Dolnegó Bálint vezeti a Dorog - DVTK mérkőzést
A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában Dolnegó Bálint vezeti a Dorog - DVTK mérkőzést szerda délután. Asszisztensei az oldalvonal mellett Rózsa Dávid és Szabó Dániel lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Móri Tamás látja el.
A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.
Dolnegó Bálint 1989. május 4-én született Salgótarjánban. A játékvezetői vizsgát Nógrád megyében tette le 2005-ben. Az NB II.-ben tartalék játékvezetőként 2013. október 5-én debütált a Cegléd - Zalaegerszeg mérkőzésen. 149 másodosztályú összecsapáson működött eddig közre, ötven alkalommal játékvezetőként. Első mérkőzését 2016. augusztus 10-én vezette a Merkantil Bank Ligában, egy Cegléd - Cigánd találkozót. A focibiro.hu statisztikája szerint eddig összesen 537 sárgalapot, és 52 piros lapot mutatott fel a pályafutása során, ebből a másodosztályban 201 sárga és 11 piros lap fűződik a nevéhez.
Dolnegó Bálint első alkalommal vezethet mérkőzést a DVTK-nak, korábban semmilyen formában nem működött közre a DVTK első csapatának mérkőzésein, a DVTK tartalék együttesének vezetett találkozókat.
Dolnegó Bálint asszisztensei az oldalvonal mellett Rózsa Dávid és Szabó Dániel lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Móri Tamás látja el.
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2021/2022)
| Forduló | Játékvezető | Asszisztens | Asszisztens | Tartalék játékvezető |
| 1. | Derdák Marcell | Kiss Balázs | Sinkovicz Dániel | Molnár Attila |
| 2. | Andó-Szabó Sándor | Horváth Zoltán | Becséri Gergely | Takács János |
| 3. | Zám Zsolt | Bede Tamás | Ország Péter | Móri Tamás |
| 4. | Hanyecz Bence | Medovarszki János | Tőkés Róbert | Takács Tamás |
| 5. | Káprály Mihály | Baghy Csaba | Szilágyi Norbert | Németh Ádám |
| 6. | Szilágyi Sándor | Becséri Gergely | Aradi József | Szigetvári Márk |
| 7. | Csonka Bence | Kovács Gábor | Mohos Milán | Farkas Tibor |
| 8. | Bogár Gergő | Albert István | Medovarszki János | Németh Ádám |
| 9. | Antal Péter | Sinkovicz Dániel | Szilágyi Norbert | Szilágyi Sándor |
| 10. | Szigetvári Márk | Csatári Tibor | Varga Gábor | Nazsa Tamás |
| 11. | Szőts Gergely | Medovarszki János | Csatári Tibor | Berényi Tamás |
| 12. | Vad II István | Becséri Gergely | Aradi József | Szilágyi Sándor |
| 13. | Nazsa Tamás | Csatári Tibor | Tőkés Róbert | Lovas László |
| 14. | Pillók Ádám | Sinkovicz Dániel | Rózsa Dávid | Kovács Imre |
| 15. | Derdák Marcell | Király Zsolt | Kiss Balázs | Gaál Ákos |
| 16. | Szilágyi Sándor | Szilágyi Norbert | Tőkés Róbert | Nagy Norbert |
| 17. | Hanyecz Bence | Varga Gábor | Belicza Bence Péter | Szigetvári Márk |
| 18. | Káprály Mihály | Horváth Róbert | Kovács Gábor | Berényi Tamás |
| 19. | Szigetvári Márk | Becséri Gergely | Aradi József | Sipos Tamás |
| 20. | Takács János | Szilágyi Norbert | Benkő Róbert | Takács Ákos |
| 21. | Bognár Tamás | Buzás Balázs | Belicza Bence Péter | Takács Tamás |
| 22. | Nagy Norbert | Horváth Róbert | Varga Gábor | Lovas László |
| 23. | Karakó Ferenc | Vígh-Tarsonyi Gergő | Belicza Bence Péter | Farkas Tibor |
| 24. | Lovas László | Sinkovicz Dániel | Varga Gábor | Ducsai József |
| 25. | Csonka Bence | Huszár Balázs | Máyer Gábor | Derdák Marcell |
| 26. | Hanyecz Bence | Csatári Tibor | Varga Gábor | Takács Tamás |
| 27. | Takács Tamás | Medovarszki János | Belicza Bence Péter | Lovas László |
| 28. | Kovács Imre | Baghy Csaba | Sinkovicz Dániel | Nazsa Tamás |
| 29. | Csonka Bence | Medovarszki János | Csatári Tibor | Horváth Tibor |
| 30. | Pillók Ádám | Varga Gábor | Sinkovicz Dániel | Ducsai József |
| 31. | Dolnegó Bálint | Rózsa Dávid | Szabó Dániel | Móri Tamás |
Fotó: Réti Attila


