A pozsonyi születésű Roman Žitný a szlovák utánpótlásban eltöltött évek után a legrangosabb finn juniorligában folytatta pályafutását. Első finnországi évében az U18-as szlovák válogatott világbajnoki keretének is tagja lett. Összesen négy évet töltött az Ässät és a KooKoo csapatainál, majd 2018-ban hazatért és a Tipos Extraligában szereplő HC Kosice csapatánál kezdte meg felnőtt karrierjét. A DVTK Jegesmedvék szurkolóinak ebből az időszakból ismerős lehet a neve, hiszen amíg a csapat három évig a Tipos Extraligában szerepelt Roman Žitný a HC Kosice, a HC Slovan Bratislava és a HK Nitra együtteseinek tagja volt és játszott rendszeresen a DVTK ellen. Ezt követően is szlovák élvonalbeli klubokban játszott, a 27 esztendős csatár eddigi pályafutása során összesen 335 Tipos Extraliga mérkőzésen szerepelt, ezeken pedig 128 pontot szerzett. A most zajló 2024/2025-ös szezont a HK Popradnál kezdte meg, idény közben pedig a HC Nové Zámky csapatához csatlakozott, amelynek legutóbbi mérkőzésein még játszott.

A támadó az idény végéig szóló megállapodást írt alá a DVTK Jegesmedvéknél, a napokban meg is érkezett Miskolcra és a csütörtöki edzésen már csatlakozott új társaihoz.

Névjegy

Név: Roman Žitný
Születési hely: Pozsony, Szlovákia
Születési idő: 1997. szeptember 30.
Súly: 83 kg
Magasság: 180 cm
Poszt: csatár

Pályafutása

2024/2025 DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)
2024/2025 HK Poprad (Szlovák Extraliga), HK 32 Liptovsky Mikulas (Szlovák Extraliga), HC Nové Zámky (Szlovák Extraliga)
2023/2024 HC Banksá Bystrica (Szlovák Extraliga), HC Slovan Bratislava (Szlovák Extraliga)
2021-2023 HK Dukla Michalovce (Szlovák Extraliga)
2020/2021 HK Nitra (Szlovák Extraliga)
2019/2020 HC Slovan Bratislava (Szlovák Extraliga)
2018/2019 HC Kosice (Szlovák Extraliga), MHK Hummene (Szlovák 2.liga)
2017/2018 Ässät (Finn U20 SM-liiga)
2016/2017 KooKoo (Finn U20 SM-liiga)
2015/2016 Ässät (Finn U20 SM-liiga), KooKoo (Finn U20 SM-liiga)
2014/2015 Ässät (Finn U18 SM sarja, U20 SM-liiga)
2012-2014 HK Ruzinov 99 Bratislava (Szlovák U18, U20)