- Kisebb vérátömlesztésen ment át a DVTK női labdarúgó csapata a nyáron, hiszen több labdarúgónak sajnos nem tudtunk megfelelő ajánlatot tenni, illetve voltak, akik tanulmányaikat helyezték előtérbe a jövőben, így távoztak a DVTK-tól. - mondta el Bém Gábor, a DVTK női labdarúgó csapatának vezetőedzője. - Sajnálom, mert egytől egyig erősségei voltak a csapatnak, de korrekt módon váltunk el, mindannyiuknak további sok sikert kívántunk a pályafutásához! Természetesen a hiányzókat nem elég darabszámra pótolni, minőségben is igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten megerősíteni a keretet. A külföldi labdarúgók monitorozása során két, az Egyesült Államokban született és az amerikai egyetemi bajnokságokban tapasztalatot szerző labdarúgót szerződtettünk a következő idényre. Mind a ketten a csapat stabilizálásában fognak szerepet játszani, hiszen mind Jennifer Celia Rivera Lamborn, mind Milan Raquel Pierre-Jérôme a védelembe érkezett. Mellettük számos akadémista tehetség csatlakozott hozzánk a felkészülés során, akik közül biztosan lesznek olyanok, akik hosszútávon a DVTK női labdarúgó csapatát fogják erősíteni, és lesznek olyanok, akik egyelőre csak időszakosan fognak velünk dolgozni, és az ő fejlődésüket szem előtt tartva különböző utánpótlás korosztályokban fognak pályára lépni. Nyitott szemmel járunk továbbra is a piacon, és amennyiben olyan labdarúgók sikerül találnunk, aki a rendszerünkben erősítést jelent, mindenképpen megpróbáljuk leigazolni.  

Jennifer Celia Rivera Lamborn

- Köszönöm, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy kipróbáljam magam labdarúgóként egy új közegben, egy új kultúrában - mondta el Jennifer Celia Rivera Lamborn, a DVTK új igazolása. - Kiváló körülmények közé, remek csapatba érkeztem, így biztos vagyok benne, hogy sokat fejlődhetek egyénileg és csapat szinten egyaránt az előttünk álló idényben.

Névjegy

Teljes név: Jennifer Celia Rivera Lamborn
Vezetéknév: Rivera Lamborn
Keresztnév: Jennifer Celia
Születési idő: 2002. június 19.
Születési hely: Kalifornia (USA)
Állampolgárság: amerikai
Magasság: 179 cm
Poszt: védő
Mezszám: 22

Pályafutása
Los Angeles Valley College 2023-2024
Semi professional FC Premier 2022-2023
Semi professional Invictus 2021-2022
LA Galaxy Academy 2019-2020
Real So Cal 2008-2019

Milan Raquel Pierre-Jérôme

Izgatottan vártam ezt az új fejezetet a karrieremben - mondta el Milan Raquel Pierre-Jérôme, a DVTK új igazolása. - Hálás vagyok a DVTK-nak ezért a fantasztikus lehetőségért, és készen állok arra, hogy a klubbal sikeresek legyünk, és a csapattársaimmal közösen boldoggá tegyük a szurkolókat. Alig várom, hogy a pályán is bizonyíthassak és remélem elérjük azokat a célokat a társakkal, amelyeket kitűztünk magunk elé a szezon előtt.

Névjegy

Teljes név: Milan Raquel Pierre-Jérôme
Vezetéknév: Pierre-Jérôme
Keresztnév: Milan Raquel
Születési idő: 2002. április 23.
Születési hely: Florida, Fort Lauderdale (USA)
Állampolgárság: amerikai, haiti
Magasság: 174 cm
Poszt: védő
Mezszám: 16

Sikerei
Haiti válogatott 8/2
Haiti utánpótlás válogatott (U20) 1/0
Haiti utánpótlás válogatott (U17) 5/1

Pályafutása
George Mason University (2022-2025) 33/2
University of Maryland (2021-2022) 15/0
Sunrise Prime FC (2017-2020)
Weston FC (2016)
Boca United (2015)
Weston FC (2007-2014)

Játékosmozgás a DVTK női labdarúgó csapatánál

Érkezett
Milan Raquel Pierre-Jerome
Jennifer Celia Rivera Lamborn
Balogh Virginia (DVTK LSA)
Magyar Antónia (DVTK LSA)
Stumpf Boglárka (DVTK LSA)
Molnár Liza Szonja (DVTK LSA)

Távozott
Ádám Anna (távozott)
Avery, Ele (visszatér az USA-ba)
Boros Kinga (távozott, Újpest FC)
Connell, Brenna Rachel (visszatér az USA-ba)
Krisztin Sára (távozott, Budapest Honvéd FC)
Komlós Lilla (távozott, Szent Mihály FC)
Papp Sára (egyetemi tanulmányaira koncentrál)
Sain Anna (távozott, Budapest Honvéd FC)
Somogyi Diána (egyetemi tanulmányaira koncentrál)