Ha valaki, akkor Veréb György nagyon jól ismerte Nota Gyulát. A 37 évesen, tragikus körülmények között elhunyt egykori diósgyőri kapust a DVTK kapusedzője is megrendülten búcsúztatta. Hajdanán nap, mint nap együtt dolgoztak, kölcsönösen tisztelték, szerették, elismerték egymást. Nota Gyula 1997-ben igazolt Rimaszombatról a Diósgyőrhöz, s másfél éven át volt tagja a Tornyi Barnabás edzette, sok szép sikert megélt gárdának. A szakmai stábból Veréb Györggyel volt a legkülönlegesebb kapcsolatban, a klub kapuslegendája, akkori és jelenlegi kapusedzője Nota Gyula esküvőjén is jelent volt. Most azonban egyáltalán nem az öröm, hanem gyász és a fájdalom volt az oka annak, hogy Veréb Györgynek szeretett „tanítványához" kellett utaznia.

-Nem is tudom, hogy lehet-e ennél nagyobb tragédiát átélni egy családnak. Gyula szülei ugyanis pár éve vesztették el lánygyermeküket, most pedig a fiukat gyászolják. Borzasztó dolog ez, s talán csak az unokák jelenthetnek gyógyírt a fájdalmakra.

Akik ismerték Nota Gyulát azok tudják, mennyire profi mentalitású kapus volt. Akadt egyáltalán hiba abban, amit csinált?
-Nemcsak a pályán és edzésen, de magánemberként is profi módon élt, viselkedett. Ha valamit ki kellett javítani a teljesítményén edzésen vagy meccsen, akkor nem azt kérdezte, hogy miért, hanem, hogy hogyan? Mindig a jobbra törekedett, arra, hogy minél többet tudjon meg a kapusszakmáról. Talán ez volt az egyik tulajdonsága, amiért gyorsan el tudta magát fogadtatni a társakkal, a szurkolókkal, az emberekkel. Már akkor, mikor nálunk védett, elkezdett foglalkozni a fiatal hálóőrökkel. Megvolt benne az a képesség is, hogy átadja tudását, tapasztalatát a gyerekeknek, mikor befejezi karrierjét. Hogy munkáját mennyire jól végezte mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy nemcsak a Rimaszombat, de az utánpótlás válogatott mellett is igényt tartottak rá. Nagyon sokan kísérték el utolsó útjára, az egykori miskolci csapattársak is eljöttek, a Diósgyőr szurkolók pedig ezúttal is alaposan kitettek magukért, hiszen szép számmal voltak jelen Gyula temetésén. Tornyi Barna külföldön dolgozik, de őt is mélyen lesújtotta a hír. Nagyra tartotta Gyulát, s jelezte a gyászoló családnak: amiben tud, segít.

Ön hogyan búcsúzott el tőle?
-Csapatkapitányunkkal, Tóth Misivel, valamint Köteles Lacival és a fiatal Giák Tamással együtt kapuskesztyűt tettünk Gyula nyughelyére. A rimaszombati csapat hasonló módon, kesztyűvel, mezzel búcsúzott tőle, de a vadásztársak puskát is helyeztek Gyula mellé. A futballon kívül ez volt a másik nagy szenvedélye, szabadidejében nagyon szeretett vadászni, a természetben lenni. Emellett nagy állatbarát is volt és emlékszem, mikor itt védett gyakorta hódolt másik hobbijának, motorozásnak.

Hogyan lehet feldogozni a történteket?
-Nagyon nehéz. Én Gyula arcát látom magam előtt, amikor reggel felkelek, és este lefekszem. Biztos sokan emlékeznek rá, amikor a Videoton ellen én váltottam őt, mivel bokasérülést szenvedett és nem tudta vállalni a játékot. Aztán, amikor legutóbb itt járt a jótékonysági gálán, a drukkerek első szavára elvállata a felkérést, hiszen nagyon fontos volt számára a Diósgyőr. Ritka becsületes és remek ember távozott közülünk. Elégtételt igazán az jelenthet majd, ha Gyula nagyobbik, 10 éves fia, akivel rengeteget edzett, foglalkozott, olyan jó kapus lesz, amilyet ő faragott volna belőle.