Vasárnap Kassán vendégszerepel a DVTK Jegesmedvék
A Tipsport Liga 14. fordulójában a tabella második helyén álló HC Košice otthonában lép jégre a DVTK Jegesmedvék. A mérkőzésre szóló belépőjegyeket a helyszínen lehet megvásárolni. A találkozó online stream-en keresztül is megtekinthető.

- A vasárnapi mérkőzésünkön nagy hangsúlyt kell fektetnünk a helyzetkihasználásunkra - mondta Glen Hanlon vezetőedző - Az elmúlt találkozóinkon rendre kialakítottuk a lehetőségeinket a kapu előtt, de ezekkel nem tudtunk élni. Nagy lökést adna nekünk, ha sikerülne idegenben legyőzni egy olyan erős ellenfelet, mint a HC Košice. Úgy állunk hozzá a találkozóhoz, hogy mindenképpen szeretnénk hazahozni a három pontot, hiszen az első egymás elleni találkozónkon láthattuk, hogy a játék minden elemében fel tudjuk velük venni a versenyt.
Tipsport Liga
14. forduló
2018. október 21. (Kassa)
17:00 HC Košice - DVTK Jegesmedvék
Az ellenfél
A HC Košice együttese nyolc akalommal nyerte meg a szlovák első osztályt, legutóbb a 2014/2015 szezonban sikerült az első helyen zárniuk. Az utóbbi két évben a negyeddöntő jelentette számukra a végállomást a Playoff-ban. Legeredményesebb játékosuk az a Ladislav Nagy, aki 453 NHL és 238 KHL mérkőzésen lépett jégre, valamint 2002-ben világbajnoki aranyat nyert a szlovák válogatottal. Jelenleg a tabella második pozícióját foglalják el, mindössze rosszabb gólkülönbséggel lemaradva a HKM Zvolen mögött. 15 mérkőzésen 34 pontot szereztek, hazai környezetben 9 találkozón mindössze egyszer veszítettek pontokat. A Tipsport Liga 3. fordulójában már rendeztek egy HC Košice - DVTK Jegesmedvék mérkőzést, amely 6-3-as hazai győzelemmel végződött.
Helyszín
A mérkőzés helyszíne a 8.378 néző befogadására alkalmas Steel Arena. A jégcsarnok pontos címe: Nerudova 12, 040 01 Juh
Jegyinfó
A mérkőzésre szóló belépőjegyeket a helyszínen lehet megvásárolni 5 eurós áron.
A vendég szurkolók a B37 jelű lelátórészre vehetnek jegyet, aminek befogadóképessége maximum 180 fő.
Közvetítés
A találkozó online stream-en keresztül is követhető élőben a huste.tv adásán. A közvetítés a mérkőzés kezdete előtt 10 perccel nyitható meg az oldal fejlecében található HC Košice - DVTK Jegesmedvék mérkőzést kiválasztva. Továbbá angol nyelvű élő eredménykövetés elérhető a hockeyslovakia.sk oldalon.
Tabella
# |
Csapat |
LM |
GY |
HGY |
HV. |
V |
G |
P |
1. |
HKM Zvolen |
14 |
10 |
1 |
2 |
1 |
61:28 |
34 |
2. |
HC Kosice |
15 |
11 |
0 |
1 |
3 |
53:27 |
34 |
3. |
HC Nove Zamky |
15 |
9 |
1 |
1 |
4 |
40:29 |
30 |
4. |
HK Nitra |
14 |
7 |
2 |
1 |
4 |
47:36 |
26 |
5. |
HC’ 05 Banska Bystrica |
15 |
7 |
1 |
3 |
4 |
41:39 |
26 |
6. |
Dukla Trencin |
14 |
7 |
2 |
0 |
5 |
39:27 |
25 |
7. |
HK Poprad |
14 |
7 |
2 |
0 |
5 |
35:27 |
25 |
8. |
HC 07 Detva |
15 |
6 |
1 |
1 |
7 |
37:46 |
21 |
9. |
MsHK Zilina |
14 |
4 |
2 |
0 |
8 |
41:53 |
16 |
10. |
MHK L. Mikulas |
14 |
3 |
2 |
1 |
8 |
33:40 |
14 |
11. |
MAC Újbuda |
15 |
3 |
1 |
3 |
8 |
34:47 |
14 |
12. |
DVTK Jegesmedvék |
14 |
4 |
0 |
2 |
8 |
35:53 |
14 |
13. |
HK Orange 20 |
13 |
0 |
0 |
0 |
13 |
18:62 |
0 |
A forduló további párosításai
MHK 32 L. Mikulaš - Dukla Trenčin
HK Poprad - HK Nitra
HC Nové Zámky - MsHK Žilina
HC 07 Detva - HKM Zvolen
Sportszerű szurkolás
Kérjük a Kassára utazó szurkolóinkat, hogy sportszerűen buzdítsák a DVTK-t! Kérjük tartsák tiszteletben a pályarendszabályokat, tartózkodjanak az ellenfél és harmadik csapat szidalmazásától, az irredenta, rasszista, homofób, gyűlöletkeltő rigmusoktól.
fotó: matuszetak.com