 11.06

Női 100 méter
1. helyezett: Boldogh Boroka - 12.04 PB
2. helyezett: Gál Nikolett - 12.31 PB

Női távolugrás
7. helyezett: Bacsa Fanni - 5.43m
11. helyezett: Rőczei Gréta - 5.10m

Női kalapácsvetés
11. helyezett: Mikola Kincső - 25.13m PB

Férfi magasugrás
7. helyezett: Monoki Benjámin - 1,70m

Férfi 1500 méter
3. helyezett: Tóth Balázs - 3:57.21

Női 1500 méter
7. helyezett: Gombár Zoé - 5:04.23
15. helyezett: Behan Anikó - 5:28.74

Férfi távolugrás
5. helyezett: Monoki Benjámin - 6.63m

Női 100 méter gát
1. helyezett: Tóth Anna - 13.22
3. helyezett: Gál Nikolett - 14.37
10. helyezett: Bacsa Fanni - 18.05

Férfi 110 méter gát
2. helyezett: Orosz Balázs - 15.13

Női 400 méter
1. helyezett: Lalik Petra - 55.35 PB
9. helyezett: Tárkányi Abigél -  1:02.35

Női 4x100 méter
2. helyezett: DVTK (Tóth Anna, Boldogh Boróka, Tárkányi Abigél, Steinbinder Laura) - 49.33

Női 400 méter gát
1. helyezett: Lalik Petra - 58.12 PB

Női hármasugrás
3. helyezett: Rőczei Gréta - 11.54m (mindössze 2centivel maradt le az ezüstről

Női 200 méter
1. helyezett: Tóth Anna - 24.32 PB
2. helyezett: Lalik Petra - 24.88 PB
3. helyezett: Boldogh Boróka - 25.55
6. helyezett: Gál Nikolett - 25.79 PB

Férfi 200 méter
3. helyezett: Orosz Balázs - 22.51 PB
13. helyezett: Zaccaria Zsombor - 23.84 PB

Női magasugrás
2. helyezett: Rőczei Gréta - 1.55m 

Férfi hármasugrás 
4. helyezett: Monoki Benjámin - 13.46m

Női diszkoszvetés
15. helyezett: Mikola Kincső - 27.54m

Női kalapácsvetés
11. helyezett: Mikola Kincső - 25.13m PB

Férfi 3000 méter akadály
7. helyezett: Pocsai Levente - 10:25.18

Női 5000 méter
10. helyezett: Behan Anikó - 19:51.69

Női 10000 méter
3. helyezett: Lövei Vanda - 40:09.68
6. helyezett: Behan Anikó - 43:35.98

Férfi 10000 méter
5. helyezett: Tóth Balázs - 31:22.93 PB
9. helyeztt: Tugyi Levente - 34:24.45

Férfi 5000 méter 
5. helyezett: Tóth Balázs - 14:59.70 PB

Férfi 5000 méter gyaloglás
9. helyezett: Konczvald Tamás - 29:04.85 
10. helyezett: Bánk Leon - 29:39.81
11. helyezett: Varga Dávid - 29:50.38
16. helyezett: Tugyi Levente - 4:18.58

Női 5000 méter gyaloglás
7. helyezett: Hassan Mirjam - 33:19.32
8. helyezett: Mezővári Boróka - 33:46.04 
9. helyezett: Molnár Boglárka - 34:44.95

A DVTK atlétáit Afonyi LászlóLászló István, Majkut Gergely, Matiz László, Szász László, Szűcs József, Tigyi József és Zámbori Zoltán edzők készítették fel.

Végeredmény

1. Városi Sportegyesület Dunakeszi - 508 pont
2. DVTK - 473 pont
3. Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesület - 449.5 pont