- Azzal a szándékkal tértem vissza, hogy még többet adjak ennek a klubnak, ennek a szurkolótábornak és ennek a városnak, mint tavaly ősszel - fogalmazott Karlo Sentić. - Hiába igazoltam el télen Diósgyőrből, folyamatosan tartottam a kapcsolatot dr. Bajúsz Endre sportigazgatóval, Tuska János kapusedzővel, és sok mindenkivel a csapatból és a klubházból is. 
A távozásomat követően Kazahsztánba vezetett az utam, ahol nem azt kaptam a bajnokságtól, amit vártam. Gyorsan kiderült, hogy az egy kiváló liga az idősebb játékosoknak a pályafutásuk lezárását megelőző időszakban, de én még fejlődni szeretnék, ezért vissza akartam térni Európába.
Tavaly ősszel minden tökéletesen összeállt Diósgyőrben, jó csapat alakult ki, jöttek az eredmények, özönlöttek a szurkolók a mérkőzéseinkre, én pedig jól éreztem magam a klubnál és Miskolcon is. Az idő előrehaladtával egyre inkább erősödött bennem az érzés, hogy vissza kellene térni, és Kazahsztánban is csak nevelőegyesületem, a Hajduk Split és a DVTK mérkőzéseit néztem. Így amikor szerződést bontottam, akkor bár több ajánlattal is rendelkeztem, mindenképpen Diósgyőrben szerettem volna folytatni.
Továbbra sem a nagy szavakkal szeretnék kitűnni, hanem a pályán nyújtott teljesítményemmel. Könnyen be fogok illeszkedni, hiszen ismerem a körülményeket, ismerem a játékosokat, ismerem a klubot, egyszóval ismerek mindent és mindenkit. Ezúttal is az a cél vezérel, hogy lépésről lépésre haladjunk, és remélem, így is messzire jutunk
- bizakodott a horvát kapus.

- Jól ismerjük Karlo Sentić képességeit, a munkamorálját, érkezésével tovább élesedett a diósgyőri kapuért vívott versenyhelyzet - fűzte hozzá dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója. - Tavaly ősszel kölcsönben védett nálunk, majd télen a Hajduk visszarendelte, a kevés játéklehetőség miatt, ám most lehetőségünk nyílt végleg megszerezni a játékjogát, amit örömmel használtunk ki. 

Karlo Sentić Dubrovnikban született, ott kezdett focizni, majd 14 évesen a Hajduk Split utánpótlásában folytatta. Végigjárta a korosztályokat, a felnőttek között a második csapatban mutatkozott be, majd Varasdon töltött el egy évet kölcsönben. A 2022/2023-as idényben 16 bajnokin védte a Hajduk hálóját a horvát élvonalban, tavaly ősszel pedig 9 bajnokin kapott lehetőséget Diósgyőrben.

Minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton megfelelt, aláírta szerződését, így hivatalosan is a DVTK futballistája lett. 

Névjegy

Vezetéknév: Sentić
Keresztnév: Karlo
Születési idő: 2001. június 3.
Születési hely: Dubrovnik (Horvátország)
Állampolgárság: horvát
Magasság: 193 centiméter
Mezszám: 30

Pályafutása
2024/2025 Diósgyőri VTK (NB I.)
2023/2024 tavasz Ordabasy Shymkent (kölcsönben, Kazahsztán, 1. osztály) 0/0
2023/2024 ősz Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB I.) 9/0
2022/2023 Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 16/0
2021/2022 Varaždin (kölcsönben, Horvátország, 2. osztály) 25/0
2020/2021 Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2020/2021 Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 23/0
2019/2020 Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2019/2020 Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 4/0
2018/2019 Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 1/0
2015-2020 Hajduk Split utánpótlás
2010-2015 NKNA Libertas Dubrovnik

Játékosmozgás Diósgyőrben (2024 nyara)

Érkezett
Herbák Máté
Karlo Sentić

Kölcsönbe érkezett
Uroš Drezgić
Huszár Marcell
Marko Rakonjac
Varga Zétény

A további folyamatben lévő tárgyalások eredményéről lezárultuk után azonnal beszámolunk.

Szerződést hosszabbított
Bánhegyi Bogdán
Bényei Ágoston 
Gera Dániel
Holdampf Gergő

Kölcsönben folytatja
Bánhegyi Bogdán (Kolorcity Kazincbarcika SC)
Bokros Szilárd (FC Košice)
Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika SC)

A DVTK értékesítette játékjogát
Tóth Balázs (Nyíregyháza Spartacus)

Lejárt a szerződése
Csirmaz István
Kispál Tamás
Pernambuco
Szabó Levente

Közös megegyezéssel távozott
Ondřej Bačo
Tóth Borisz
Viczián Ádám