Egymás ellen
A DVTK az Északi kerületben, a debreceni csapatok a Keleti kerületben szerepeltek, ezért a DVTK és a DVSC tétmérkőzésen csak az 1923/1924-es idényben, a Vidéki döntő elődöntőjében találkozott először. Akkor 3-2-es diósgyőri siker született hazai pályán. A Nemzeti Bajnokság bevezetését követően, az 1938-1939-es idényben játszott először tétmérkőzést a Diósgyőr Debrecenben, és egy ponttal tért haza.
Az élvonalban 1943. november 21-én játszották az első Debrecen - Diósgyőr mérkőzést. Az újonc debreceni csapat ellen a DiMÁVAG néven szereplő, Tomecskó József által irányított együttesünk 6-2-es vereséget szenvedett. A Sidó Ferenc - Bohus Lajos, Felföldy Sándor, Doma László, Soós György, Krucsay József, Suhai Imre, Pribelszky Gyula, Füzér János, Fazekas Zoltán, Íjász Gusztáv összeállításban pályára lépő csapatunk góljait Suhai és Fazekas szerezte.
Az első pontot az 1963-as bajnokságban hoztuk el a Loki otthonából. Az 1-1-re végződő mérkőzésen az egyenlítő gólunkat Sikora szerezte. Ez a gól volt egyébként a 600. gólunk az NB I-ben: "A 44. percben a debreceni 16-os környékén Sikorához került a labda, és a balszélső 8 méterről félmagasan a jobb sarokba lőtt."
Az első győzelmünk Debrecenben igencsak emlékezetesre sikeredett. A 2008/2009-es bajnokság őszi szezonjában látogattunk Debrecenbe, és a Sisa Tibor vezette fiatal diósgyőri legénység nagy meglepetésre 2-1 arányban legyőzte a később bajnoki címet szerző hajdúsági együttest. A DVTK győztes csapata így állt fel: Draško Vojinović - Bokros Tibor, Sebők Vilmos, Đorđe Kamber, Gohér Gergő - Euloge Ahodikpe, Szélpál Norbert (Lipusz Norbert, 60.), Búrány Tamás, Takács Péter, Szabó Viktor (Homma Kazuo, 53.) - Tóth Mihály (Jimmy Jones Tchana, 85.). A 32. percben a hazaiak szereztek vezetést, majd Takács Péter és Tóth Mihály góljával fordítottuk meg a találkozót. Ez volt történetünk során az első alkalom, hogy három ponttal távoztunk Debrecenből.
A 2011/2012-es bajnokság 11. fordulójában látogattunk Debrecenbe. Az addig várakozáson felül, remekül teljesítő csapatunk súlyos, ötgólos vereséget szenvedett a későbbi bajnoktól. A mérkőzés mégis örökre emlékezetes marad a csordultig telt vendégszektor, és a találkozót követő szurkolói ünnep miatt.
Az OTP Bank Liga 2023/2024 évi kiírásában háromszor találkoztak a csapatok. A második körben 2024. első tétmérkőzésén egy 1300-1400 szurkoló által teljesen megtöltött vendégszektor előtt játszott döntetlent a DVTK Debrecenben. A találkozó elején a hazaiak léptek fel támadólag, de a diósgyőri védelem jól állt a lábán, majd az idő előre haladtával egyre több támadást vezettek, és a félidő végén már a hazai kapu forgott többet veszélyben. A szünet után Bényei Ágoston és Jurek Gábor góljával kétgólos előnyre tett szert a Diósgyőr, majd szabadrúgásból szépített a DVSC. A találkozón döntő fordulatot hozott Szatmári Csaba piros lapja, ami után a hazaiak elkezdték középre szórni a labdát. Végül egyet értékesítettek is, miközben a Testgyakorlók ziccert is hibáztak. A lefújás után a csapat és a szurkolótábor kölcsönösen megtapsolta egymást.
Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 2-2 (0-0)
DVSC: Megyeri Balázs - Kusnyir Erik, Meldin Drešković, Jorgo Pëllumbi, Ferenczi János - Dzsudzsák Balázs, Christian Manrique (Dušan Lagator, 79.), Szuhodovszki Soma (Stefan Lončar, 63.) - Szécsi Márk (Þorleifur Úlfarsson, 63.), Bárány Donát, João Oliveira (Alexandros Kyziridis, 63.). Vezetőedző: Srđan Blagojević.
