HC Nové Zámky - DVTK Jegesmedvék 4-6
A DVTK Jegesmedvék péntek este háromgólos hátrányból fordítva idegenben győzte le a HC Nové Zámky csapatát. A találkozó 24. percében még 3-0 állt az eredményjelzőn, azonban a folytatásban Marcel Rodman csapata hat gólt is szerzett, amivel mindhárom pontot elhozta Érsekújvárról.

A találkozót a hazaiak kezdték jobban, már a második percben emberelőnybe kerültek, ami során Bajtek volt eredményes egy kipattanó korongból (1-0). Egy perccel később újra hazai előny következett, de nem tartott sokáig, hiszen a másik oldalról Urban is a büntetőpadra került. A négy a négy elleni játék során mindkét kapu előtt kialakult egy helyzet. A 9. percben nagy esély nyít a gólszerzésre, előbb Stupka kapott két perces büntetést, hét másodperc múlva pedig Dlugos lökte palánkra Részeghet, amiért 2+10 percet kapott. Az öt a három elleni játék során Vandane és Dudás lövéseivel veszélyeztetett a miskolci csapat, de gól nem született. Nem úgy, mint a 15. percben, amikor Stupka egy szépen kijátszott akció végén volt eredményes (2-0).
A második harmad Galanisz kimaradt szólójával indult, majd a következő cserében három gólosra nőtt a hazai előny. Egy létszámfölényes támadást Dlugos zárt le góllal (3-0). Másfél perccel később újabb vendég emberelőny következett, ami meghozta szépítő találatot, Galanisz szép mozdulattal ért bele Ross kékvonalról eleresztett lövésébe (3-1). A gól után felpörgött Marcel Rodman csapata, sorra jöttek a letámadások és az ütközések, a hazaiak csak szabálytalanságok árán tudták tartani a rohamokat. A 26. percben Jurik okozott vérző sérülést Kiss Dánielnek, aki szerencsére később folytatni tudta a játékot. Ezt az előnyt még nem sikerült kihasználni, nem úgy mint a következőt, amikor Francis Beauvillier lőtt hatalmas gólt kapásból (3-2). Egy perc múlva már az egyenlítés is sikerült, egy végigjátszott akció végén Magosi lőtt a kapuba (3-3).
A harmadik harmadban folytatta a támadások sorozatát a piros mezes miskolci csapat és Láda kékvonalas lövése után a kapuvasról a hálóba jutott a korong (3-4). A gól után a védekezés vette át a főszerepet, kevés nagy helyzet alakult ki. A hazaiak több létszámfölényt is kihasználatlanul hagytak, de a hajrában mégis sikerült egyenlíteniük némileg váratlanul. Mikus az alapvonal közelében ért bele egy lövésbe a korong pedig éles szögből a felső sarokba jutott (4-4). Két perccel a rendes játékidő vége előtt Ross arcát találta el egy hazai játékos az ütőjével, az emberelőnyt pedig a sértett váltotta gólra, aki a kékvonalról lőtt nagy gólt (4-5). A gólnál a hazaiak edzője challenge-et kért, de hiába rövid videózás után megadták a találatot a játékvezetők. Ezt követően a hazaiak kapuslehozatallal próbálkoztak, ami alatt Beach volt eredményes és beállította a szórakoztató és izgalmas mérkőzés végeredményét (4-6).
Tipsport Liga
11.forduló
2019. október 11. 18:30
HC MIKRON Nové Zámky - DVTK Jegesmedvék 4-6 (2-0, 1-3, 1-3)
Érsekújvár, Zimny Stadion, 923 néző, játékvezetők: Daniel Konc, Vladimir Fridrich, Martin Krajcik, Adam Jurciak
HC MIKRON Nové Zámky: Pavlas (Kristin) - Mikus, Dlugos, Stupka, Urban, Pospisil, Ordzovensky, Hatala, Jurik, Hruska, Bajtek, Drtina, Hain, Mucka, Smida, Rogon, Pavúk, Veshutkin, Ondrusek, Fábry, Vezetőedző: Ladislav Brankovic
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Rajna) - Szirányi, Vandane, Beach, Vas, Részegh - Ross, Kiss D., Rodman, Galanisz, Magosi - Láda, Dudás, Beauvillier, Harrison, Ritó - Gőz, Farkas, Lövei, Kiss P., Vezetőedző: Marcel Rodman
1-0 03:29 Bajtek (Hruska, Jurik)
2-0 15:15 Stupka (Urban, Pospisil)
3-0 23:27 Dlugos (Stupka, Pospisil)
3-1 25:31 Galanisz (Ross, Rodman)
3-2 32:40 Beauvillier (Rodman, Ross)
3-3 33:45 Magosi (Láda, Dudás)
3-4 41:46 Galanisz (Láda, Ritó)
4-4 55:28 Pospisil (Mikus, Stupka)
4-5 58:57 Ross (Rodman, Beauvillier)
4-6 59:54 Beach (Részegh, Dudás)
Statisztika
Lövés 41-36
Védés 30 (83.33 %) : 37 (90.24 %)
Büntetés percek 30-10
Értékelés
Marcel Rodman: A hazaiak jobban kezdték a meccset, mi csak az első gólunk után kezdtünk el megfelelően játszani. A meccs felétől a megfelelő energiaszinten játszottunk, ütköztünk, kapuralőttünk, ennek köszönhetően néha a szerencse is mellénk állt. Háromgólos hátrányból visszajönni csak karakteres csapatok tudnak, ezért külön boldog vagyok. Köszönjük a szurkolóink támogatását, akik elkísértek minket erre a hosszú útra is!
A forduló további eredményei
HC'05 Banská Bystrica - HK Dukla Ingema Michalovce 2-1 h.u.
HC Kosice - HC07 Detva 1-4
HK Dukla Trencin - HK Nitra 3-2
HKM Zvolen - MAC Újbuda 5-1
HC Slovan Bratislava - HK Poprad 2-1 h.u.
Tabella
# | CSAPAT | J | GY | GYH | VH | V | LG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() |
11 | 6 | 2 | 1 | 2 | 33 | 21 | 12 | 23 |
2. | ![]() |
11 | 6 | 2 | 0 | 3 | 35 | 23 | 12 | 22 |
3. | ![]() |
11 | 6 | 1 | 1 | 3 | 32 | 23 | 9 | 21 |
4. | ![]() |
10 | 6 | 0 | 0 | 4 | 37 | 29 | 8 | 18 |
5. | ![]() |
10 | 5 | 1 | 1 | 3 | 26 | 22 | 4 | 18 |
6. | ![]() |
11 | 4 | 1 | 2 | 4 | 30 | 29 | 1 | 16 |
7. | ![]() |
10 | 5 | 0 | 1 | 4 | 25 | 25 | 0 | 16 |
8. | ![]() |
10 | 4 | 1 | 0 | 5 | 31 | 30 | 1 | 14 |
9. | ![]() |
10 | 2 | 2 | 3 | 3 | 30 | 28 | 2 | 13 |
10. | ![]() |
10 | 4 | 0 | 1 | 5 | 30 | 36 | -6 | 13 |
11. | ![]() |
10 | 3 | 1 | 1 | 5 | 26 | 33 | -7 | 12 |
12. | ![]() |
10 | 3 | 0 | 0 | 7 | 27 | 36 | -9 | 9 |
13. | ![]() |
10 | 2 | 0 | 0 | 8 | 17 | 44 | -27 | 6 |