![]() |
| Sadjo Haman (fotó: bp) |
- A fiatalember bocsánatot kért tőlem a hétfői edzés előtt, én ezt elfogadtam, nem haragszom rá - nyilatkozta Sadjo Haman. - Megértem, hogy csalódott volt amiért nem tudtuk megőrizni a vezetésünket Debrecenben, és az Újpesten töltött időszakom miatt is lehetett benne tüske de azt ő is belátta, hogy amit tett, az nem elfogadható.
Kértem a vezetőséget, hogy tekintsenek el a stadionból történő kitiltásától. Most a legfontosabb, hogy a csapat és a szurkolótábor együtt tegyen meg mindent a sikerért. Én mindent meg fogok tenni azért, hogy elérjük a kitűzott célt - fejezte be Sadjo.
Ezután összeült a klubvezetés, a szakmai stáb, a játékosbizottság és közösen úgy döntöttek, hogy mindenben támogatják Sadjo döntését, mert nem szabad, hogy bármi is éket üssön a csapat és a szurkolótábora közé. A bűnbánó szurkolót szóbeli figyelmeztetésben részesítették, és egyúttal felhívják a szurkolók figyelmét, hogy többet ilyen ne forduljon elő.
Ami ezen kívül történt, azt Tornyi Barnabás vezetőedző mondta el: - Azt a határozatot hoztuk, hogy a mérkőzések után amennyiben a szurkolók meg akarják köszönni a győzelmünket, a jó játékot, vagy akár csak a küzdést, akkor a csapat egységesen feláll a szurkolótábor előtt és tisztes távolból megköszönjük a bíztatást, tehát nincs többé pacsizás. Ezzel visszatérünk a 11 évvel ezelőtti szokáshoz, amikor nemcsak azoknak köszöntük meg a tapsot, akik lejöttek a kerítéshez, hanem az egész szektornak, az 5., 11., 23. sorban ülőnek, állóknak is.



