Férfi kézilabda NB I/B., 10. forduló

18:00 Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC U21

2025. november 15., szombat (Miskolc, Generali Aréna)

Beharangozó

A DVTK csapata nehéz időszakon van túl, hiszen a nyáron jelentős átalakuláson és fiatalításon átesett együttes az első fordulókban a bajnokság élcsapataival találkoztak. Habár több alkalommal sikerült felvenni a tempót és szorossá tenni a mérkőzést ezekkel az ellenfelekkel szemben, végül az utolsó percekben rendre kijött a csapatok közötti különbség. 

A bajnokság jelenlegi állása alapján kijelenthető, hogy a piros-fehérek következő ellenfele azonban egy olyan együttes lesz, akik inkább a bennmaradásért küzdenek, mintsem a dobogóért harcolnak, így hazai környezetben reálisabb esélyeink lehetnek a pontszerzésre. A bajnokság egyik idei újonca, a ferencvárosi akadémiai csapat az eddig lejátszott 9 találkozóból 3-at nyert meg, az így megszerzett 6 pontjukkal pedig a tabella 10. pozícióját foglalják el. A legutóbbi fordulóban a Mezőkövesdi KC-t 30-29-re múlták felül, ennek köszönhetően jó hangulatban érkezhetnek Miskolcra.

Ezzel szemben a diósgyőri alakulat eddigi egyetlen pontját a második fordulóban szerezte, amikor a Salgótarján ellen idegenben játszott 35-35-ös döntetlent. A legutóbbi játéknapon pedig a listavezető otthonába látogattak Gulyás Mátéék, ahol 39-24-es vereséget szenvedtek.

Várakozás

Apatóczky Máté vezetőedző: - Elérkeztünk a szezon azon szakaszába, ahol igen is el kell kezdenünk mérkőzéseket nyerni, hogy reális esélyünk legyen a bentmaradásra. A Ferencváros szintén egy nagynevű klub, kétség kívül minőségi munkát végeznek, egy fiatal, lendületes csapat. Így ismét egy nagy iramú mérkőzésre számítok, amire gőzerővel készülünk. Nagyon nagy szükségünk lenne már egy nyert mérkőzésre, én viszont tudom hogy képesek rá a srácok. Nagyon nagy lendületet adna nekik a szezon további részére. Még nagyobb extra lenne, ha ezt hazai környezetben, egy Fradi elleni rangadón tudnánk megszerezni, hiszen már a fantasztikus szurkolást, és sok biztatást is szeretnénk meghálálni. -