Takács Boglárka magánéleti okok miatt int búcsút Miskolcnak
Takács (Bach) Boglárka pályafutása a Vasas Akadémia együttesénél indult, majd 2015-ben, U20-as játékosként került Diósgyőrbe. A 2015 és 2018 közötti időszakban az amatőr NB I-es csapatban, valamint az A-csoportos együttesben is lehetőséget kapott, így már fiatalon megtapasztalhatta az élvonal ritmusát.
A 2018/19-es szezonban a Vasashoz, 2022-ben a SERCO UNI Győr csapatáthoz igazolt, ahol három szezonon keresztül alapembernek számított. Győrben Euroliga- és Európa-kupa-tapasztalatot is szerzett, miközben a magyar 3x3-as válogatottban is fontos szerepet töltött be. A 2021-es és 2023-as Európa-bajnokságon, valamint több FIBA 3x3 Women’s Series-versenyen is pályára lépett.
A 2025/26-os idényben ismét a DVTK HUNTHERM játékosa lett, amellyel bajnoki ezüstérmet szerzett. A szezon során elsősorban energikus védekezésével, agresszív labdaszerzéseivel és gyors játékával segítette a csapatot. Távozásának hátterében magánéleti okok állnak: elmondása szerint férjével évek óta külön városban éltek, a Budapest – Miskolc közötti sok ingázás fizikailag és mentálisan is megterhelővé vált számára, ezért költözik haza.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon szerettem Miskolcot, a DVTK-t, a csapatom, a közeget, mindig jó érzéssel fogok visszagondolni az itt eltöltött időre. Hálás vagyok, hogy viselhettem a DVTK mezt! A legjobbakat kívánom a csapatnak, a játékosoknak, a stábnak, a vezetésnek, a szurkolóknak és mindenkinek, aki valamilyen szinten kötődik a klubhoz.” – fogalmazott búcsúzóul.
Miklós Melinda rövid idő alatt fontos láncszem lett
Miklós Melinda az elmúlt években folyamatos fejlődési ívet mutatott. A fiatal hátvéd hosszú időn át a Szekszárd kötelékébe tartozott, ahol bajnoki ezüst és bronz, valamint Magyar Kupa ezüst és bronzérmeket szerzett, valamint egy Európa Kupa bronzérmet is.
A 2024/25-ös szezontól csatlakozott a DVTK HUNTHERM együtteséhez, ahol gyorsan beilleszkedett. A klub és a szakmai stáb elsősorban védekezésben számított rá, azonban a szezon előrehaladtával támadásban is egyre nagyobb szerepet vállalt. A DVTK színeiben minden mérkőzésen pályára lépett, energikus játéka, agresszív perimétervédekezése és labdaszerzései pedig sokszor lendületet adtak a csapatnak, miközben az Euroligában is értékes nemzetközi tapasztalatokat szerzett.

A miskolci időszak számára eredményesnek bizonyult: Magyar Kupát és két bajnoki ezüstérmet nyert a csapattal.
„Köszönöm az elmúlt két évet mindenkinek, aki valamilyen formában részese volt! Hálás vagyok a lehetőségért, amit itt kaptam és a sok jó embernek, akit megismerhettem és akik mellettem álltak, volt, amikor erre nagy szükségem is volt! Még találkozunk!” – nyilatkozta Linda.
Mindent köszönünk Boginak és Lindának, reméljük tényleg találkozunk még!


