- Többször elmondtad már, hogy a kisgyermek Blankának az volt a kérdése, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki kijusson az olimpiára Kistokajból. Erre megadtad a választ, viszont ez egy újabb kérdést vetett fel. Milyen olimpikonnak lenni Kistokajból Párizsban?
- A kiutazásnál két oldalról közelítettem meg az olimpiát. Egyrészt megélni az olimpiai atmoszféráját és hogy szippantson magába. Másrészről, amikor a saját versenyem jön úgy fókuszáljak, mintha egy ugyanolyan verseny lenne, mint a többi. Ez sikerült. Meg tudtam élni, hogy milyen olimpikonnak lenni. Beszippantottam minden egyes morzsáját. Amikor pedig a versenyre került a sor oda tudtam koncentrálni, hogy kihozzam magamból a napi maximumot. Végül pedig a mosolygós Blanka jött haza. Nem feltétlenül az, amit én gondoltam előzetesen, ugyanis most már bevallhatom, zsigeri szinten éreztem, hogy sikerülhet az érem. Még a vívás után is éreztem magamban. Így jogosan lehet bennem egy kis csalódottság érzés, hogy éppen nem sikerült, de igyekszem értékelni. Ahogy telik az idő egyre könnyebb. Már megnéztem Magyarország olimpiai negyedik helyezettjeit, és azt látom, hogy sokan bejárták már előttem ezt az utat. Erőst fogok tudni meríteni ebből és fogom tudni értékelni.

- Ugorjunk vissza a döntő előtti estére. Hogyan készültél a nagy napra?
- A döntő előtt meglepően jobban aludtam, mint az elődöntőnél. Úgy feküdtem le, hogy sikerülni fog az érem és reggel is éreztem, amikor az üres stadiont körbesétáltam. A döntőben sikerült kihozni magamból majdnem mindent. Egyedül az úszásban volt egy kis hiányérzetem, de nem ezen múlt a bronzérem, mert annyira kevés pontot jelentett volna ez a különbség. A lovaglásban és a laser run-ban higgadt fejjel tudtam versenyezni, amit nagy fegyverténynek élek meg. Hiszen egy 15 ezres öttusa arénában tudtam kihozni magamból a legjobbamat, ami a vívópástra is adhat egy magabiztosságot a jövőben.

- Mik kavaroktak benned az utolsó szám előtt és milyen taktikával álltál oda?
- Az úszás 15 perccel volt a kombi (futás és lövészet - a szerk.) előtt, szóval még eléggé csalódott voltam. Nem voltam egyszerű helyzetben és félre kellett tenni az apró sérelmeket. Elfelejtettem, hogy 13-as rajtszám van rajtam és nem foglalkoztam a hátránnyal sem. Úgy gondolom, hogy ezek csak számok, nem segít, ha ezekben elmerülök. Az egyetlen taktikám az volt, hogy úgy futok, ahogy bírok, a lőtéren pedig igyekeztem a környezetet a saját javamra fordítani.

- Mi volt az első gondolatod, amikor beértél a célba?
- Legelőször elfogott a meghatottság és nagyon örültem a negyedik helynek, de azért nem sok kellet, hogy realizáljam, hogy az érem van előttem. Utána jöttek a vegyes érzelmek. Örültem neki, mert hihetetlen volt - még, ha úgy is vagyok vele, hogy számok - hogy a 13. helyről jöttem fel. Másrészről viszont láttam, hogy nem sok kellett ahhoz, hogy elérjem azt, amit az elmúlt hónapokban új álomként kitűztem. Játszottam azzal a gondolattal, hogy olimpiai érem… titokban.

- Ezt akkor nem is mondtad másnak?
- Nem mondtam másnak, még a pszichológusomnak sem. Ezt meghagytam saját kis titkomnak.

- Ma, két nappal a verseny után, hogy tekintesz vissza erre a 4. helyre, változott valami?
- Nemrég volt egy sajtótájékoztatónk az öttusa szövetség szervezésben, ami hozzásegített ahhoz, hogy tudjam értékelni ezt a teljesítményt. Ahogy telnek az órák és már a napok a célba érkezés után egyre jobban fogom értékelni. Most is bennem van még az, hogy egy olimpiai éremmel az ember mit is veszít, de nagy inspirációt ad, hogy mások, hogy reagáltak rá. Akár a korábbi olimpiákon, akár idén, például Németh Nándi. Nagyon motiváltnak érzem magam, ami egy idény végén különleges. Nem fejeztem még be így szezont. Itt van már a fejemben Los Angeles és az érmet is megcéloztam, ami a mindennapokban is motivációt ad majd. Már tudom, hogy mire készülök, és ezt át szeretném élni még egyszer. Talán így könnyebb lesz, hogy tudom mire vágyok.

