Nagy mérföldkőhöz érkezett a DVTK U20-as világbajnoki bronzérmes gátfutója Tóth Anna, aki meghívást kapott pályafutása első felnőtt nemzetközi versenyére a 16. Meeting International de Marseille-i egynapos viadalra.

- Nagyon meglepett, amikor megkaptam a meghívást, és nyilván nem volt kérdés, rögtön igent mondtam - kezdte Tóth Anna. - Kicsit izgatott vagyok, nagyon új és szokatlan élmény, nem ilyen versenyeim szoktak lenni. Ez egy másik kategória és így is állok hozzá, nincsenek nagy elvárásaim a helyezéssel kapcsolatban, én leszek a legfiatalabb, nekem inkább az idő az ellenfelem. Örülök a lehetőségnek, mert ez egy nagy és jó tapasztalatszerzés lehet számomra. Rengeteg új érzések és élmények érhetnek ebben a teljesen más közegben, mivel felnőtt nemzetközi versenyen még sosem indultam, csak a korosztályomban. Egyszóval nagyon kíváncsi vagyok.

A piros-fehérek 18 éves sprintere az egész programot tekintve a második legfiatalabb nem hazai induló lesz a francia challenger kategóriájú versenyen, ahol a női 100 méteres gátfutás döntője 19:35-kor kezdődik majd. A számban négy hazai induló mellett brit, holland és jamaikai futóval (utóbbi kettő 13 másodpercen belüli) versenyzik majd Tigyi József tanítványa, aki 13.39-es egyéni csúcsát szeretné megjavítani a Delort Stadionban.

- Szeretnék egyénit futni, ami egy ilyen futamban nem lehetetlen. Jó formában vagyok és kezdek élesedni fejben is, az edzéseken pedig már minőségi munkát végzek inkább, mintsem mennyiségit. Az utazás miatt kicsit változott az edzéstervem, a repülés előtt lesz egy átmozgatásom kedden, aznap este repülök, szerdán Franciaországban futok, csütörtökön reggel pedig már jövök is haza. A ritmus megváltozott, teljesen más, mivel eddig csak hétvégén versenyeztem, de ezek a típusú versenyek hétköznap vannak - ami nekem és az edzőmnek is új - de úgy érzem könnyen bele lehet szokni - zárta a DVTK gátfutója.

World Athletics Continental Tour - Challenger

16. Meeting International de Marseille

19:35 női 100 méteres gátfutás (Tóth Anna)