- Lamin Colley-t nem kell bemutatni, mindenki tisztában van a képességeivel, hiszen évek óta a liga egyik legjobb csatára. Ezen kívül motiváltságával győzött meg minket, amikor a vezetőedzővel közösen beszéltünk vele. Örülök, hogy végül minket választott, mert több helyre is hívták - osztotta meg Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Biztos vagyok benne, hogy hamar be fog illeszkedni, és erőssége lesz a csapatnak. Köszönjük a Puskás Akadémia korrekt hozzáállását az üzlethez, mert Elton Acolatse távozás után szükségünk volt egy azonnal bevethető támadóra. És még nem zártuk le az átigazolási időszakot.
- Nagyon boldoggá tesz, hogy tavasszal Diósgyőrben játszhatok - mondta Lamin Colley. - Játszottam már néhányszor Diósgyőrben, ez egy fantasztikus hely a stadion és a szurkolók miatt, valamint tetszik a csapat játékstílusa is. Azért jöttem, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak, kivegyem a részem a munkából, és végső soron segítsek az előrelépésben. Bízom benne, hogy ez sikerül, és feljebb tudunk araszolni a tabellán. Izgatottan várom a bajnoki rajtot, készen állok már a vasárnapi mérkőzésre is.
Lamin Colley Gambiában született, gyerekkorától Angliában nevelkedett. Sokáig alacsonyabb osztályokban szerepelt, mígnem Szlovéniában az élvonalba feljutva megmutatta, hogy ott is megállja a helyét, és még előre is tud lépni. Akkor figyelt fel rá a PAFC, és átigazolását követően három és fél év alatt 90 magyar bajnoki mérkőzésen 21 gólt szerzett. Ezen kívül 7 európai kupamérkőzésen kétszer volt eredményes.
Lamin Colley megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését, pénteken pedig már új társaival edz.
Névjegy 
Vezetéknév: Colley
Keresztnév: Lamin
Születési idő: 1993. július 5.
Születési hely: Banjul (Gambia)
Állampolgárság: gambiai, angol
Magasság: 195 centiméter
Poszt: támadó
Sikerei
Szlovén kupagyőztes (2021/2022, FC Koper)
Pályafutás
2025/2026 tavasz Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB I.)
2025/2026 ősz Puskás Akadémia FC (NB I.) 11/2
2024/2025 Puskás Akadémia FC (NB I.) 31/10
2023/2024 Puskás Akadémia FC (NB I.) 29/6
2022/2023 Puskás Akadémia FC (NB I.) 19/3
2021/2022 FC Koper (Szlovénia, 1. osztály) 34/10
2020/2021 ND Gorica (Szlovénia, 1. osztály) 17/3
2019/2020 ND Gorica (Szlovénia, 2. osztály) 16/8
2018/2019 tavasz RAAL La Louvière (Belgium, 4. osztály)
2017/2018 ősz Stalybridge Celtic (Anglia, 7. osztály)
2017/2018 Stalybridge Celtic (Anglia, 7. osztály)
2016/2017 tél Boston United (Anglia, 6. osztály)
2016/2017 tél Scarborough Athletic (kölcsönben)
2016/2017 ősz Boston United (Anglia, 6. osztály)
2015/2016 tavasz Bradford Park Avenue (Anglia, 6. osztály)
2015/2016 ősz Stockport County (Anglia, 6. osztály)
2014/2015 tavasz Bradford Park Avenue (Anglia, 7. osztály)
2014/2015 ősz Harrogate Railway Athletic FC (Anglia, 7. osztály)
Farsley Celtic FC utánpótlás


