Az országban másodikként a DVTK miskolci stadionja kap korszerű beléptető rendszert februárban. A fejlesztéssel a Magyar Labdarúgó Szövetség és a DVTK azt szeretné elérni, hogy minél szélesebb kör számára tegyék vonzóvá a labdarúgó eseményeket a stadionok biztonságának növelésével. A DVTK labdarúgócsapatát üzemeltető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója, Dudás Hunor kiemelte: - Ez a korszerű beruházás lehetőséget biztosít a további fejlesztések megvalósítására, ez az alapfeltétele a növekedésünknek. Fontosnak tartjuk, hogy egyre többen látogassák a mérkőzéseket, és a közönség összetétele is egyre színesebbé váljon.
A fejlesztéssel a miskolci klub több célkitűzést is szeretne megvalósítani a közeljövőben. A stadion fejlesztése folyamatosan, lépésről-lépésre történik, melyben kiemelkedően fontos momentum a beléptető rendszer kialakítása, hiszen ez az egyik alapfeltétele annak, hogy a jövőben nemzetközi mérkőzéseket is láthasson a miskolci pályára látogató közönség.
- Külföldi példák is igazolják, hogy a korszerű beléptető rendszerek hosszabb távon növelik a közönség biztonságérzetét. Ennek következményeként többen váltanak jegyet a mérkőzésekre, az események látogatása, a szurkolás pedig - a most is meccsre járó közösség mellett - egyre szélesebb társadalmi rétegek, a családok, gyerekek számára válhat rendszeres időtöltéssé. Az MLSZ célja, hogy 2014 végére az összes NBI-ben szereplő klub stadionjában kiépítse a biztonságos beléptető rendszert - mondta Dinnyés Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről.
- A pályán nemzetközi sporteseményeket, a nézőtéren pedig a régi, hűséges szurkolóink mellett újakat is szeretnénk látni. A beléptető rendszernek nagy szerepe van a céljaink megvalósításában, így mindent megteszünk, hogy a szurkolók is minél hamarabb lássák és érezzék az előnyöket, és megszokják az új beléptetési szisztémát - nyilatkozta Dudás Hunor a DVTK részéről.
A beruházást a Magyar Labdarúgó Szövetség végzi, az üzemeltetés finanszírozása az MLSZ-t és DVTK-t közösen terheli.
A stadionba történő beléptetést jelentősen meggyorsítja, ha a szurkolók bérlettel rendelkeznek, éppen ezért a DVTK olyan konstrukciót alakított ki, mely a hat mérkőzésre szóló bérlet vásárlásakor számottevő kedvezményt biztosít.
A bérletek értékesítése február 15-én pénteken 12 órakor kezdődik két helyszínen a DVTK Ajándékbolt Diósgyőri Stadionnál és a Szinvapark bevásárlóközpontban található üzleteiben.
![]() |
Hasznos információk
Tavaszi hazai mérkőzések
A DVTK tavasszal 6 hazai mérkőzést játszik
- 2013. március 9., szombat 14.00 DVTK - Haladás
- 2013. április 7., vasárnap 18.30 DVTK - Videoton (kiemelt helyár)
- 2013. április 21., vasárnap 16.30 DVTK - FTC (kiemelt helyár)
- 2013. május 4., szombat 14.00 DVTK - DVSC-TEVA (kiemelt helyár)
- 2013. május 19., vasárnap 16.3 DVTK - Kecskemét
- 2013. június 1., szombat 16.00 DVTK - Pápa
Jegyárak
A jegyárak az őszihez képest nem emelkedtek
| Normál mérkőzés | Kiemelt mérkőzés | |
| Állóhely (U, V, W, X, Y, Z szektor) |
800
|
1000
|
| Állóhely (T1) |
1500
|
2000
|
| 3. kategóriájú ülőhely (A, B, I, J szektor) |
1500
|
1700
|
| 2. kategóriájú ülőhely (C, D, G, H, T, Q szektor) |
1700
|
1900
|
| 1. kategóriájú ülőhely (E, F, S, R szektor) |
1900
|
2100
|
Bérletárak
A bérletet vásárlók egy mérkőzés árát megspórolják, a kiemelt találkozókat pedig normál áron tekinthetik meg.
| Állóhely |
4000
|
| 3. kategóriájú ülőhely |
7500
|
| 2. kategóriájú ülőhely |
8500
|
| 1. kategóriájú ülőhely |
9500
|
Éves bérletek cseréje
Aki ősszel éves bérletet vásárolt, azt kérjük, fáradjon be a DVTK Ajándékbolt valamelyik üzletébe, mert az új beléptetőrendszer miatt szükség van a bérletszelvény cseréjére. Az új bérlet egy vonalkóddal ellátott műanyag lap, amely szükség esetén - például, ha elvész - letiltható. Ebben az esetben ezentúl lehetőség van új bérlet kiállítására, melynek ára ezer forint.
Bérletmegújítás
Az őszi bérletet váltó szurkolóink részére egészen a bérletvásárlás végéig fenntartjuk a lehetőséget, hogy megszokott helyükre tavaszi bérletet váltsanak.
Szükséges adatok
A bérletvásárláshoz (és a későbbiekben a jegyvásárláshoz is) a következő adatokat kérjük megadni:
- név
- születési idő
- születési hely
- anyja neve
- lakcímkártyán szereplő cím
Ezeket az adatokat a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. kezeli és csak és kizárólag az Magyar Labdarúgó Szövetség részére adja át. Az adatok a bérlet érvényességének lejárta után megsemmisítésre kerülnek.
Magán a bérletszelvényen (és a jegyen is) csak a név és születési dátum kerül feltüntetésre.
Amennyiben egy szurkoló több bérletet is szeretne vásárolni családtagjainak, barátainak, annak semmi akadálya, egyetlen feltétel, hogy meg tudja adni a fenti adatokat.
A bérlet- és jegyvásárláshoz nincs szükség szurkolói kártyára.
Bérletárusítás
Kezdete: február 15, péntek 12 óra
Vége: március 2. szombat (igény esetén március 3., vasárnap)
Helyszín: DVTK Ajándékbolt üzletei
- Diósgyőri Stadion (Miskolc, Andrássy út 61.)
- Szinvapark Bevásárlóközpont (Bajcsy-Zsilinszky u. 2-4., második emelet, az "üveglépcsőnél")
Nyitva tartás
Diósgyőri Stadion
- hétköznap: 12-18 óra
- szombat: 9-13 óra
- vasárnap: zárva
Szinvapark
- hétköznap: 12-18 óra
- szombat : 10-16 óra
- vasárnap: zárva
Fizetési mód
Vásárláskor jelenleg nincs lehetőség kártyás fizetésre, azonban elfogadjuk a Sodexo Hajrá és bónusz utalványát és a CadHoc Sportcsekkjét.
Jegyvásárlás
A március 9-i DVTK - Haladás mérkőzésre március 4-én hétfőn kezdjük el elővételben árusítani a belépőjegyeket.



