Férfi NB I/B. 5. forduló

2025. október 4., szombat (Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger)

18:00 Eger - Diósgyőri VTK

Beharangozó

A DVTK következő ellenfele a tavalyi szezonban az NB I-ben szereplő Eger csapata lesz, akik a DVTK-hoz hasonlóan jelentős átalakuláson estek át a nyáron. A hevesiek jól erősítettek és minden bizonnyal az élvonalba való visszajutás lehet a céljuk. Egyelőre jól is haladnak ez a cél felé, hiszen az első négy találkozójuk mindegyikét megnyerték. Több nagy gólkülönbségű győzelmet is arattak, a Veszprémi KKFT-t például 14 góllal múlták felül idegenben (19-33). A legutóbbi fordulóban pedig a másik borsodi csapatot, a Mezőkövesdet győzték le magabiztosan (27-31). Nyolc pontjukkal és +31-es gólkülönbségükkel a Vecséssel holtversenyben vezetik az NB I/B tabelláját.

Érdekesség, hogy a két csapat között bőven akadt játékosmozgás a nyáron: az egriek leigazolták a tavalyi idény egyik legeredményesebb diósgyőri játékosát, Nkousa Dávidot, aki ebben a szezonban is kitűnő formában kezdett: az eddigi 4 mérkőzésen 26-szor talált a hálóba, amivel csapata legeredményesebbje, az NB I/B-ben pedig az ötödik a góllövők között, így rá mindenképp érdemes lesz figyelni. 
Az Egertől pedig két játékos, Juhász Patrik és Molnár-Nagy Martin is piros-fehérre váltott a tavalyi szezon után. Juhász is jól kezdte ezt az évadot, az eddigi diósgyőri mérkőzésein eddig 22 alkalommal volt eredményes.

A DVTK idén mindegyik mérkőzésén helyenként jó játékot mutatott és szoros küzdelmekre késztette ellenfeleit, ám eddig ez csak egy pontra volt elég. Mindhárom idei vereség alkalmával az utolsó percekben foszlottak szerte a pontszerzés reményei. Így volt ez a legutóbbi bajnoki találkozón is a szintén kiváló erőkből álló Békés ellen is: kevesebb, mint 10 perccel a mérkőzés vége előtt még döntetlenre álltaka felek, a végjátékot pedig a vendégek bírták jobban és elvitték a pontokat Miskolcról (29-34).
Mindenesetre a meccsek nagyrészében rendre olyan játékot láthattunk a piros-fehér együttestől, amire lehet építeni, a cél pedig egyértelműen az lehet, hogy ezt hatvan percig tudja hozni a csapat.

Várakozás

Apatóczky Máté vezetőedző: Minden elismerés az Egeré, hiszen eddig egy nagyon kiszámíthatatlan mezőnyben meg tudták őrizni hibátlan mérlegüket. Valószínűleg az eddigi legnagyobb feladat vár ránk a játék minden elemében, de nem feltartott kezekkel megyünk oda, ennek megfelelelően készültünk a héten. Minden játékosnak kétszer annyi koncentrációt, és akaratot kell belerakni mint eddig, ahhoz hogy valós esélyeink legyenek a mérkőzésen.

Juhász Patrik irányító: Különleges érzés lesz a volt csapatom és a korábbi csapattársaim ellen pályára lépni, hiszen sok szép emlék köt hozzájuk. Ugyanakkor most már a jelenlegi klubomért küzdök, és szeretném a maximumot nyújtani. Egy kemény, kiélezett mérkőzésre számítok, hiszen az Eger mindig szervezetten és motiváltan játszik. A szurkolóik rendre fantasztikus hangulatot teremtenek, ami plusz erőt adhat nekik. Nekünk pedig ahhoz, hogy győzni tudjunk, mindenkitől 120%-ra lesz szükség 60 percen keresztül – csak így lehet esélyünk felülmúlni őket. Magamtól azt várom, hogy minden helyzetben segítsem a csapatot, hozzátegyek a játékhoz, és a győzelemért küzdjek.

Az 5. forduló további párosításai

2025.10.02. (csütörtök)
Békési FKC - Százhalombattai KE 24-22

2025.10.03. (péntek)
Vecsési KKFT - Csépe Salgótarjáni SKC 
Veszprém Handball Academy U21 - PTE PEAC 

2025.10.04. (szombat)
Dabas KC - Mezőkövesdi KC
DEAC - Veszpérmi KKFT
Ferencvárosi TC U21 - Ceglédi KK

2025.10.05. (vasárnap)
OTP Bank - Pick Szeged U21 - PLER-Budapest U21