- Az egyhetes program központja a DVTK Edzőközpont lesz, ahol minden feltétel adott a minőségi munkavégzéshez - fogalmazott a táborral kapcsolatban Málik Mihály, a DVTK II kapusedzője, az esemény szervezője. - A gyerekek számára minden délelőtt szakmailag felépített edzéseket tartunk, a nap második felében pedig kötetlenebb, játékosabb foglalkozások szerepelnek a menetrendben. A résztvevőknek arra is lehetőség nyílik, hogy a strandröplabdával és a kosárlabdával megismerkedjenek.
Az aktívan, sportolással töltött órák mellett a táborban részt vevő fiatalok megtekinthetik a DVTK első csapatának, valamint az NB III.-as szezonra készülő második együttesének kapusedzését is.

- Egy évvel ezelőtt 20-30 fő között mozgott a létszám, reményeink szerint ezt idén is el tudjuk érni - fogalmazott Málik Mihály. - Annyi változás most történt, hogy idősebbeket is várunk az ország minden részéről, sőt akár a határokon túlról is. A felső korhatár 18 év, bízom benne, hogy ismét egy jó hangulatú, szakmailag is hasznos hetet tölthetünk majd együtt a fiatalokkal.
A DVTK Labdarúgó Sportakadémia július 8-ig várja a jelentkezéseket a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével. A kapustábort július 13-17-e között rendezik meg a DVTK Edzőközpontban, valamint a DVTK Sportliget szabadtéri pályáin.
DVTK Kapustábor
Időpont: 2026. július 13-17.
Helyszín: DVTK Edzőközpont, DVTK Sportliget
Jelentkezési határidő: 2026. július 8. (szerda)
Bővebb információ: Málik Mihály (+36 20 582-70-96, [email protected])


