A piros-fehérek a felkészülés első részében két NB I/B-s ellenféllel találkoztak. Az ózdiakat hazai körülmények között fogadták, ezután pedig Mezőkövesden vendégszerepeltek.
- Az Ózd elleni mérkőzés bár a felkészülés elején volt, sokáig méltó ellenfelei voltunk egy magasabb osztályban szereplő csapatnak - fogalmazott Apatóczky Máté, vezetőedző. - Ez igaz volt támadásban és védekezésben is, ami mindenképpen biztató. Mezőkövesden aztán nálunk is kijöttek az alapozás közben jelentkező fáradtság jelei. Dekoncentráltak voltunk, de meg kell tanulnunk ilyen állapotban is jól teljesíteni.

A felkészülés második szakaszában olyan ellenfelekkel játszott a DVTK, amelyekkel a bajnokság során is találkozni fog. Előbb a Szalézi Kolorcity-Kazincbarcika, majd a Hajdúböszörmény volt a piros-fehérek ellenfele.
- A Kazincbarcika ellen nehezen találtuk a ritmust. Először támadásban, és a befejezésekben hibáztunk, majd az első félidőben a védekezés is szétesett. A fordulás után volt egy tizenöt perces periódus, amikor elől-hátul egyaránt sikerült rendezni a sorokat, amivel megalapoztuk a jó végeredményt is - folytatta Apatóczky Máté. - Az utolsó felkészülési mérkőzésen gyakorolnunk kellett olyan helyzeteket, amelyek nem ideálisak, de előfordulhatnak a szezon során. Sikerült ezekre megoldásokat találni, és az általunk nyújtott tempóval is elégedett voltam. Nagyon bízom benne, hogy ezt a sebességet és koncentráltságot át fogjuk tudni menteni a jövőheti bajnoki rajtra. Ezúton is köszönjük az edző partnereknek a mérkőzéseket.

A DVTK számára az NB II.-es férfi kézilabda bajnokság szeptember 10-én, csütörtökön Nyírbátorban kezdődik, az első hazai összecsapását a Kisvárda ellen szeptember 19-én, szombaton játssza a csapat.
A DVTK felkészülési eredményei
A DVTK 2026/2027-es játékoskerete




.png)