DVTK: Artem Odyntsov - Gera Dániel, Marco Lund, Szatmári Csaba, Bokros Szilárd (Bitok Stephen, 88.) - Holdampf Gergő, Alexander Vallejo, Bényei Ágoston (Doru Popadiuc, 79.) - Jurek Gábor (Pernambuco, 64.), Bright Edomwonyi (Elton Acolatse, 64.), Rudi Požeg Vancaš (Argyris Kampetsis, 79.). Vezetőedző: Simon Miklós.
Piros lap: Szatmári Csaba a 77. percben.
Gólszerző: Bényei Ágoston (0-1) az 50., Jurek Gábor (0-2) az 57., Dzsudzsák Balázs (1-2) a 62., Kusnyir Erik (2-2) a 89. percben.
A 2024/2025-ös idényben kétszer utatzott a DVTK, és nyáron diósgyőri siker született Debrecenben. Az első félidőben a DVSC birtokolta többet a labdát, és kezdeményeztek is, ám a diósgyőri ellentámadások sokkal több veszélyt rejtettek magukban. És a vezetést is sikerült megszerezni, Bozhidar Chorbadzhiyski talált be egy szabadrúgást követően, majd még az első félidőben létszámelőnybe is került a DVTK. A szünet után nem változott a játék képe, a hazaiak támadtak a diósgyőriek pedig továbbra is az ellentámadásokban bíztak, ami mindkét oldalon eredményezett egy-egy kapufát. Az ivószünet után kintebb jött a Diósgyőr, és több helyzetet is kialakítottak. A végén ismét a hazaiak tettek fel mindent egy lapra, de a DVTK hagyott ki ziccereket, így nem változott a végeredmény.
Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 0-1 (0-1)
DVSC: Megyeri Balázs - Aranđel Stojković, Meldin Drešković, Dušan Lagator, Jorgo Pëllumbi - Szuhodovszki Soma (Szécsi Márk, 67.), Szűcs Tamás - Kocsis Dominik (Victor Braga, 46.), Dzsudzsák Balázs (Zhirayr Shaghoyan, 84.), Brandon Dominguès (Vajda Botond, 89.) - Yacouba Silue. Vezetőedző: Srđan Blagojević.
DVTK: Karlo Sentić - Szatmári Csaba (Elton Acolatse, 90.), Marco Lund, Bozhidar Chorbadzhiyski, Siniša Saničanin - Vladislav Klimovich, Holdampf Gergő, Francisco Feuillassier (Varga Zétény, 69.) - Gera Dániel, Bright Edomwonyi (Marko Rakonjac, 60.), Rudi Požeg Vancaš (Mohammed Rharsalla, 69.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
Piros lap: Jorgo Pëllumbi a 45. percben.
Gólszerző: Bozhidar Chorbadzhiyski (0-1) a 31. percben.
A harmadik körben pedig otthon tartották a pontokat a debreceniek. Az első félidőben Bright Edomwonyi váltotta gólra szemfülességét, majd a számtalan hazai beadás közül az egyik üres embert talált, és nem hibázták el a ziccert, mint korábban, amikor Artem Odyntsov több bravúrt is bemutatott. A fordulás után a hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, amit perceken belül meg is dupláztak. A folytatásban a DVTK átvette az irányítást, sikerült ziccert kialakítani, Christ Tiéhi a kapufát is eltalálta, a gólt azonban ismét a debreceniek szerezték büntetőből. A hajrában még láttunk távoli diósgyőri lövést, de a lefújásig már szépíteni sem sikerült.
Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 4-1 (1-1)
DVSC: Pálfi Donát - Henrik Castegren, Lang Ádám, Maximilian Hofmann (Kocsis Gergő, 72.) - Szécsi Márk, Amos Youga, Kristiyan Malinov (Neven Đurasek, 84.), Szuhodovszki Soma (Szűcs Tamás, 66.), Vajda Botond - Bárány Donát (Maurides, 72.), Brandon Dominguès (Dzsudzsák Balázs, 84.). Vezetőedző: Nestor El Maestro.
