Első diósgyőri mérkőzésére készül Egervári Sándor, a DVTK új vezetőedzője, valamint segítője, Pisont István.

- A bajnoki rajtig kevés idő áll a rendelkezésre, mind támadásban és védekezésben a magunk elképzelésére akarjuk formálni, és egyúttal felkészíteni a játékosokat - nyilatkozta Egervári Sándor. - Minden lehetőséget fel kell használnunk, ezért már a felkészülés első hetében is voltak taktikai gyakorlatok, az ott bemutatottakból szeretnénk minél többet viszontlátni a mérkőzésen. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem megy egyik percről a másikra, de a hatodik hét végére azt kívánjuk kapni, amit elképzeltünk, mert tavasszal nem csakjátékban, hanem helyezésben is szeretnénk előre lépni.

A találkozón - jelen állás szerint - nem léphet pályára a Diósgyőrben edző Elek Ákos, akinek a papírjaira még mindig vár a DVTK Kínából, de rajta kívül is lehetnek hiányzók.

- Halmai Ramon műtéte után lábadozik, térdsérülése miatt Tamás Márk sem edzett még velünk, Egerszegi Tamás pedig csak hétfőn csatlakozott a társakhoz. A tavaly karműtéten áteső Nikházi Márk, a téli szünetet orrsövényműtétre felhasználó Koman Vladimir, valamint a combizomsérüléssel bajlódó Miroslav Grumić játékát sem érdemes erőltetni. Rajtuk kívül várhatóan a keret minden tagja pályára lép, a szépen fejlődő fiatalokra is kíváncsi vagyok, mire képesek mérkőzésen.

A programban szerda délelőtt edzés, majd délután fél háromtól felkészülési mérkőzés szerepel.

- A délelőtti foglalkozáson nem a terhelésen, hanem a taktikai foglalkozáson lesz a hangsúly - avatott be a vezetőedző -, de szeretnénk beletenni a munkát a csapatba, nem kíméljük őket azért, mert délután mérkőzésen lépnek pályára.

Az ellenfél a szlovák másodosztály Keleti-csoportjának 7. helyén telelő Lokomotíva Košice lesz, a találkozót a DVTK Labdarúgó Edzőcentrum új műfüves edzőpályáján játsszák a csapatok. A szurkolók a Szinva gátjáról követhetik az eseményeket, amelyről a DVTK.eu-n élő, szöveges közvetítést adunk.

- Ez az idei első alkalom, ahol a játékosok megmutathatják magukat a nézőknek egy nemzetközi mérkőzésen, és szokják azt a terhet is, hogy komoly szurkolói elvárások vannak velük szemben. Hiszem, hogy ezek a mérkőzések előre visznek minket, elégnek kell lennie a bajnoki rajtig lejátszandó hét találkozónak arra, hogy minden játékos tisztában legyen a feladatával - zárta Egervári Sándor.

Felkészülési mérkőzések

2016. január 13., szerda (DVTK Edzőközpont, műfüves pálya)
14:30 DVTK - Lokomotíva Košice (szlovák 2. osztály, Keleti-csoport 7. helyezett)

2016., január 16., szombat (Budaörs, Árok utca)
11:00 Budaörs (NB II. 3. helyezett) - DVTK

2016. január 20., szerda (Belek, Törökország)
14:30 Qarabağ FK (azeri 1. osztály 1. helyezett) - DVTK

2016. január 23., szombat (Belek, Törökország)
9:30 Admira Wacker (osztrák, 1. osztály 5. helyezett) - DVTK

2016. január 26., kedd (Belek, Törökország)
??? - DVTK

2016. január 30., szombat
11:00 DVTK - Mezőkövesd-Zsóry (NB II. 5. helyezett)

2016. február 6., szombat (Abaújszántó)
14:00 DVTK - Olimpia Satu Mare (román 2. osztály 8. helyezett)

OTP Bank Liga 20. forduló

2016. február 13., szombat (Felcsút, pontos időpont később)
Puskás Akadémia - DVTK

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!