- Párizsból mit tudsz elvinni magaddal?
- Nagyon tanulságos volt, nem csak az olimpia, hanem az odáig vezető út is. Kezd átértékelődni bennem maga az olimpia és ahogy felfogom. Gyerekkoromban úgy élt bennem, hogy ez jelent mindent egy sportolónak, akár még embernek is. Ha majd egyszer olimpikonná válok akkor istencsászár leszek. Ez átértékelődött bennem. Anyukám azt tanította, hogy mindig az út a legszebb. Ezt gyerekfejjel az ember nem érti. Viszont úgy érzem most értem meg arra, hogy átéljem és értékeljem, amit mondott. Ezen az olimpián talán nem is az volt a legfontosabb, hogy mit érek el - persze, ha olimpia bajnokként beszélnék lehet mást mondanék. De tényleg úgy érzem, hogy nem a helyezés volt a lényeg, hanem az, hogy ezen utazás alatt kivé váltam és min mentem keresztül. Kíváncsian várom az új fejezetet és hogy ezzel az újult erővel és érettséggel mi van még bennem.

- Ha valaki majd 15-20 év múlva kimondja, hogy Párizs 2024, mik lesznek az első emlékképek, amik felugranak benned?
- Nagyon nagy élmény volt, amikor összefutottam Eliud Kipchogeval. Tényleg, mint egy rajongó kislány úgy éreztem magam. Illetve az, hogy mennyire sokszínű emberekkel találkoztam. A világ összes pontjáról jöttek és jó érzés volt, hogy én is a saját országomat képviselhettem. A pillanat pedig amikor belovagoltam a pályára vagy a futásnál a hangulat még brutálisabb élmény volt. Ezek olyanok, amik belém égtek nem csak kép, hanem hang szinten is.

- A nézőtéren rengeteg szurkolód volt, köztük a szüleid is. Milyen volt így versenyezni egy olimpián?
- Fantasztikus. Már az, ahogy készültek. Tele voltak arcfestékkel és egyéb szavakkal, képekkel, molinókkal, amik az én utamhoz kapcsolódnak. Láttam Kistokaj és Hermanos zászlót, és még hallottam is őket, ami elég durva 15 ezer ember között. Amikor célba értem fel tudtam nézni a családomra, akik mondhatom, hogy a támaszaim voltak az utamon. Különleges volt, hogy meg tudtam osztani velük ezt az élményt és együtt élhettük meg.

- Pár napja már újra Magyarországon vagy. Mit vártál a hazaérkezésben?
- A legjobban azt várom, hogy Kistokajba hazamenjek. Mielőtt kiutaztam elmentem bicajozni egy kört a kedvenc helyemre a környéken. Szeretnék oda visszamenni és újra menni egy kört azzal a tudattal, hogy olimpia negyedik vagyok. Kicsit ilyen zarándokútnak fogom érezni. A másik pedig, hogy az edzőkkel szeretnék találkozni, akik végig kísértek, illetve nagyszülőkkel, rokonokkal, barátokkal, akik itthonról szurkoltak.

- A kistokaji kedvenc helyeden egy másik Blanka fog körözni vagy ugyanaz a Blanka, aki 20 nappal ezelőtt?
- Egy másik Blanka. Már azért is, mert átértékelődött bennem ez az egész. Biztos, hogy van egy ugyanolyan Blanka, de egy bölcsebb is.

- A mostani út végével egy nagyon új és másik is kezdődik. Készen állsz elindulni ezen?
- Az öttusában egy fejezet lezárult. Nagyon meghitt volt a pillanat, amikor leszálltam a legvégén a lóról. Megsimogattam és arra gondoltam, hogy tényleg ez volt az utolsó utolsó alkalom, hogy versenyen lovagoljak. Most jön egy nagyobb pihenő, aztán pedig izgalmas időszak kezdődik. Nulláról kell egy új sportágat felépíteni. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat, hiszen ez egy fizikai szám és nekem ezek fekszenek. Bízom benne, hogy menni fog. Nem kérdés, hogy a következő cél az, hogy Los Angelesben is ott legyek, és ha már ott vagyok szeretnék egy éremmel is hazatérni.

Fotók: MTI