- Mennyire vagy elégedett a Diósgyőri VTK U15-ös korosztályának őszi szereplésével?
- Az U15-ös csapat irányítását nyáron vettem át a stábommal, de nem volt teljesen ismeretlen számomra a korosztály. Néhány játékossal ugyanis már korábban is dolgoztam együtt. Az elmúlt hónapokban egyénileg nagyon sokat fejlődtek a keret tagjai. A bajnokság őszi felében remek összecsapásokat játszottunk, a Kiemelt csoport valamennyi résztvevőjével szoros és ki-ki mérkőzéseket vívtunk, amit azt bizonyítja, hogy jó úton járunk.
- Maradt benned hiányérzet?
- Amiatt mindenképpen, hogy sok ki nem kényszerített hibát követtünk el. Elsősorban ez volt az oka annak, hogy nem tudtunk még jobban szerepelni a bajnokságban.
- Az akadémiai utánpótlás futballban a legfontosabb, hogy a fiatalok fejlődjenek, de ebben a korban már meg kell őket tanitan nyerni?
- Nyerni mindig jó érzés, de ebben a korosztályban a képzés kerül az első helyre. Nagyon lényeges, hogy a játékosok ebben fél évben technikailag és taktikai szempontból is sokat léptek előre.
- Ezt jelzi, hogy Kiss Bálint a korosztályos válogatottban is pályára léphetett?
- Természetesen nagyon örültünk a sikerének, és azt kívánjuk, hogy a jövőben legyen még számtalanszor lehetősége magára ölteni a címeres mezt. A következő időszakban azonban még több labdarúgónk oda kerülhet a nemzeti csapat közelébe, az U15-ös keretünkben ugyanis vannak erre potenciális jelöltek.
- Ez egy óriási ösztönző erő lehet ebben a korban.
- Mindenképpen plusz motivációt jelent a játékosainknak, de azt szeretném leszögezni, hogy az edzésmunkával eddig sem volt probléma. Mindenki arra törekedett, hogy a hétközi tréningek és a hétvégi mérkőzések során is a lehető legtöbbet kihozzák magukból. Külön öröm, hogy alig volt hiányzás, nagyon magas volt az edzéslátogatottság, viszont főleg a COVID miatt rengeteg nehézséggel kellett szembenéznünk. Ez leginkább az utolsó néhány fordulóban volt jellemző, a vírus és a betegség alaposan megtizedelte a csapatunkat.
- Innentől kezdve viszont csak előre kell tekinteni?
- Pontosan így van. A múlt héten felmérésekkel és rávezető edzésekkel megkezdtük a közös munkát, innentől kezdve pedig azért dolgozunk, hogy a tavaszi szezonra mindenki a lehető legjobb állapotba kerüljön. Március első hétvégéjén folytatódik a bajnokság, tehát szűk két hónapunk van addig. Januárra és februárra összesen hat felkészülési mérkőzést kötöttünk le. Találkozunk partnerklubjaink idősebb korosztályaival, külföldi ellenféllel, valamint olyan találkozókat igyekeztünk beiktatni a programba, ahol a játékosok egyénileg is csapatszinten is sokat tudnak előre lépni. Több első osztályú ellenféllel találkozunk az előttünk álló időszakban.
- Tartalmas tavasz elé néz a csapat?
- Igen. A tizenegy bajnoki mérkőzés mellett a már említett felkészülési meccsek kellő terhelést jelentenek majd a játékosoknak. Eddig sem volt és ezután sem lesz rajtunk nyomás, vagy bármilyen eredménykényszer. Ha mindenki kihozza magából a maximumot, azt ami benne van, akkor minimum a középmezőnyben fogunk végezni.
A Diósgyőri VTK U15 házi góllövőlistája
3 gólos
Gyenes Róbert
Jászberényi Péter
Rem Domonkos
Szakos Bence
1 gólos
Béres Dániel
Győrfi Donát Belián
Jecs Martin
Kapitány Gergő
Az U15-ös Kiemelt bajnokság őszi végeredménye
1. | ![]() |
11 | 7 | 2 | 2 | 32 | 14 | 18 | 23 |
2. | ![]() |
11 | 7 | 1 | 3 | 26 | 17 | 9 | 22 |
3. | ![]() |
11 | 7 | 1 | 3 | 24 | 18 | 6 | 22 |
4. | ![]() |
11 | 7 | 0 | 4 | 25 | 16 | 9 | 21 |
5. | ![]() |
11 | 6 | 2 | 3 | 26 | 18 | 8 | 20 |
6. | ![]() |
11 | 5 | 2 | 4 | 28 | 20 | 8 | 17 |
7. | ![]() |
11 | 4 | 2 | 5 | 19 | 28 | -9 | 14 |
8. | ![]() |
11 | 3 | 3 | 5 | 16 | 20 | -4 | 12 |
9. | ![]() |
11 | 3 | 3 | 5 | 15 | 21 | -6 | 12 |
10. | ![]() |
11 | 3 | 3 | 5 | 8 | 15 | -7 | 12 |
11. | ![]() |
11 | 1 | 3 | 7 | 18 | 29 | -11 | 6 |
12. | ![]() |
11 | 1 | 2 | 8 | 5 | 26 | -21 | 5 |