DVTK: Artem Odyntsov - Szakos Bence (Kállai Kevin, 74.), Marco Lund, Bárdos Bence, Siniša Saničanin - Holdampf Gergő (Bényei Ágoston, 81.), Alexander Vallejo, Skribek Alen (Christ Tiéhi, 46.) - Gera Dániel, Bright Edomwonyi (Huszár Marcell, 81.), Benkő Péter (Marko Rakonjac, 46.). Vezetőedző: Valdas Dambrauskas.
Gólszerző: Bright Edomwonyi (0-1) a 17., Bárány Donát (1-1) a 26., Bárány Donát (2-1) az 52., Brandon Dominguès (3-1) az 55., Bárány Donát (4-1, 11-esből) a 69. percben.
Legutóbb 2025 őszén Diósgyőrben találkozott a két csapat. A DVTK-ból a mérkőzés előtti napokban kidőlt két meghatározó belső középpályás, Anderson Esiti és Aboubakar Keita, de a társak jól helyettesítették őket, és kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést. Az egyenlő erők küzdelmét hozó találkozón végül egyáltalán nem született gól, pedig mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, ám vagy a kapusok védtek, vagy a támadók nem voltak elég pontosak.
Diósgyőri VTK - Debreceni VSC 0-0
DVTK: Karlo Sentić - Gera Dániel (Bokros Szilárd, 78.), Kecskés Ákos, Tamás Márk, Demeter Milán (Szakos Bence 46.) - Ante Roguljić (Yohan Croizet-Kollár, 56.), Alexander Vallejo, Bényei Ágoston - Babos Bence, Ivan Šaponjić (Sajbán Máté, 56.), Elton Acolatse (Holdampf Gergő, 84.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.
DVSC: Varga Ádám - Julien Dacosta (Szécsi Márk, 88.), Lang Ádám, Josua Mejías, Adrián Guerrero (Vajda Botond, 78.) - Amos Youga, Szűcs Tamás - Kocsis Dominik (Komáromi György, 78.), Dzsudzsák Balázs, Álex Bermejo (Szuhodovszki Soma, 64.) - Bárány Donát. Vezetőedző: Sergio Navarro.
Az eddig lejátszott Debrecen - Diósgyőr mérkőzések az élvonalban
- 1943/1944
1943.11.21. Debreceni Vasutas - DiMÁVAG 6-2 G.: Suhai Imre, Fazekas Zoltán - 1945/1946
1946.04.28. Debreceni Vasutas - DVTK 4-0 - 1960/1961
1960.12.04. DVSC - DVTK 3-0 - 1963
1963.11.17. DVSC - DVTK 1-1 G.: Sikora Ferenc - 1964
1964.09.06. DVSC - DVTK 1-0 - 1979/1980
1979.09.15. DMVSC - DVTK 2-1 G.: Oláh Ferenc - 1980/1981
1980.09.06. DMVSC - DVTK 0-0 - 1981/1982
1981.11.28. DMVSC - DVTK 2-1 G.: Borostyán Mihály - 1982/1983
1982.09.25. DMVSC - DVTK 3-0 - 1997/1998
1998.05.16. DVSC - DFC 2-1 G: Kulcsár Sándor - 1998/1999
1999.03.06. DVSC - DFC 5-0 - 1999/2000
1999.08.21. DVSC - DFC 2-0 - 2004/2005
2005.03.19. DVSC - DVTK 1-0 - 2005/2006
2005.09.24. DVSC - DVTK 2-0 - 2006/2007
2006.10.20. DVSC -DVTK 1-1 G.: Simon Attila - 2007/2008
2008.02.22. DVSC - DVTK 3-0 - 2008/2009
2008.11.08. DVSC - DVTK 1-2 G.: Takács Péter, Tóth Mihály - 2009/2010
2010.02.26. DVSC - DVTK 3-1 G.: Bognár Zsolt - 2011/2012
2011.10.02. DVSC - DVTK 5-0 - 2012/2013
2012.10.21. DVSC - DVTK 2-0 - 2013/2014
2013.08.11. DVSC - DVTK 4-0 - 2014/2015
2015.03.22. DVSC - DVTK 1-0 - 2015/2016 (2. kör)
2015.11.21. DVSC - DVTK 1-0 - 2015/2016 (3. kör)
2016.04.23. DVSC - DVTK 3-1 G.: Egerszegi Tamás - 2016/2017 (2. kör)
2017.03.04. DVSC - DVTK 3-0 - 2017/2018 (1. kör)
2017.09.09. DVSC - DVTK 3-1 G.: Óvári Zsolt - 2017/2018 (3. kör)
