- Feszült és érzelemdús bajnokságon van túl az U15-ös korosztály. Milyen benned az összkép?
- Nehéz erre érzelemmentesen válaszolni, de megpróbálom. Mióta ezt a csapatot átvettük a stábbal nem volt olyan perc, óra, nap, hogy ne ezeken a játékosokon és csapaton járt volna az eszünk. Folyamatosan azon gondolkoztunk és dolgoztunk, hogy mit es hogyan lehetne a legjobb irányba terelni - fogalmazott Sóskúti Balázs, a DVTK U15-ös csapatának vezetőedzője. - Új edzőként meg kellet szokniuk a habitusomat, ami valljuk meg: nem egyszerű. Mindig azt mondtam a játékosoknak, hogy a fejlődésük százszázalékos teljesítménnyel nem megy, az csupán a szintentartáshoz elegendő. Saját maguk és a korosztály fejlődéséhez ehhez több kell. A fiúk ezt a kérésünket hétről-hétre megugrották. Még akkor is így cselekedtek, amikor nagy mélységben voltunk. Ezért vagyunk rájuk leginkább büszkék. Lett volna rá okuk, de soha nem maradtak a padlón, mindig fel tudtak állni onnan. Az összkép majdnem tökéletes, mert egyénenként és csapatként egyaránt fejlődtek. A táblázat és helyezésünk ugyanakkor nem ezt tükrözi. Hozzáteszem, sok pontot elhullajtottunk a bajnokságban.
- Amikor tavaly átvetted a csapat irányítását, akkor mit vártál és ebből mi valósult meg a korosztály esetében?
- Először is köszönöm az Egernek és a DVTK-nak, hogy ezzel a feladattal engem "bíztak" meg, illetve külön köszönöm a stábnak, a kollégáknak, akik mindenben segítettek a szezon során. A közös munka eredménye, hogy ezt a csapatot acélosabbá tettük. Volt egy feladatunk, amit a gyerekekkel el kellett végezni. Szerencsére ezt teljesíteni tudtuk. Olyan közösséggé kovácsoltuk őket, akik egymásért küzdenek. Nem csak a csapatfejlesztés valósult meg, hanem az egyének fejlődése is. Mentálisan pedig olyat tettek le az asztalra, ami a felnőtteknél is megsüvegelendő.
- Mely területen sikerült a legtöbbet fejlődni a bajnokság során?
- Mentálisan. Ez pedig véleményem szerint ennek a sportágnak a legfontosabb szegmense. Akarat, hit, elhivatottság és szenvedély nélkül nem tudsz fejlődni se technikailag, se kondicionálisan, de még taktikailag sem. Természetesen vannak még feladataink, hiszen bőven vannak olyan dolgok, amiket a jövőben beléjük kell nevelünk.
- Érzelmileg a DVTK-ra jellemző mentalitás jegyei egyértelműen megvannak a játékosokban?
- Most már igen. Egy valami biztos, ha ez a játékszenvedélyből átalakul köteleséggé, akkor baj van. Na, náluk ez nem így van. Még a levezető hetekben is harcosan küzdöttek az edzéseken, ami azt mutatja, az akarattal, a szenvedéllyel egyáltalán nincs nálunk probléma. Nehéz volt elérni, de megcsinálták és megérezték azt, ami a labdarúgáshoz szükséges. Nem csak az edzésen, konditeremben vagy az életben, hanem a mérkőzésen is.
- Voltak nehezebb időszakok, de ebből fel tudott állni a korosztály. Már 15 évesen is van tartás bennük?
- Van bizony. Nem gondoltam volna, hogy ekkora tartás van bennük. Egy példa: tavasszal, itthon a Honvéd ellen kaptunk egy szégyenteljes hatost, utána viszont a Fradi és a Vasas ellen olyat tettek le az asztalra, ami hihetetlen volt számunkra. Akkor úgy gondoltam, hogy ebben a csapatban van tartás. A legnehezebb időszakokban is legyőzték magukat, ami hatalmas pozitívum.
- Melyik volt a bajnokságban a legjobb teljesítmény? Ki lehet emelni egy mérkőzést, vagy egy időszakot?
