![]() |
| Erdős József (fotó: mlsz.hu) |
Erdős József 1977. július 12-én született. Édesapja id. Erdős József is labdarúgó játékvezető volt, testvére Erdős Katalin egykori válogatott labdarúgó.
A játékvezetői vizsga megszerzését követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 2002-ben bekerült az országos NB II.-es játékvezetői keretbe, majd a 2005/2006-os idényben a legmagasabb osztályban működött.
2006-ban az országos rangsorban a 4-5. helyen végzett, mégis visszaminősítették a második osztályba, 2013-tól azonban a frissen megalakult hivatásos játékvezetői keret tagja.
Ebben az idényben háromszor vezette a DVTK mérkőzését, mindhárom találkozón villant a piros lap (két diósgyőrit is kiállított az MTK elleni találkozón, Békéscsabán a lefújást követően mutatott fel piros lapot Bacsa Patriknak, majd a hazai Békéscsaba elleni találkozón a vendégektől távozhatott Piermayr idő előtt). Legutóbb múlt héten szombaton találkozhattunk vele, amikor a DVTK - Honvéd mérkőzésen alapvonali játékvezetőként segítette Kassai Viktor munkáját.
Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Erdős József segítői szombaton az oldalvonal mellett Varga Gábor és Takács Gábor, az alapvonal mögött Karakó Ferenc és ifj. Gyarmati II. Tibor lesznek. Tartalék játékvezetőként Horváth Zoltán működik közre.
Erdős József játékvezető a DVTK mérkőzésein
2015/2016
2015. december 12. DVTK - Békéscsaba 2-0
2015. szeptember 12. Békéscsaba - DVTK 1-1
2015. augusztus 18. MTK - DVTK 5-0
2014/2015
2015. április 25. FTC - DVTK 3-0
2014. november 1. ETO - DVTK 1-1
2013/2014
2014. május 4. DVTK - Haladás 1-1
2014. április 5. Honvéd - DVTK 1-2
2013. augusztus 24. Pápa - DVTK 0-1
2013. július 27. Győri ETO - DVTK 1-1
2010/2011
2011. június 11. Orosháza - DVTK 2-1
2011. március 12. Békéscsaba - DVTK 0-3
2005/2006
2006. április 23. DVTK - FTC 0-1
2006. március 11. DVTK - Vasas 0-2
2005. december 10. Győr - DVTK 1-2
2004/2005
2004. augusztus 28. Pécs - DVTK 2-1
Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2015/2016)
| játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
| 1. | Solymosi Péter |
Horváth Róbert |
Kelemen Attila |
Farkas Ádám |
Karakó Ferenc |
Medovarszki János |
| 2. | Farkas Ádám |
Albert István |
Viszokai László |
Pintér Csaba |
Gaál Gyöngyi |
Varga Gábor |
| 3. | Iványi Zoltán |
Buzás Balázs |
Szpisják Zsolt |
Pintér Csaba |
Nazsa Tamás |
Medovarszki János |
| 4. | Erdős József |
Berettyán Péter |
Becséri Gergely |
Solymosi Péter |
Nazsa Tamás |
Viszokai László |
| 5. | Andó-Szabó Sándor |
Buzás Balázs |
Georgiu Theodoros |
Farkas Ádám |
Kovács J. Zoltán |
Albert István |
| 6. | Pintér Csaba |
Berettyán Péter |
Horváth Róbert |
Berke Balázs |
Takács János |
Király Krisztián |
| 7. | Bognár Tamás |
Lémon Oszkár |
Georgiu Theodoros |
Erdős József |
Kulcsár Katalin |
Erős Gábor |
| 8. | Erdős József |
Ring György |
Becséri Gergely |
Pintér Csaba |
Oláh Gábor |
Szalai Dániel |
| 9. | Kassai Viktor |
Albert István |
Buzás Balázs |
Németh Ádám |
Nazsa Tamás |
Medovarszki János |
| 10. | Szabó Zsolt |
Bozó Zoltán |
Király Krisztián |
Szőts Gergely |
Gaál Gyöngyi |
Szalai Dániel |
| 11. | Iványi Zoltán |
Albert István |
Szpisják Zsolt |
Vad II. István |
Berke Balázs |
Medovarszki János |
| 12. | Karakó Ferenc |
Viszokai László |
Becséri Gergely |
Solymosi Péter |
Nazsa Tamás |
Horváth Róbert |
| 13. | Szabó Zsolt |
Berettyán Péter |
Medovarszki János |
Iványi Zoltán |
Oláh Gábor |
Farkas Balázs |
| 14. | Vad II István |
Albert István |
Bozó Zoltán |
Erdős József |
Pintér Csaba |
Farkas Balázs |
| 15. | Vad II István |
Farkas Balázs |
Szalai Dániel |
Kassai Viktor |
Oláh Gábor |
Viszokai László |
| 16. | Iványi Zoltán |
Buzás Balázs |
Király Krisztián |
Bognár Tamás |
Urbán Eszter |
Szalai Dániel |
| 17. | Farkas Ádám |
Tóth II Vencel |
Varga Gábor |
Erdős József |
Nazsa Tamás |
Szalai Dániel |
| 18. | Pintér Csaba |
Berettyán Péter |
Georgiu Theodoros |
Farkas Ádám |
Bognár Tamás |
Bozó Zoltán |
| 19. | Erdős József |
Viszokai László |
Kelemen Attila |
Bognár Tamás |
Szabó Zsolt |
Erős Gábor |
| 20. | Vad II István |
Albert István |
Lémon Oszkár |
Pintér Csaba |
Szilasi Szabolcs |
Buzás Balázs |
| 21. | Kassai Viktor |
Tóth II. Vencel |
Szpisják Zsolt |
Erdős József |
Oláh Gábor |
Erős Gábor |
| 22. | Erdős József |
Varga Gábor |
Takács Gábor |
Karakó Ferenc |
ifj. Gyarmati II. Tibor |
Horváth Zoltán |