2018.05.12. DVSC - DVTK 2-1 G.: Bacsa Patrik - 2018/2019 (1. kör)
2018.08.04. DVSC - DVTK 2-0 - 2018/2019 (3. kör)
2019.03.16. DVSC - DVTK 1-0 - 2019/2020 (1.kör)
2019.10.19. DVSC - DVTK 2-1 G.: Márkvárt Dávid - 2019/2020 (3. kör)
2020.06.31. DVSC - DVTK 4-0 - 2023/2024 (2. kör)
2024. 02.03. DVSC - DVTK 2-2 G.: Bényei Ágoston, Jurek Gábor - 2024/2025 (1. kör)
2024.08.17. DVSC - DVTK 0-1 G.: Bozhidar Chorbadzhiyski - 2025/2025 (3. kör)
2025.04.05. DVSC - DVTK 4-1 G.: Bright Edomwonyi
Idegenbeli örökmérlegünk: 34 mérkőzés, 2 győzelem, 4 döntetlen, 28 vereség, 18 rúgott, és 81 kapott gól.
Debrecen - Diósgyőr mérkőzések az másodosztályban (NB II., NB I/B, II. Liga, NBB)
- 1938/1939
1939.05.07. DVSC - DiMÁVAG 2:2 - 1939/1940
1939.11.12. DVSC - DiMÁVAG 1:2 - 1961/1962
1962.05.27. DVSC - DVTK 2:2 - 1965
1965.04.04. DVSC - DVTK 1:0 - 1973/1974
1973.12.02. DVSC - DVTK 2-2 - 1988/1989
1989.05.06. DMVSC - DVTK 2-0
Idegenbeli örökmérlegünk: 6 mérkőzés, 1 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, 8 rúgott, és 10 kapott gól.
Debreceni VSC
Alapítva: 1902
Első év az NB I.-ben: 1943/1944
Legjobb helyezés: hétszeres bajnok (2004/2005, 2005/2006, 2006/2007, 2008/2009, 2009/2010, 2011/2012, 2013/2014)
Élvonalbeli évek: 51 év
Folyamatosan az NB I.-ben: 2021 óta
Egyetértés Futball Club néven alapítottak meg 1902. március 12-én a debreceni labdarúgó csapatot, amely 1912 nyarán önállósította magát, és létrejött a Debreceni Vasutas Sport Club. A hajdúsági gárda az elmúlt több mint egy évszázad során hét aranyérmet szerzett, hatszor volt Magyar kupa-, illetve ötször Szuperkupa-győztes.
A legutóbbi bajnokságban a DVSC az utolsó fordulóban biztosította élvonalbeli tagságát a székesfehérvári győzelmével.
Fizz Liga 2025/2026
Összesített tabella (teljes tabella)
4. Debreceni VSC 18 9 4 5 26-21 5 31
10. Diósgyőri VTK 18 4 6 8 24-30 -6 18
Hazai tabella (teljes tabella)
6. Debreceni VSC 9 4 1 4 12-12 0 13
7. Diósgyőri VTK 9 3 4 2 14-10 4 13
Idegenbeli tabella (teljes tabella)
3. Debreceni VSC 9 5 3 1 14-9 5 18
10. Diósgyőri VTK 9 1 2 6 10-20 -10 5
Formatabella
5 mérkőzés alapján (teljes tabella)
4. Debreceni VSC 5 3 0 2 6-3 3 9
8. Diósgyőri VTK 5 2 1 2 8-4 4 7
10 mérkőzés alapján (teljes tabella)
4. Debreceni VSC 10 5 2 3 15-11 4 17
9. Diósgyőri VTK 10 3 1 6 12-14 -2 10
15 mérkőzés alapján (teljes tabella)
4. Debreceni VSC 15 7 3 5 20-17 3 24
10. Diósgyőri VTK 15 4 5 6 21-20 1 17
Eredmények
- forduló: ZTE - DVSC 3-3
- forduló: DVSC - MTK 1-0
- forduló: KBSC - DVSC 1-2
- forduló: DVSC - NYSFC 1-2
- forduló: PAFC - DVSC 1-3
- forduló: DVSC - FTC 0-3
- forduló: Kisvárda - DVSC 0-1
- forduló: DVTK - DVSC 0-0
- forduló: DVSC - ETO 1-1
- forduló: Paks - DVSC 1-1
- forduló: DVSC - Újpest 5-2
- forduló: DVSC - ZTE 2-1
- forduló: MTK - DVSC 3-0
- forduló: DVSC - KBSC 2-1
- forduló: NYSFC - DVSC 0-3
- forduló: DVSC - PAFC 0-1
- forduló: FTC - DVSC 0-1
- forduló: DVSC - Kisvárda 0-1
- forduló: DVSC - DVTK (2026.01.25.)
