– Ez egy igazán különleges csapat számomra. Nemcsak azért, mert miskolci srácként itt nőttem fel, hanem azért is, mert évről évre látom a fejlődést magamban és a klubnál is minden területen. Jó érzés egy olyan közegben játszani, ahol valóban közösek a célok, és mindenki ugyanabba az irányba húz. A mindennapi munka, az öltöző hangulata, a szakmai háttér és a klub mentalitása is azt erősíti bennem, hogy jó helyen vagyok.
Nagyon sokat jelent számomra az a bizalom, amit évről évre megkapok. Kapusként különösen fontos, hogy az ember érezze, számítanak rá nehéz helyzetekben is. Motiváló érzés, hogy a csapat egyik stabil pontja lehetek, és szeretném ezt a bizalmat a jégen is meghálálni. Úgy érzem, hogy itt még bőven van bennem és a csapatban is fejlődési lehetőség, ezért nem volt nehéz döntés a maradás.
Őszintén szólva nehéz lenne csak egyetlen dolgot kiemelni, mert nagyon hullámzó és eseménydús szezonon vagyunk túl. Voltak nehéz időszakok, amikor sokat kellett dolgozni azért, hogy újra megtaláljuk a ritmusunkat, de voltak olyan pillanatok is, amelyek rengeteg önbizalmat és plusz energiát adtak a csapatnak. Számomra minden edzés és minden mérkőzés ugyanolyan fontos. Mindig úgy megyek fel a jégre, hogy nyerni szeretnék, teljesen mindegy, hogy edzésről vagy tétmérkőzésről van szó. Talán ezért is nehéz egyetlen momentumot kiválasztani. Ugyanakkor külön öröm volt, hogy sikerült bejutnunk a Final Fourba, illetve hosszú évek után ismét bronzérmet szereznünk az Erste Ligában. Nekem ez az első érmem ebben a ligában, ezért biztos vagyok benne, hogy örökké emlékezetes marad.
A nyári felkészülés számomra mindig az egyik legérdekesebb időszaka az évnek. Ilyenkor van lehetőség arra, hogy az ember igazán sok plusz munkát beletegyen a fejlődésébe, és megalapozza a következő szezont. Úgy gondolom, hogy mindig van hova fejlődni, és talán egy élet sem elég arra, hogy valaki kihozza magából a teljes tökéletességet. Ez az, ami folyamatosan motivál.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a nyári program jól legyen felépítve, hiszen ilyenkor alapozzuk meg fizikálisan és mentálisan is az egész szezont. Mindig izgalmas látni, honnan indul a felkészülés elején az ember, és hova tud eljutni a végére. Szeretem ezt a folyamatot, mert ilyenkor sokkal jobban lehet fókuszálni az egyéni fejlődésre is. Kapusként különösen fontos számomra, hogy ne csak egy irányba fejlesszem magam. Ezért szeretek más sportokat is kipróbálni a nyár során. Ezek nemcsak fizikailag segítenek, hanem kreativitást, koordinációt és új impulzusokat is adnak. Emellett természetesen a pihenésnek is fontos szerepe van, mert hosszú szezon áll mögöttünk. A cél az, hogy fizikálisan és mentálisan is a lehető legjobb állapotban kezdjem meg a következő idényt.
Elsősorban szeretném megköszönni az egész éves támogatást és bizalmat. Miskolci játékosként ez számomra talán még többet jelent, mert pontosan tudom, milyen érzés a lelátóról átélni egy-egy mérkőzés hangulatát. Én is hét éves korom óta jártam meccsekre, és már gyerekként is elképesztő élmény volt megtapasztalni azt a hangulatot, amit a szurkolók teremtenek a csarnokban. Sokszor emiatt vártam a következő mérkőzést egész héten. Most pedig már a jégről élhetem át ugyanezt, amiért nagyon hálás vagyok. Óriási érzés, amikor a nagy tömeg előtt játszhatunk, és érezzük, hogy a nehéz pillanatokban is mögöttünk állnak a szurkolók. Szerintem egy ilyen közösség rengeteget tud adni egy csapatnak, és sokszor plusz energiát jelent a pályán is. – nyilatkozta Praták Dávid.
Névjegy 
Név: Praták Dávid
Születési hely: Miskolc
Születési idő: 2003. április 6.
Súly: 85 kg
Magasság: 185 cm
Poszt: kapus
Mezszám: 36
Pályafutása
2024 - DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)
2021-2024 DVTK Jegesmedvék (U21, Erste Liga)
2018-2021 DVTK Jegesmedvék (U18, U21)


