A vasárnapi mérkőzésre igencsak ritkás összeállításban korcsolyáztak ki a hazaiak, hiszen mindössze három sorral tudtak kiállni, azt is úgy, hogy Somogyi Balázs védőként szerepelt a jegyzőkönyvben, és jégen. A meccs első perceiben a diósgyőriek harcoltak ki fölényt, ám ez meddőnek bizonyult, hiszen nem tudták bevenni Duschek kapuját. A 7. percben egy lövés pedig már átjutott a vendégkapus mammutján, de a gólvonal előtt az egyik védő még ki tudta vágni. A 10. percben megszerezte a vezetést a DAB. Egy kapu előtti kavarodás végén Smith kotorta a korongot a diósgyőri kapuba (0-1). Három perc múlva jött az egyenlítés. Fekti a gólvonal mögül ütötte a korongot Duschekre, és a pakk róla pattant be a kapuba (1-1). Hetven másodperc telt el, amikor Hajós lendületből nagy gólt lőtt (2-1). A 16. percben Dudas eresztett meg egy nagy lövést a kék vonalról, a kapu előtt Galanisz tette bele az ütőjét, és a pakk a jobb felső sarokba vágódott (3-1).
![]() |
Fotók: Bán Olivér |
DVTK fölény két góllal
A második harmadban is felborult a pálya, a DVTK óriási fölényben játszott, ám a gól mégis hiányzott. A 8. percben Booras lövése a vendégkapu középső vasáról vágódott ki – legalább is kintről így látszódott – a bírók mégsem ítéltek gólt. A 10. percben Vazan ugorhatott ki szólóban, de Gyenes védett. A 15. percben – emberelőnyben – növelték előnyüket a hazaiak: Somogyi kék vonalas lövésébe ugyan beleért Duschek, de hárítani nem tudott (4-1). Szűk két perccel a harmad vége előtt ismét a vendégkapuba került a korong. Dansereau húzta meg a jobb szélen, középre adását Miskolczi vágta a kapuba, ám a bírók ismét nem ítéltek gólt. Pár másodperccel később aztán Dansereau talált be közelről (5-1).
Galanisz duplázott
A harmadik harmadban kevés említésre méltó esemény történt. A 11. percben Pavuk feladását Galanisz vágta kapásból a kapuba (6-1). Szűk három perc volt a lefújásig, amikor Leppanen is betalált
DVTK Jegesmedvék - Dunaújvárosi Acélbikák 7-1 (3-1, 2-0, 2-0)
Miskolci jégcsarnok 1150 néző Játékvezető: Haszonits, Rencz, Soltész, Kis-Király
DVTK Jegesmedvék: Gyenes – Fekti, Hajós, Galanisz, Somogyi, Pavuk, Láda, Ritó, Laczkó, Dansereau, Leppanen, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Booras, Cseter, Kiss(k). Edző: Jason Morgan.
Dunaújvárosi Acélbikák: Duschek – Lencsés, Durak, Mátyásy, Hruby, Németh, Szepessy B., Szepessy M., Busbacher, Smith, Revák, Léránt, Dörök, Milan, Peterdi, Nagy, Vazan, McCann, Lajcs(k). Edző: Lee Gilbert.
Gól: Fekti, Hajós, Galanisz(2), Somogyi, Dansereau, Leppanen ill., Smith
Kiállítás: 6 perc illetve 8 perc
Jason Morgan: - Nagyon tetszett, ahogy ma játszottunk. A fiúk mentek előre, csinálták a dolgukat, nem törődtek mással, mint a feladatukkal. Örülök, hogy Gyenes ilyen jól védett, de ehhez a többiek is hozzátették a magukét a jó védekezéssel.
Lee Gilbert: - Keményen dolgoztunk a meccsen végig, de mindössze ez volt az, amiben fel tudtuk venni a versenyt a hazaiakkal. Sebességben, tapasztalatban sokkal jobbak voltak, és ez az eredményben is tükröződött.
A MOL Liga állása
- DVTK Jegesmedvék 41 28 6 2 5 192–108 +84 98
- MAC Budapest 41 29 4 3 5 203–97 +106 98
- Fehérvár AV19 41 22 4 3 12 142–114 +28 77
- UTE 42 14 7 6 15 119–119 0 62
- Debreceni HK 42 15 3 5 19 119–134 –15 56
- Ferencvárosi TC 40 15 2 4 19 134–144 –10 53
- HSC Csíkszereda 40 11 5 5 19 112–142 –30 48
- Dunaújvárosi Acélbikák 42 10 2 5 25 100–146 –46 39
- ASC Corona Brasov 39 5 2 2 30 85–202 –117 21