- forduló: ETO - DVSC (2026.01.31.)
- forduló: DVSC - Paks (2026.02.07.)
- forduló: Újpest - DVSC (2026.02.14.)
- forduló: ZTE - DVSC (2026.02.21.)
- forduló: DVSC - MTK (2026.02.28.)
- forduló: KBSC - DVSC (2026.03.07.)
- forduló: DVSC - NYSFC (2026.03.14.)
- forduló: PAFC - DVSC (2026.03.21.)
- forduló: DVSC - FTC (2026.04.04.)
- forduló: Kisvárda - DVSC (2026.04.11.)
- forduló: DVTK - DVSC (2026.04.18.)
- forduló: DVSC - ETO (2026.04.25.)
- forduló: Paks - DVSC (2026.05.02.)
- forduló: DVSC - Újpest (2026.05.16.)
Felkészülési mérkőzések
2026. 01.19.
DVSC - NK Maribor 3-2 (2-0)
DVSC: Erdélyi Benedek - Kusnyir Erik, Josua Mejías, Vyacheslav Kulbachuk, Vajda Botond - Szűcs Tamás, Amos Youga - Cibla Flórián, Dzsudzsák Balázs, Álex Bermejo - Bárány Donát.
Cserék: Pálfi Donát, Engedi Márk, Szakál Dénes, Komáromi György, Đorđe Gordić, Patai Dávid, Fran Manzanara, Kocsis Dominik, Kohut Máté, Yacouba Silue, Szécsi Márk, Adrián Guerrero.
Gólszerző: Dzsudzsák Blázs (30., 11-esből), Álex Bermejo (34.), Yacouba Silue (71.)
2026.01.15.
DVSC - OFK Beograd 1-2 (0-1)
DVSC: Erdélyi Benedek - Tercza Gergő, Josua Mejías, Vyacheslav Kulbachuk, Vajda Botond - Víctor Camarasa, Amos Youga - Komáromi György, Dzsudzsák Balázs, Đorđe Gordić - Kohut Máté. Csere: Pálfi Donát, Engedi Márk, Szakál Dénes, Adrián Guerrero, Szűcs Tamás, Patai Dávid, Fran Manzanara, Bárány Donát, Kusnyir Erik, Yacouba Silue, Szécsi Gergő, Álex Bermejo, Julien Dacosta, Cibla Flórián.
Gólszerző: Bárány Donát (61., 11-esből).
2026.01.11.
DVSC - Crvena zvezda 1-3 (0-3)
DVSC: Pálfi Donár - Szécsi Márk, Josua Mejías, Szakál Dénes, Adrián Guerrero - Víctor Camarasa, Szűcs Tamás - Komáromi György, Dzsudzsák Balázs, Álex Bermejo - Bárány Donát. Cserék: Erdélyi Benedek, Đorđe Gordić, Patai Dávid, Fran Manzanara, Kocsis Dominik, Amos Youga, Vajda Botond, Tercza Gergő, Kusnyir Erik, Asztalos Noel, Vyacheslav Kulbachuk, Kohut Máté, Cibla Flórián.
Gólszerző: Kocsis Dominik (64.)
