A 2026-os esztendő első versenyhétvégéjén közel 700 kilométer választotta el egymástól a DVTK különböző korcsoportjához tartozó birkózóit: idősebb versenyzőink Budapesten, a szezon első válogatóversenyén mérettették meg magukat, míg fiatalabbjaink a határon túl, Korondon kezdték az évet.

Felnőtt és U23 kötött-, szabadfogású és női válogatóverseny

2026. január 24 (szombat)., BHSE Kosárlabdacsarnok, Budapest

Szombaton a Budapesti Honvéd SE kosárlabdacsarnoka adott otthont a birkózók idei első nagy hazai megméretésének, a válogatóversenynek, amelyen mindhárom szakág képviselői szőnyegre léptek. A viadalon összesen 138 versenyző indult, köztük brit, osztrák, szerb, szlovák, ukrán és német sportolók is.

Komoly volt a tét, hiszen a verseny a hazai válogatósorozat első állomásának számított az áprilisi tiranai Európa-bajnokság előtt, továbbá az U23-as korosztály számára ez volt az első lehetőség a címeres mezért való küzdelemre a március közepén esedékes korosztályos nagybecskereki kontinensviadal előtt.

A DVTK-t három versenyző képviselte. Botos Dominik a 77 kg-os súlycsoportban rögtön nehéz sorsolást kapott, hiszen első mérkőzésén a felnőtt világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltánnal találkozott. Első ellenfelétől ugyan vereséget szenvedett, ezt követően azonban magabiztosan birkózott: 8-0-ás végeredménnyel húzta be a bronzcsatát, és állhatott így a dobogó harmadik fokára. Dominik ezzel fontos lépést tett az U23-as válogatottság felé.

A 82 kg-os mezőnyben Szinay Csaba és Szinay Szabolcs képviselte a diósgyőri színeket. Csaba egy sajnálatos bordasérülés miatt ezúttal nem tudta hozni megszokott formáját, így idő előtt búcsúzni kényszerült. Szabolcs viszont parádés teljesítményt nyújtott: három mérkőzésén összesen 31 pontot szerzett, mindegyiket technikai tussal nyerte meg (8 pont különbségnél a meccsnek vége),  így megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Eredmények

Kötöttfogás - 77 kg
3. helyezett Botos Dominik

Kötöttfogás - 82 kg
1. helyezett Szinay Szabolcs
8. helyezett Szinay Csaba

Felkészítő és kísérő edző: Repka Attila

XXIV. Lőrincz Márton Nemzetközi meghívásos szabadfogású emlékverseny

2026. január 24., Korond (Románia)

A budapesti versennyel egy időben fiatalabb versenyzőink a székelyföldi Korondon, a XXIV. alkalommal megrendezett Lőrincz Márton Nemzetközi Emlékversenyen szerepeltek. A tornán öt ország (Magyarország, Románia, Lengyelország, Moldova, Szlovákia) 25 egyesülete és összesen 319 versenyzője indult. A diósgyőri fiatalok hétórás utazást követően, szombat reggel léptek szőnyegre a korondi sportcsarnokban, és kiváló mérleggel zártak: a hatfős diósgyőri csapat öt érmet – három aranyat és két ezüstöt – valamint egy pontszerző ötödik helyezést hozott haza.

Eredmények

Leány U10
35 kg – 1. hely: Fábián Fanni

Leány U12
38 kg – 1. hely: Polgár Dorina

Leány U14
58 kg – 1. hely: Oláh Jázmin

Fiú U12
44 kg – 5. hely: Vilmos Benjamin
57 kg – 2. hely: Polányi Soma

Fiú U14
45 kg – 2. hely: Tirpák Dávid

A képen a DVTK csapata a korondi verseny után, Juhász Sándor és Szabó Máté edzőkkel.