Az MLSZ honlapján korábban megjelent versenykiírás szerint a Merkantil Bank Liga 2026/2027-es idénye július 26-án, vasárnap rajtol. A bajnokságban 16 csapat küzd meg egymással oda-visszavágós rendszerben. A 30. fordulót követően a bajnokság első helyezettje feljut az NB I-be, a második az új szabályoknak megfelelően osztályozót játszik az élvonalban tizenegyedik helyen végzett együttessel. A tizenötödik és a tizenhatodik helyen végzett együttes kiesik az NB III.-ba.

Pontazonosság esetén a több győzelem rangsorol. Ha ez is azonos, akkor sorrendben a gólkülönbség, a több lőtt gól, az egymás elleni mérkőzéseken elért eredmény, végül sorsolás dönt a helyezésekről.

Az NB II.-es versenykiírásból kitűnik, hogy az új idényre módosul a másodosztályban a fiatalszabály. Az előttünk álló idényben  a csapatoknak egy 2006. január 1. után született játékost, illetve még egy 2007. január 1. után született labdarúgót kell nevezniük. A labdarúgóknak végig a pályán kell lenniük, kivéve
1) ha a labdarúgó(ka)t lecserélték és helyette/helyettük a korosztályi előírásoknak megfelelő labdarúgó(k) lép(tek) pályára; vagy
2) ha a labdarúgó(ka)t kiállították, vagy
3) ha az adott csapat a cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően fogyatkozik sérülés miatt 10 főre. 

NB II. 2026/2027

A mezőny

A Fizz Liga kiesői
Diósgyőri VTK
Kolorcity Kazincbarcika SC

A Merkantil Bank Liga 2026/2027-es idényének középmezőnye
Kecskeméti TE
HR-RENT Kozármisleny
Mezőkövesd Zsóry FC
AQVITAL FC Csákvár
BVSC-Zugló
Videoton Fc Fehérvár
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Tiszakécskei LC
Karcagi SC
FC Ajka
Soroksár SC
Szentlőrinc

Az NB III.-ból feljutó csapatok
Gyirmót FC Győr
FC Nagykanizsa

A program

A játéknapok ismertek, a sorsolást később készíti el az MLSZ.

1. forduló

2026. július 26., vasárnap

2. forduló

2026. augusztus 2., vasárnap

3. forduló

2026. augusztus 9., vasárnap

4. forduló

2026. augusztus 16., vasárnap

5. forduló

2026. augusztus 23., vasárnap

6. forduló

2026. augusztus 30., vasárnap

7. forduló

2026. szeptember 6., vasárnap

Magyar Kupa 3. forduló

2026. szeptember 12-13., szombat-vasárnap

8. forduló

2026. szeptember 20., vasárnap

9. forduló

2026. október 11., vasárnap

10. forduló

2026. október 18., vasárnap

11. forduló

2026. október 25., vasárnap

Magyar Kupa 4. forduló

2026. október 28., szerda

12. forduló

2026. november 1., vasárnap

13. forduló

2026. november 8., vasárnap

14. forduló

2026. november 22., vasárnap

15. forduló

2026. november 29., vasárnap

16. forduló

2027. február 7., vasárnap

Magyar Kupa 5. forduló

2027. február. 10, szerda

17. forduló

2027. február 14., vasárnap

18. forduló

2027. február 21., vasárnap

19. forduló

2027. február 28., vasárnap

Magyar Kupa 6. forduló

2027. március 3., szerda

20. forduló

2027. március 7., vasárnap

21. forduló

2027. március 14., vasárnap

22. forduló

2027. március 21., vasárnap

23. forduló

2027. április 4., vasárnap

24. forduló

2027. április 11., vasárnap

25. forduló

2027. április 18., vasárnap

Magyar Kupa 7. forduló

2027. április 21., szerda

26. forduló

2027. április 25., vasárnap

27. forduló

2027. május 2., vasárnap

Magyar Kupa döntő

2027. május 8., szombat

28. forduló

2027. május 9., vasárnap

29. forduló

2027. május 16., vasárnap

30. forduló

2027. május 23., vasárnap

Osztályozó

2027. május 29., szombat

Az MLSZ Versenyszbályzat 10. pontja értelmébem az osztályozó megrendezésének szabályai:
A) A 2027/28. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság részvételi jogáért a 2026/27. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás bajnokság 11. helyezett csapata és a 2026/27. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 2. helyezett csapata között osztályozó mérkőzés kerül megrendezésre.
B) Az osztályozó egy mérkőzésből áll.
C) Az osztályozó mérkőzése semleges pályán kerül megrendezésre. A mérkőzés helyszínét és időpontját az MLSZ Versenybizottsága határozza meg, a résztvevő csapatokkal történő előzetes egyeztetés figyelembevételével.