Házi góllövőlista
7 gólos
Bárány Donát
5 gólos
Dzsudzsák Balázs
3 gólos
Kocsis Dominik
2 gólos
Szűcs Tamás
1 gólos
Batik Bence
Cibla Flórián
Đorđe Gordić
Adrián Guerrero
Komáromi György
Viacheslav Kulbachuk
Szécsi Márk
Szuhodovszki Soma
Amos Youga
Sárga lapok
5 sárga lap
Amos Youga
4 sárga lap
Batik Bence
Lang Ádám
Piros lapok
1 piros lap
Kocsis Dominik (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)
Téli játékosmozgás
Érkezett
-
Távozott
Dejan Djokic (svájci, FC Sion) - kölcsönből vissza
Niama Pape Sissoko (mali, Stade de Reims) - kölcsönből vissza
Varga Ádám (FTC) - kölcsönből vissza
A DVSC kerete
Kapusok
Engedi Márk (HUN) 2003.09.07. (87)
Erdélyi Benedek (HUN) 2005.09.28. (12)
Pálfi Donát (HUN) 2000.03.08. (86)
Mezőnyjátékosok
Bárány Donát (HUN) 2000.09.09. (17)
Batai Tamás (HUN) 2005.06.22. (45)
Batik Bence (HUN) 1993.11.08. (5)
Bermejo, Álex (ESP) 2008.12.11. (95)
Camarasa, Víctor (ESP) 1994.05.28. (6)
Cibla Flórián (HUN) 2005.03.23. (99)
Dacosta, Julien (FRA, SEN) 1996.05.29. (96)
Dzsudzsák Balázs (HUN) 1986.12.23. (10)
Gordić, Đorđe (SRB) 2004.11.05. (14)
Guerrero, Adrián (ESP) 1998.01.28. (3)
Hofmann, Maximilian (AUT) 1993.08.07. (28)
Kocsis Dominik (HUN) 2002.08.01. (19)
Komáromi György (HUN) 2002.01.19. (11)
Kulbachuk, Viacheslav (UKR) 2004.08.24. (49)
Kusnyír Erik (HUN) 2000.02.07. (29)
Lang Ádám (HUN) 1993.01.17. (26)
Manzanara, Francisco (ESP) 1996.09.12. (16)
Mejías, Josua (VEN) 1998.06.09. (4)
Polozhyi, Ivan (UKR) 2006.06.14. (76)
Regenyei Gergő (HUN) 2007.03.08. (21)
Silué, Yacouba (CIV) 2002.01.01. (42)
Szécsi Márk (HUN) 1994.05.22. (77)
Szuhodovszki Soma (HUN) 1999.12.30. (13)
Szűcs Tamás (HUN) 2005.01.16. (8)
Tercza Gergő (HUN) 2007.01.09. (23)
Vajda Botond (HUN, SVK) 2004.03.15. (22)
Youga, Amos (CAF, FRA) 1992.12.08. (20)
A vezetőedző
A debreceni kispadon a spanyol Sergio Navarro ül. Labdarúgóként alacsonyabb osztályú csapatokban játszott, edzőként dolgozott a Rubin Kazan akadémiáján, irányította a Karpaty Lviv csapatát, illetve a volt a Levante másodedzője is. Debrecenbe az Athletic Bilbao akadémiájáról érkezett idén nyáron.
Ismerős a másik oldalon
Vajda Botond 12 éves korától lépkedett felfelé Diósgyőrben, míg nem 2022-ben bemutatkozott az első csapatban is. Az NB II.-ben 5 mérkőzésen viselte a DVTK mezét. 2023 tavaszán Tiszakécskén szerepelt kölcsönben, majd ugyanaz év nyarán lett a DVSC labdarúgója.
A 2024 elején igazolt Kocsis Dominik a 2021/2022-es idényben 24 mérkőzésen a DVTK-t erősítette, és egy gólt szerzett a Merkantil Bank Ligában.
A stábban is találunk egykori diósgyőrit. Szalóczy Dávid labdarúgóként a DVTK utánpótlásában nevelkedett, majd 2017 tavaszán bemutatkozott az élvonalban is. Ezt követően egészségügyi okok miatt a visszavonulás mellett döntött, és a DVTK akadémiáján videoelemzőként kezdett új karriert. A 2018/2019-es idényben az első csapat stábjában dolgozott, majd a debreceni akadémiára "igazolt". Az elmúlt években pedig a DVSC első csapata mellett dolgozik.
A mérkőzés helyszíne
Nagyerdei Stadion
4032 Nagyerdei krt. 12.


