Kat és Pau mindössze egy szezont töltöttek a klubnál, mindkét játékos fontos szerepet vállalt abban, hogy a diósgyőri együttes bajnoki ezüstéremmel zárta az idényt, emellett a nemzetközi porondon is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak.
Kathryn Westbeld a szezon egyik legmeghatározóbb játékosává vált. A decemberben magyar állampolgárrá váló magasember az Euroligában 10 mérkőzésen lépett pályára, ahol 10,5 pontot és 4,4 lepattanót átlagolt. Több kulcsmérkőzésen is vezére volt a csapatnak, az Olympiacos ellen például 26 pontig jutott.

A magyar bajnokságban — az alapszakaszt és a rájátszást együtt számítva — 24 mérkőzésen szerepelt, ezeken 10,4 pontos és 4,9 lepattanós átlagot hozott, stabil teljesítményével végig a DVTK HUNTHERM egyik húzóembere volt.
Paula Ginzo szintén gyorsan meghatározó játékossá vált Diósgyőrben. A spanyol válogatott magasember az Euroliga selejtezőit és főtáblás meccseit együtt nézve 14 nemzetközi találkozón szerepelt, ezeken 9,4 pontot és 4,7 lepattanót átlagolt.
A hazai bajnokságban Ginzo 27 mérkőzésen lépett pályára az alapszakasz és a rájátszás során, és több fontos rangadón is kulcsszerepet vállalt a diósgyőri sikerekben. A hazai bajnokság során Ginzo a festék egyik legmegbízhatóbb játékosa volt, fizikalitása, rutinja és védekezése sokat adott a csapat játékához, a nehéz mérkőzéseken is nagy energiával dolgozott a csapatért. Profi hozzáállásával és csapatmunkájával sok segítséget jelentett a Diósgyőr számára az egész idény során.

Játékosaink szezonja sajnos váratlanul ért véget, a Sopron elleni elődöntő párharc előtt pár nappal Paula, majd ez első mérkőzésen Kathryn szenvedett súlyos sérülést, így a továbbiakban már nem számíthatott rájuk Völgyi Péter vezetőedző. Mindkettőjüknek gyors és zökkenőmentes felépülést kívánunk!
Kathryn Westbeld és Paula Ginzo ugyan csak egy szezont töltött Diósgyőrben, de teljesítményükkel és hozzáállásukkal sok segítséget nyújtottak a csapatnak az ezüstéremmel záruló idény során.
Köszönünk mindent, Kathryn és Paula, sok sikert a pályafutásotok következő állomásán!


