Az utóbbi időben remek formában játszó újpesti csapat, két új igazolással érkezett Miskolcra. A találkozó nagy iramban indult, és a harmadik percben meg is született az első gól. Leppanen palánk melletti indításával Magosi lépett ki, és egy szép cselt követően becsapta Silát és megszerezte a vezetést. A DVTK Jegesmedvék továbbra sem álltak meg, számos helyzet adódott a vendég kapu előtt. Folyamatos és sportszerű játék zajlott a jégen, csapatunk dominanciája mellett. Így hidegzuhanyként érte a hazai közönséget az újpesti egyenlítő gól. Szinte a semmiből egyenlített Hebar, Gröschl átadásából.


A második harmadban már megszaporodtak a kiállítások, de emberelőnyben egyik csapat sem bizonyult jónak a mai estén. A mérkőzés feléhez közeledve egy remek gólt láthatott a hazai publikum. Egy Tóth-Hajós összjáték után Johnston elé került a korong, aki szép mozdulattal lőtte a hálóba a korongot, megszerezve csapatunk számára újra a vezetést. Azt a vezetést, amelynek alig fél percig örülhettünk. Sikorcin egyenlített egy kontratámadás végén. A gólt követően számos kiállítás akadt mindkét oldalon, de további gól nem született.

A harmadik harmadban hihetetlen helyzetek sorát puskázta el csapatunk. Két emberelőny alatt és egy büntetőlövést követően sem tudtuk megszerezni a harmadik gólt. Magosit buktatták egy kiugrás végén, a jogos büntetőt viszont Sila védte. Adorján is remekül tartotta piros-fehéreket, így jöhetett a hosszabbítás.

A hosszabbítás a szokásoknak megfelelően mindkét oldalon hatalmas helyzeteket hozott, és végül egy rendkívül szerencsétlen szituáció végén, Csanyi az UTE javára döntötte el a meccset. Csapatunk jól játszott a mérkőzésen, de a szerencse nem állt mellénk ezen az estén. A javításra hamar lesz alkalom, hiszen a Brassó látogat vasárnap a Miskolci Jégcsarnokba.

MOL 117

DVTK Jegesmedvék - UTE 2-3 h.u. (1-1, 1-1, 0-0, 0-1)

Miskolc, 1004 néző. Játékvezetők: Varjú, Vas, Kormos, Soós.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Sági, Galanisz, Magosi, Láda, Leppanen - Johnston, Hajós, Tóth, Cianfrini, Gőz – Miskolczi, Ritó, Pavuk, Joe, Vojtkó – Albert, Szopos, Karda, Kuqali, Laczkó. Edző: Doug Bradley.
UTE: Sila (Ágoston) – Dósa, Dömötör, Pápa, Hegyi, Görschl – Csányi, Hebar, Ropret, Kiss, Huba – Benk, Sikorcin, Frolik, Nagy N., Molnár – Tóth, Nemes, Virág, Nagy R. Edző: Szilassy Zoltán.

1. harmad: 02:42: Magosi (Leppanen, Sági) 1-0
1. harmad: 09:48: Hebar (Gröschl, Hegyi) 1-1
2. harmad: 27:15: Johnston (Hajós, Tóth) 2-1
2. harmad: 27:52: Sikorcin (Benk, Frolik) 2-2
Hosszabbításban: 62:42 Csanyi (Hegyi) 2-3 

Doug Bradley: - Remek mérkőzésen vagyunk túl. Számos lehetőségünk adódott, hogy megnyerjük a mérkőzést, de kihagytuk a helyzeteinket ami megbosszulta magát. Túl sokat hibáztunk ezen az estén, és egy ilyen erős, jó edzővel rendelekző csapat ellen így nem tudtunk nyerni. Szerencsére már vasárnap javíthatunk.