A válogatott július közepén kezdte meg a közvetlen felkészülést, amelyet egy korábbi székesfehérvári összetartás alapozott meg. Meszler Balázs szövetségi vezetőedző együttese jelenleg 16 fős bő kerettel dolgozik, amelyet a szakmai stáb a lehető legtovább egyben kíván tartani. A csapat első felkészülési mérkőzéseit Olaszországban játssza, ezt követően Finnország és Horvátország ellen is pályára lép, mielőtt kialakul a kontinensbajnokságra utazó végleges, 12 fős keret.
Mogyoródi Lili már az olaszországi túrán is bizonyíthat
A 12 fős olaszországi utazó keretben helyet kapott Mogyoródi Lili, aki ezzel újabb fontos lépést tett afelé, hogy kivívja helyét az Európa-bajnoki csapatban. A DVTK Kosárlabda Akadémia játékosa a felkészülési mérkőzéseken is bizonyíthatja rátermettségét, miközben a szakmai stáb folyamatosan figyeli a játékosok fejlődését.
Lili meghívása egy újabb elismerése annak a teljesítménynek, amelyet az elmúlt idény során klubszinten nyújtott, és komoly esélyt jelent számára, hogy ott legyen a romániai kontinensviadalon szereplő magyar válogatottban.
Merkel Blanka sérülés miatt egyelőre itthon készül
Merkel Blanka szintén tagja a 16 fős válogatott keretnek, azonban az olaszországi felkészülési túrán nem vesz részt. A DVTK Kosárlabda Akadémia játékosa a Miskolcon megrendezett U16-os Kadett Országos Döntő során sérülést szenvedett, ami jelenleg befolyásolja felkészülését.
A szakmai stáb ugyanakkor továbbra is számít rá: Blanka a másik három itthon maradó játékossal együtt személyre szabott futó- és erőnléti program alapján dolgozik, amely biztosítja számára a megfelelő terhelést és segíti a mielőbbi visszatérést. A tervek szerint a válogatott az olasz túra után ismét teljes, 16 fős kerettel folytatja a munkát, így megfelelő rehabilitáció esetén továbbra is versenyben maradhat az Európa-bajnoki kerettagságért.
Varkoly Virág is a bő keret tagja
A válogatott harmadik diósgyőri játékosa, Varkoly Virág ugyancsak a 16 fős keret tagja. Az olaszországi felkészülési mérkőzéseken még nem lép pályára, azonban a szakmai stáb vele is hosszabb távon számol. Virág egyéni program szerint készül, és várhatóan a Finnország elleni felkészülési találkozókon már lehetőséget kap arra, hogy megmutassa tudását.
Az, hogy három akadémistánk is meghívót kapott a korosztályos válogatottba, jól jelzi a DVTK Kosárlabda Akadémián folyó szakmai munka eredményességét, valamint azt, hogy játékosaink országos szinten is a legjobbak között szerepelnek.
Erős csoport vár a magyar válogatottra
A 2026-os U16-os A-divíziós Európa-bajnokságnak a romániai Pitești és Mioveni ad otthont augusztus 14. és 22. között. A magyar válogatott a D csoportban szerepel, ahol Szlovénia, Németország és Litvánia lesznek az ellenfelei.
A csoportmérkőzések programja:
• Augusztus 14. – Szlovénia–Magyarország (17:30, Mioveni)
• Augusztus 15. – Magyarország–Németország (17:30, Pitești)
• Augusztus 17. – Magyarország–Litvánia
Az Európa-bajnokság lebonyolításának értelmében a csoportok mind a négy csapata továbbjut a nyolcaddöntőbe, ahol már az egyenes kieséses szakaszban dől el a negyeddöntőbe jutás.
A DVTK HUNTHERM és a DVTK Kosárlabda Akadémia sok sikert kíván Mogyoródi Lilinek, Merkel Blankának és Varkoly Virágnak a felkészülés hátralévő részére, és bízunk benne, hogy minél több diósgyőri játékos képviselheti Magyarországot az augusztusi Európa-bajnokságon.
Forrás: wbasket.hu