- Ősszel csak egyet lehet kiemelni. A Fradi ellen szerzett egyenlítő gólt, amikor mi, stábtagok úgy örültünk, mint a gyerekek. Egymás nyakába lógtunk a boldogságtól. Tavasszal a Vasas elleni mérkőzés volt az, ami emocionálisan hatot mindenkire. Még így, visszaemlékezve is úgy gondoljuk, minden teljesült, amit elvártunk tőlük. Ettől nagyobb büszkeség nincs. Nagyon sajnálom azt a mérkőzést, hogy "csak" döntetlenre futotta az esélyesebb csapat ellen.
- Hogyan tovább a csapat esetében?
- Megújult stábbal fogunk dolgozni a korosztálynál, amitől ismét új impulzust kapnak a játékosok. Lipusz Norbert, Bortnyák Szilárd és Málik Mihály személye garancia arra, hogy nagyszerű kezekben lesz a korosztály. Magam pedig tovább szeretném építeni a mentalitást, aminek a jelei már láthatóak voltak a mögöttünk hagyott bajnokságban is. Azzal kapcsolatban kell a gátat áttörnünk, hogy egy kedvező állásnál hogyan kell pozitívan lezárni egy mérkőzést. Az egyén fejlesztése továbbra is előnyt élvez, de a következő évben már taktikailag is fejlődniük kell, hogy mindez a fiúk számára automatizmus legyen. Csakúgy, mint az alepelvek a labdarúgásban.
Az U15-ös Kiemelt bajnokság végeredménye
1. | ![]() |
22 | 17 | 4 | 1 | 57 | 14 | 43 | 55 |
2. | ![]() |
22 | 14 | 4 | 4 | 52 | 15 | 37 | 46 |
3. | ![]() |
22 | 12 | 4 | 6 | 42 | 26 | 16 | 40 |
4. | ![]() |
22 | 9 | 8 | 5 | 43 | 42 | 1 | 35 |
5. | ![]() |
22 | 9 | 6 | 7 | 29 | 31 | -2 | 33 |
6. | ![]() |
22 | 8 | 8 | 6 | 32 | 26 | 6 | 32 |
7. | ![]() |
22 | 9 | 3 | 10 | 33 | 36 | -3 | 30 |
8. | ![]() |
22 | 8 | 3 | 11 | 21 | 36 | -15 | 27 |
9. | ![]() |
22 | 7 | 6 | 9 | 32 | 29 | 3 | 27 |
10. | ![]() |
22 | 6 | 3 | 13 | 25 | 38 | -13 | 21 |
11. | ![]() |
22 | 2 | 6 | 14 | 15 | 52 | -37 | 12 |
12. | ![]() |
22 | 2 | 3 | 17 | 16 | 52 | -36 | 9 |
A Diósgyőri VTK U15-ös csapatának bajnoki eredményei
2023. szeptember 2.
Diósgyőri VTK - Illés Akadémia 1-3
2023. szeptember 9.
ETO FC Győr - Diósgyőri VTK 3-1
2023. szeptember 16.
Honvéd-MFA - Diósgyőri VTK 3-0
2023. szeptember 23.
Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 1-1
2023. szeptember 30.
Vasas Kubala Akadémia - Diósgyőri VTK 3-0
2023. október 7.
Diósgyőri VTK - Debreceni VSC-DLA 0-6
2023. október 14.
Várda Labdarúgó Akadémia - Diósgyőri VTK 4-1
2023. október 21.
Diósgyőri VTK - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0
2023. november 11.
Puskás Akadémia - Diósgyőri VTK 2-1
2023. november 18.
Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 0-1
2023. november 25.
MTK Budapest - Diósgyőri VTK 0-0
2024. március 2.
Illés Akadémia - Diósgyőri VTK 2-1
2024. március 16.
Diósgyőri VTK - ETO FC Győr 2-1
2024. március 23.
Diósgyőri VTK - Honvéd-MFA 0-6
2024. március 30.
Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 1-1
2024. március 6.
Diósgyőri VTK - Vasas Kubala Akadémia 1-1
2024. április 13.
Debreceni VSC-DLA - Diósgyőri VTK 4-0
2024. április 20.
Diósgyőri VTK - Várda Labdarúgó Akadémia 1-1
2024. április 27.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Diósgyőri VTK 1-1
2024. május 22.
Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia 0-4
2024. május 25.
Zalaegerszegi TE - Diósgyőri VTK 2-1
2024. június 1.
Diósgyőri VTK - MTK Budapest 1-3
Házi góllövő lista
7 gólos
Kristóf Zalán
3 gólos
Kubinyecz István
1 gólos
Berta Csanád
Cseh Zalán
Sallai Kornél
Szabó Bálint