DVTK HUN-Therm - TFSE-MTK 76-46
A Tippmix Női NB I. A-csoport 15. fordulójában a DVTK HUN-Therm csapata TFSE-MTK együttesét fogadta a DVTK Arénában. A piros-fehérek esélyeshez méltóan végig kézben tartották a gyeplőt és helyenként szórakoztató játékkal magabiztosan tartották itthon a győzelemért járó két bajnoki pontot (76-46).
A hosszabb ideje sérült Milica Jovanovic mellett ezúttal kisebb bokasérülése miatt Bernáth Réka játékára sem számíthatott Völgyi Péter. Dúl Panka köszönt be egy hármassal mindjárt a találkozó elején, amire Guirantes válaszolt szintén távolról. A következő akciót Garbin fejezte be, így már a Diósgyőr vezetett, Green pedig növelte az előnyt (7-3). Mivel a TFSE támadójátéka erőteljesen akadozott a folytatásban, Magyar Bianka kettős cserére szánta el magát, Theodoreán és Hegedűs érkeztek, azonban Guirantes, Green és Aho Nina dupláival gyorsan tíz pontra nőtt a különbség, így nem meglepő módon a negyed derekán jött is az első időkérés is a fővárosiak részéről (15-5). Hiába az eligazítás, Guirantes ellen továbbra sem találták az ellenszert, igaz, legalább támadásban magukra találtak. Aho Tyra szép hárompontossal örvendeztette meg a szurkolókat, majd Völgyi Péter is elkezdte rotálni a csapatát. Grigalauskytė után Kiss, Kányási és Bacsó mutatkozott be, az újonnan pályára lépők közül a csapatkapitány szerezte az első kosarat a palánk alól (25-9). Az első játékrész hajrájára összekapta magát a TFSE-MTK és némiképp faragott a hátrányából (29-16).
Kissé visszafogottabban kezdte a második negyedet a házigazda, Völgyi Péternek két és fél perc sem kellett, hogy megállíttassa az órát egy timeout erejéig (31-20). Ez a megbeszélés jól sikerült, mert a következő periódusban egyértelműen javultak a piros-fehérek támadásban. Előbb Green brusztolt be egy duplát, majd Kis büntetője után Guirantes is bevarázsolta a labdát a gyűrűbe egy szép betörés végén, igaz Manist hagyták dobni, aki élt is a kínálkozó lehetőséggel (36-22). Aho Tyra és Pusztai Petra szép megmozdulásaival folytatódott a játék, és bár sok kapkodás jellemezte ekkor a játékot, Kányási közelije időkérésre késztette a vendégeket (40-24). Bő két perc volt hátra a szünetig, ezt a periódust megnyerték a kék mezesek, így a negyedet egálra hozták, de így is megnyugtató diósgyőri előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok (43-30).
Néhány hiba itt is ott is becsúszott a játékba a második félidő elején, a DVTK talált magára hamarabb, hiszen előbb Grigalauskytė talált be, majd Green növelte az előnyt, Kányási Veronika sarokból eleresztett triplájára pedig TFSE-időkérés volt a reakció (50-30). Németh Alma palánkosa után a hazaiak litván légiósa állította vissza a húszpontos különbséget a büntetővonalról, majd Manis és Kányási kosárváltása után is maradt a távolság. A folytatás is kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon mutattak be szép dolgokat a játékosok (60-41). A játékrész utolsó két percében már csak a hazaiak voltak eredményesek (63-41).
A záró felvonás döcögősen és két TFSE-büntetővel indult, az enyhén csapkodó játékot néha megtörte egy-egy szép jelenet, előbb Kiss Angi rámolt be egy nagyszerű hármast, majd Guirantes jelentkezett egy duplával (68-43). A negyed feléhez közeledve egy szép kontra végén Oláh passzolt önzetlenül Arellához, aki nem is hibázta el a közelit, és Kiss is újfent villant egyet, igaz, a büntetődobásokkal ezen a napon néha hadilábon állt az ifjú center (72-44). A találkozó csendesen csordogált, a végjátékban lehetőséget kapott Oláh és Vég-Dudás is, de a pontokat nem ők szerezték, hanem Angelika. Magabiztosan győzött a DVTK HUN-Therm (76-46).
![]() |
| Kattintásra galéria nyílik. (Fotók: Osztie Tibor) |
Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 15. forduló
DVTK HUN-Therm - TFSE-MTK 76-46 (29-16, 14-14, 20-11, 13-5)
Miskolc, DVTK Aréna, 700 néző. Játékvezetők: Fodor Attila, Rácz Zsolt, Rózsavölgyi Alexandra.
