Önmagához képest megfelelő, 15/20-as arányú körvívással kezdett Guzi Blanka a XXXIII. nyári olimpiai játékokon csütörtökön az Észak Párizsi Arénában az öttusa nyitószámában, amit felemásan értékelt. Ez az eredmény a 36 fős mezőny 31. helyét jelentette, azonban szoros versenyt hozott az első tusa, így minimálisak a különbségek egészen a 9. helyig.

A folytatásban a Versaeilles-i kastélyparkba költöznek Blankáék az elődöntőkre, amely során két, 18 fős csoportra osztják a mezőnyt. Kállai Ákos tanítványa a B-jelű elődöntőbe került, ahol a 12. helyen, mindössze 5 pont távolságra a finálét érő helyről folytatja gyerekkori álmának továbbírását.

B elődöntő időrend

Lebonyolítás

Az elődöntő a díjugratással kezdődik, amiben véletlenszerűen sorsolt lovakkal versenyeznek az indulók különböző akadályokon, amiken, ha hibáznak vagy a megadott időtől lassabban teljesítik a pályát mínusz pontot kapnak. Ezt követően a bónuszvívás következik, ahol az utolsó két helyezettől előrefelé haladva vívnak a versenyzők egymással úgy, hogy mindig a győztes marad a páston és a sorban következővel vív tovább. Természetesen minden győzelem plusz pontot ér. A harmadik tusa az úszás, ahol 200 métert teljesítenek a versenyzők és az időeredményeikért kapnak pontokat. A 4. és 5. számra egymással párhuzamosan kerül sor az úgy nevezett „laser run” számban, ahol 5x600 méteres futás közben négy alkalommal lőnek a versenyzők. Az utolsó számban az aktuálisan élen álló versenyző indul először, míg a mögötte lévők hátrányát átváltják másodpercekre, akik ezek szerint követik őt, így a célbaérkezés a végső sorrenddel fog megegyezni.

Közvetítés

Az olimpiát az M4 Sport csatornái és honlapja, illetve a Max streamingszolgáltató közvetíti.