A sportakadémiai minősítéshez szükséges akkreditációs folyamat tavaly októberben kezdődött el, ami bő két hónap alatt le is zajlott. A kritériumoknak mindenben meg tudott felelni a DVTK, így a négy esztendőre szóló kontraktus biztosítja a fiatalok folyamatos fejlődését, minőségi képzését. 
 
- Ahhoz, hogy az akkreditációs folyamatban részt vehettünk, fontos szempont volt egy független, belga audit cég (Double Pass) korábbi vizsgálata, majd az azt követő jelentése. A különböző szempontrendszer alapján meghatározott eredmények következtében, a DVTK LSA a hazai labdarúgó akadémiák legjobbjai közé zárkózott fel - fogalmazott Fogarasi Zoltán, a Diósgyőri Labdarúgó Sportakadémia igazgatója.  - Számos kritériumnak meg kellett felelnünk a minősítési folyamat kapcsán. A létesítményi helyzet mellett nézték a stratégiát, a struktúrát, a HR és kommunikációs, valamint a futball-részleget. A scouting hálózatot, a teljesítmény menedzsmentet, szociális – és oktatási hátteret, valamint az egyéni és csapatfejlesztést is. Természetesen nem csak a pozitív eredményekről kell beszámolni, ugyanis vannak olyan fejlesztendő területek, amelyek terén eddig is, és az előttünk álló években is bőven lesz feladatunk. A sportakadémiai működés terén eleinte a sötétben tapogatóztunk, de aztán nagyon hamar felvettük az operatív munka ritmusát. Az országban működő tíz sportakadémia kidolgozott egy egységes szakmai koncepciót, amelyben lefektettük a sportszakmai alapelveket. Ez annyit jelent, hogy mindenki megőrizheti a szakmai identitását, a célhoz vezető utat mindenki a saját képzési módszertana alapján határozhatja meg. Ennek nagyon fontos feltétele volt, hogy a működéshez és a szakmai fejlődéshez szükséges személyi, valamint eszközállományt bővíteni tudtuk. 
 
A DVTK LSA-n ennek érdekében valamennyi korosztály élére komplett stábokat állítottak fel, sporttudományi, fitness és elemzői területen is sokat léptek előre. A legmodernebb eszközöket igyekeztek beszerezni annak érdekében, hogy magas szinten folyjon a képzés. A két COVID19-es időszak ellenére a kitűzött célokat sikerült megvalósítani, de ezzel kapcsolatban nyilván majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma is véleményt formál. Ezt az akadémia éves beszámolója alapján teszi meg, amelyet az EMMI által kijelölt, sportakadémiákat ellenőrző osztály miniszteri biztosa fogja értékelni. Ez nem csupán erre az évre, hanem a keret-megállapodás teljes időszakára szól.
A DVTK Labdarúgó Sportakadémián valamennyi nagypályás csapat (U14-U19) a legmagasabb bajnoki osztályban képviseli a piros-fehér színeket.  A kisebbek pedig Bozsik programos tornákon, valamint a Duna-menti, és a Titánium-liga tornáin vesznek részt. 
 
- Természetesen nem hagyhatom ki a sorból az NB III-as csapatunkat sem, ahol ugyancsak sok akadémista fejlődik - folytatta Fogarasi Zoltán. - Elindultunk azon az úton, ahol minél több fiatal játékos be tud kapcsolódni a felnőtt futball vérkeringésébe. Hosszú távon ez lenne a célravezető, hiszen szeretnénk a lehető legtöbb tehetséget kinevelni, első körben természetesen a DVTK-nak, valamint a magyar labdarúgás számára is. Arra pedig kimondottan büszkék vagyunk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan számos korosztályos válogatott játékossal rendelkezünk idén is. U15-ben Homenszki Ronaldó, U16-ban Balázsi Levente, U17-ben Illés Bálint, U18-ban Kispál Tamás és Csatári Gergő, U19-ben Orosz Donát valamint Tóth Borisz, U21-ben pedig Szűcs Kornél tagja a nemzeti együttes keretének. Ha a legkisebbektől a legnagyobbakig számításba veszünk mindenkit, akkor a Diósgyőr FC 247 igazolt játékost versenyeztet, de a DVTK SE-n belül további 58 fiatal található. Utóbbinál U8 és U13-as korosztályok között képezzük a gyerekeket. Az átjárhatóság az SE-ből az FC-be folyamatos, ezt mindig az adott játékos fejlődési szintje határozza meg. A legügyesebb, tehetségesebb fiatalok átkerülnek az akadémiai rendszerbe, akik viszont hobbiszinten kívánják űzni a labdarúgást, azok maradnak az SE kötelékében. Meg kell említeni a női szakágat is, ahol a létszámunk meghaladja a hatvan főt, tehát ha mindent összeadunk, akkor 360 körüli létszámmal dolgozunk nap, mint nap. 
 