DVTK: Aho T. 5/3, Aho N. 4, Guirantes 18/3, Garbin 4, Green 10. Csere: Grigalauskytė 4, Kányási 15/3, Kiss A. 16/3, Bacsó, Oláh, Vég-Dudás. Vezetőedző: Völgyi Péter.
TFSE-MTK: Marshall 4, Pusztai 4, Dúl P. 11/6, Dúl T. 1, Manis 14. Csere: Theodoreán, Hegedűs 2, Németh 8, Király, Turi 2, Burján, Szeitl. Vezetőedző: Magyar Bianka.
A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.
Mérkőzés utáni értékelések
Völgyi Péter: Ez egy kötelező győzelem volt számunkra – nem lebecsülve az ellenfelet, de sokkal erősebb játékosállományú csapat a miénk. Annak örülök, hogy sikerült tartanunk a veretlenségünket hazai pályán, ez egy olyan sorozat, amibe már elég régen benne vagyunk. Hullámzó volt a játékunk, sok ziccert hibáztunk, büntetőket is, és sokszor dadogott a labda, de ez a mai napon belefért. Tudtam megfelelően forgatni a csapatot, amit szerettünk volna kipróbálni, arra kevés idő jutott, de azt gondolom, hogy jól lehoztuk a mérkőzést, senki nem sérült meg. Bernáth Rékának a mérkőzés kezdetére újra előjött a korábbi problémája a bokájával, ezt kezeljük, ma azért nem lépett pályára, hogy gyorsítsuk a regenerációs folyamatot, és az előttünk álló Euroliga-mérkőzésen már a csapat segítségére lehessen.
Magyar Bianka: Gratulálok a DVTK csapatának, idén minden fronton nagyon szépen helytállnak. Gratulálnék a szurkolóknak is, mindig nagyon jó érzés itt játszani, fantasztikus a légkör, egyedülálló a szurkolás és a hangulat. Nehéz mit mondanom egy ilyen mérkőzés után, két darab triplát dobtunk be egész meccsen, sok üres triplát is kihagytunk. Egy ilyen klassz csapat ellen 50 százalékkal büntetőzni és 10 százalékkal dobni a triplát az nem fér bele. Azt gondolom, hogy az első negyedben volt sok hibánk védekezésben, majdnem harminc pontot kaptunk és nagyon rosszul ütöttük be a faultokat. A második negyedben ezt sikerült kontrollálni, ilyen szempontból rosszkor jött nekünk a szünet. A festékből szerzett pontokat ma nagyon nehezen tudtuk kontrolálni, és sajnos el is bizonytalanodtunk, amit a sok kihagyott üres triplánk is mutat. Többen is alulteljesítettek ma tőlünk és egy ilyen csapat ellen ez nem fér bele. A DVTK egy nagyon szimpatikus csapat, hiszen sok magyar játékossal érnek el sikereket itthon és az Euroligában is, ehhez kívánunk nekik sok sikert! Nekünk pedig olyan mérkőzések következnek most a bajnokságban, amit szeretnénk behúzni, ezen fogunk dolgozni!
Kányási Veronika: Azt gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk, büszke vagyok a csapatra. Voltka periódusok, amikor találtuk a ritmusunkat, a TF-nek volt egy kellemetlen zónája, amire rögtön nem tudtunk jól reagálni, de aztán szépen megtaláltuk az üres helyzeteket és jó energiákat mozgósítottunk ma. Örülök ennek a győzelemnek, készülünk a belgák elleni összecsapásra. Ebben a szezonban az a nagy kihívás, hogy hogy kezeljük az Euroliga után a „kötelező” magyar bajnoki mérkőzéseket, de Péter is mindig azt hangoztatja, hogy az a fontos, hogy folyamatosan meg tudjunk újulni és mindig a következő feladatra koncentráljunk. Ez most jól sikerült, lépegetünk ebben is szépen előre, hogy mikor a legfontosabb lesz, akkor tudjunk igazán jól teljesíteni.
Dúl Panka: Sajnos egyet kell értenem azzal, amit Bianka elmondott: belülről úgy éreztem, nem hittük el, hogy partiban tudunk lenni a hazai csapattal. Nincs időnk szomorkodni, fontos mérkőzések várnak ránk, megyünk tovább és javítjuk a hibáinkat.



