- Nebojša Vignjević kívül-belül ismeri a magyar labdarúgás minden szereplőjét a játékosoktól kezdve az edzőkön és a játékvezetőkön keresztül a sportújságírókkal bezárólag - közölte Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Egy más stílusú edzőt kerestünk, és Nebojša Vignjević egy karakteres személyiség, aki kemény kézzel irányítja a rábízott csapatokat. Emellett az is mellette szól, hogy már helyt állt hasonló kritikus szituációban az Újpest és a Honvéd élén. Az első körben az idény végéig kötöttünk szerződést vele és két segítőjével, a folytatásról pedig majd nyáron tárgyalunk.

- Tudom, hogy hová jöttem, mindig is szerettem Diósgyőrben meccselni. A szurkolók nem csak kiváló hangulatot teremtettek, hanem nagy nyomást is helyeztek az ellenfélre, egyúttal plusz energiát adtak a sajátjaiknak - kezdte első diósgyőri beszélgetését Nebojša Vignjević. - Tudom, hogy most nem egyszerű a helyzet, ám a szurkolói nélkül a DVTK az nem DVTK. Én most nem szavakkal szeretném őket visszahívni a lelátóra, hanem tettekkel: azt mondom, ki kell érdemelnünk a támogatásukat, és majd a jó mérkőzések és a győzelmek visszahozzák őket a stadionba.
Azért vállaltam el ezt a megbízatást
- folytatta -, mert az idei mérkőzéseket látva, azt állapítottam meg, hogy van potenciál a keretben. Ezeket a meglévő egyéni képességeket kell csapattá gyúrni, akik képesek egymásért küzdeni, és együtt nyerni. Hiszek abban, hogy a DVTK meg tudja őrizni élvonalbeli tagságát, és ezt elsősorban arra alapozom, hogy az említett mérkőzéseken nem a többi csapat volt jó, hanem a DVTK nem játszott elég jól. Még olyan mérkőzéseken is pontokat hullajtottak, ahol két hasonló csapat találkozott, ezen kell a legsürgősebben változtatni. És ha a szurkolók is visszatérnek, akkor biztosan bent maradunk - fogalmazott a DVTK új vezetőedzője.

Nebojša Vignjević Belgrádban született, mégsem kell senkinek bemutatni Magyarországon, hiszen hosszú éveken keresztül irányította az újpesti csapatot (összesen 235 bajnokin ült a kispadon), illetve vezette a Honvédot is. Ha máshonnan nem is, a diósgyőri szurkolók a 2013/2014-es kupadöntőről emlékezhetnek rá, amikor csapata büntetőkkel győzött a DVTK ellen, majd négy évvel később a PAFC ellen is megismételte csapatával ezt a bravúrt.
Legutóbb Görögországban dolgozott az idei év elejéig.

Nebojša Vignjević szombaton edzést vezényel a diósgyőri játékosoknak, vasárnap pedig már az MTK elleni bajnoki találkozón irányítja a csapatot.

Változik a szakmai stáb is, Vladimir Radenković után Milija Žižić, Uroš Nikolić, valamint Vujadin Radenković is távozik.

Névjegy

Vezetéknév: Vignjević
Keresztnév: Nebojša
Születési idő: 1968. május 15.
Születési hely: Belgrád, Jugoszlávia
Állampolgárság: szerb

Sikerei
Magyar Kupa-győztes (2013/2014, Újpest; 2017/2018, Újpest)
Montenegrói bajnok (2009/2010, Rudar Pljevlja)
Montenegrói Kupa-győztes (2009/2010, Rudar Pljevlja; 2010/2011, Rudar Pljevlja)
Magyar Kupa-döntős (2015/2016, Újpest)
Szerb Kupa-döntős (2012/2013, Vojvodina)

Edzői pályafutás
2025/2026 március 6-tól vezetőedző: Diósgyőri VTK (NB I.)
2025/2026 november 24-től január 5-ig vezetőedző, Iraklis Thessaloniki (Görögország, 2. osztály) - 4 mérkőzés
2023/2024 február 8-ig vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 19 mérkőzés
2022/2023 március 23-tól vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 9 mérkőzés
2022/2023 január 5-ig vezetőedző, Al-Dhafra FC - 12 mérkőzés
2021/2022 február 2-től vezetőedző, Budapest Honvéd (NB I.) - 15 mérkőzés
2021 ősz vezetőedző, FK Liepaja (Lettország, 1. osztály) - 15 mérkőzés
2019/2020 június 1-ig vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 26 mérkőzés
2018/2019 vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 33 mérkőzés
2017/2018 vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 33 mérkőzés
2016/2017 vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 33 mérkőzés
2015/2016 vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 33 mérkőzés
2014/2015 vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 30 mérkőzés
2013/2014 október 23-tól vezetőedző, Újpest FC (NB I.) - 19 mérkőzés
2012/2013 szeptember 12-től vezetőedző, FK Vojvodina (Szerbia, 1. osztály) - 26 mérkőzés
2011/2012 október 5-től február 14-ig vezetőedző, FK Rad (Szerbia, 1. osztály) - 8 mérkőzés
2011/2012 szeptember 27-ig vezetőedző, FK Hajduk Kula (Szerbia, 1. osztály) - 6 mérkőzés
2010/2011 vezetőedző, Rudar Pljevlja (Montenegró, 1. osztály)
2009/2010 vezetőedző, Rudar Pljevlja (Montenegró, 1. osztály)
2008/2009 másodedző, Szerbia U21
2007/2008 október 12-től vezetőedző, OFK Grbalj (Montenegró, 1. osztály)
2006/2007 Radnički Pirot (Szerbia)
2005/2006 Rad Beograd utánpótlás (Szerbia és Montenegró)
BSK Borča utánpótlás (Szerbia és Montenegró)
Rad Beograd utánpótlás (Szerbia és Montenegró)

Labdarúgó pályafutás
2000/2001 tavasz Tatabánya (NB I.)
2000/2001 ősz Toronto Lynx (Kanada)
1999/2000 Edmonton Drillers (Kanada)
1998/1999 FK Rad Beograd (Jugoszlávia)
1997/1998 FK Rad Beograd (Jugoszlávia)
1996/1997 Enosis Neon Paralimniou (Ciprus)
1995/1996 Enosis Neon Paralimniou (Ciprus)
1994/1995 FK Rad Beograd (Jugoszlávia)
1993/1994 FK Rad Beograd (Jugoszlávia)
1992/1993 FK Rad Beograd (Jugoszlávia)
1991/1992 FK Rad Beograd (Jugoszlávia)
1990/1991 FK Rakovica (Jugoszlávia)
1989/1990 FK Rakovica (Jugoszlávia)
1988/1989 FK Rakovica (Jugoszlávia)
1987/1988 FK Rakovica (Jugoszlávia)
Partizan Beograd utánpótlás (Jugoszlávia)