Az első születésnap kapcsán Fogarasi Zoltán kiemelte: a koronavírus járvány a DVTK Labdarúgó Sportakadémiát is komoly kihívás elé állította. Ennek azonban szervezett, összehangolt munkával sikerült megfelelni, így tavasszal, és ősszel sem maradtak el edzések. Az első hullám idején a sportszakemberek napi szinten küldték ki az edzésfeladatokat, amit a gyerekek saját otthonukban végeztek el. Ezekről a feladatokról videó felvételeket készítettek, amit visszaküldtek az edzőknek, akik kiértékelték a munkát. Ezután visszacsatolást is küldtek a játékosok teljesítményéről. Másrészről a Diósgyőr korosztályos csapatai a jelenlegi idényben valamennyi bajnoki mérkőzésüket le tudták játszani, ami ebben a „vírusos” időkben ugyancsak pozitívumnak számít.  
A DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója szerint szintén komoly eredmény, hogy a Hajduk Splittel megkezdődött egy szoros együttműködés kialakítása, hiszen a nemzetközi tapasztalatcsere elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek. A létesítményi háttér folyamatos fejlesztését is szem előtt tartják Diósgyőrben. Idén két új füves pályával, valamint egy fedett, sátortetős létesítménnyel gyarapodott az edzőközpont infrastrukturális ellátottsága.
 
- Hosszú távon természetesen az a célunk, hogy élvonalbeli játékosokat neveljünk, kiaknázzuk a ránk bízott gyerekek genetikai képességét, a megfelelő szakmai munka által mindenkiből a legtöbbet hozzuk ki, és a képességének megfelelően a legmagasabb szintig juttassuk el őket - tette hozzá Fogarasi Zoltán. - Persze ez nem azt jelenti, hogy nem törekszünk a pályán elért jó eredményekre. Erre a példa, hogy az U17-es csapatunk jelenleg a táblázat harmadik helyén telel, aminek természetesen nagyon örülünk, de számunkra valóban nem az eredmény a legfontosabb. Ettől függetlenül megállapítható, hogy míg két évvel ezelőtt az elit bajnokságokban – U16-U19- szerény eredményeket értünk el, addig a mostani szezon eltelt időszakában látható a pozitív változás. Természetesen ahhoz, hogy a hosszú távú céljainkat elérjük, szükségünk van arra, hogy megtartsuk a helyünket az elit bajnokságokban, az új szakmai programjainkat - egyéni képzés, technikai képzés, tehetséggondozás - tovább folytassuk. A kisebbeknél pedig felkészüljünk a magasabb szintű követelmények teljesítésére. Nagyon fontos, hogy továbbra is jól működjön a tehetség-kiválasztás, aminek a rendszerét az elmúlt egy évben megfelelő szintre hoztuk, a nem sportakadémiai egyesületekkel egyre jobb, szorosabb kapcsolatokat alakítottunk ki. Ez alapja lehet a legtehetségesebb játékosok DVTK LSA-ba történő beáramlásához. A legkisebbeknél pedig – ahogy idén is – a legfontosabb szempont a tömegesítés lesz. Az első lépéseket megtettünk, de természetesen valamennyi kollégámmal együtt azon dolgozunk, hogy a DVTK Labdarúgó Sportakadémia a jövőben is sikereket érjen el. Bármennyire is új a rendszer, megújult a képzés, de ahogy az elmúlt években, továbbra is a legfontosabb célunk az egyén fejlesztése. Ez lehet, hogy sokszor az eredmény rovására megy, de nem csapatszintű sikerekben gondolkodunk, hanem a minőségi futballisták képzésében, amiből mindenki profitálhat.