Az utánpótlás futballban nem az eredmény számít, sokkal inkább az, hogy a fejlődés szempontjából a magyar csapatok minél több nemzetközi eseményen szerepeljenek. Az előttünk álló hétvégén a DVTK U15-ös korosztályán a sor. Kovács Ádám együttese a bajnoki szünetet kihasználva részt vesz a Gallíni Cup-on, amelyet Olaszországban rendeznek meg.
- A magyar bajnoki ritmusból egy kicsit kizökkenünk. Kíváncsian várom, hogy a csapat miként reagál új közegre, a nemzetközi légkörre. Ezúttal lemérhetjük azt is, hogy a többi országhoz képest hol tartunk - fogalmazott az elutazás előtt Kovács Ádám, a DVTK U15 vezetőedzője. - Miben tudjuk felvenni velük a versenyt, és miben kell fejlődnünk az előttünk álló időszakban. Az eredmény nálam sokadlagos szempont, ha a futball-utánpótlásról beszélünk, az egyén fejlődését viszont az ilyen tornák egyértelműen szolgálják. A sikert ezen keresztül lehet lemérni, de nyilván az is fontos, hogy a játékosok új impulzust kaphatnak, ami plusz energiát adhat nekik a hazaia bajnokság hajrája előtt.
A Gallini Cup-on az U15-ös korosztályban nem kevesebb, mint 32 csapat vesz részt. Pénteken és szombaton a csoportmérkőzéseket rendezik meg, vasárnap pedig a helyosztókkal folytatódik és zárul a rangos torna Olaszországban.
Gallini Cup
Helyszín: Villotta Di Chions (Olaszország)
Időpont: 2023. április 8-9., szombat-vasárnap
G csoport: Diósgyőri VTK U15, Crvena Zvezda U15 (szerb), U.C. Montecchio Maggiore U15 (olasz), APC Chions U15 (olasz).
A Diósgyőri VTK U15 csoportmérkőzései
2023. április 8. (szombat)
11:00 Diósgyőri VTK U15 - APC Chions U15
16:00 Diósgyőri VTK U15 - Crvena Zvezda U15
17:30 Diósgyőri VTK U15 - U.C. Montecchio U15


