Sok diósgyőri legendáról esett szó korábban, de annyi dicséretet talán egyik játékos sem kapott, mint amennyit Paulás Tibor (1931-2004). Ezek az interjúk, illetve beszámolók minden esetben a játékos tehetségét és szerénységét említik elsősorban.

Paulás 1931-ben született Perecesen és természetesen a helyi bányásznál kezdett el futballozni. Először a Nyíregyházi Építők csapatához került, majd a Debreceni Honvédhoz igazolt. Az NB I.-ben a Szolnoki Légierő együttesében mutatkozott be. 1956-ben került "haza" Diósgyőrbe, ahol nyolc éven át szolgálta a piros-fehér színeket.

Nem tréfa az, hogy 1956. április 1-jén, egy Vasút elleni idegenbeli rangadón mutatkozott be a "Tibike" becenévre hallgató labdarúgó a vasgyári csapatban. Első diósgyőri szezonjában 21 mérkőzésen lépett pályára az NB II.-es bajnokcsapatban. A később legendává vált Werner-Szigeti-Paulás védősor ekkor még nem állt össze, hiszen Werner (Welner) Gyula csak a feljutást követő NB I.-es szezon első mérkőzésén mutatkozott be a csapatban. Érdekesség, hogy az 1962/1963-as idényben Bukovi Márton mesteredző a támadók közé vezényelte Paulást, aminek bajnoki cím lett a jutalma. Erről az esetről mesélt Kovács István, a DVTK egykori labdarúgója a közelmúltban egy interjú során.

"- Az, hogy Paulás Tibor a csatársorban játsszon, az Bukovi Márton ötlete volt?
- Igen. Azt mondta, hogy van két gyors csikója, az egyik Ráczi Attila - sokszoros ifjúsági válogatott játékos - a másik én. Azt találta ki, hogy Paulás összeszedi a labdákat és nekünk, fiataloknak osztogat majd. Óriási húzása volt az
öregnek, ami kitűnően bevált."
(Gólöröm - interjú Kovács Pista bácsival)

Paulás Tibor 118 NB I.-es és 81 NB II.-es találkozón lépett pályára a DVTK színeiben. Egyszer volt a Vidék legjobbja a csapattal (1959/1960), abban az idényben a Labdarúgás című sportnapilap szerinti legjobb átlagot hozta (7,57) valamennyi, az élvonalban pályára lépett játékos közül. Kétszer volt NB II.-es bajnokcsapat tagja (1956/1957, 1962/1963), és pályára lépett a B-válogatottban, illetve az olimpiai válogatottban is. Az A-válogatottban azonban nem kapott lehetőséget, pedig a helyi és az országos média szinte egyként követelte a legjobbak közé. Talán túlságosan is szerény volt. Erről írt a Népszabadság is egy olimpia válogatott mérkőzés után, ahol a három pályára lépett diósgyőri - Paulás, Solymosi, Pál - egyaránt nagyszerűen játszott.

"A diósgyőri Lenin Kohászati Művek 29 éves munkaügyi előadóját szűkebb hazájában a legsportszerűbb labdarúgónak ismerik. Soha senkit szándékosan meg nem rúgott, de az már előfordult, hogy amikor vele szemben szabálytalankodtak, ő volt az, aki bocsánatot kért. Egyébként szűkszavú, szinte zavarban van, amikor magáról kell beszélnie. Mint balhátvéd, azt tartja, hogy Sándor ellen a legnehezebb játszani, és még sokat kell fejlődnie, hogy ne csak a bal, de a jobb lába is biztos legyen. Nincsenek nagy álmai. >>Szerény képességeimmel minél tovább szeretnék tagja lenni a diósgyőri együttesnek.<<"
(Népszabadság - 1960. június 9.)

Múltak az évek, lassan eljött a búcsú ideje. A megyei napilap egy szívhez szóló írással búcsúztatta a nagyszerű labdarúgót.

"Csaknem tíz esztendeje, hogy egy szőke fiú került a DVTK-hoz. Perecesen született, éveken át ott rúgta a bőrlabdát, innen a Légierőkhöz került, majd Diósgyőrbe. A neve: Paulás Tibor. Emlékszem, mily gyorsan feltalálta, magát a csapatban, mily hamar egyik, legnépszerűbb labdarúgója lett a DVTK-nak. Ilyenkor, a búcsú pillanatában, akár egy filmen, sok-sok kép villan fel emlékezetemben. Az MTK elleni mérkőzések, amelyeken sportszerű, de nagyon határozott eszközökkel semlegesítette Sándor Csikart, sérülése, a sportszerű magatartás egész sora. A szövetségi kapitány felfigyelése... és a szerdai edzés. Paulás Tibor csaknem évtizedes diósgyőri, eredményekben gazdag pályafutása után megvált a DVTK-tól. Visszament Perecesre, oda, ahol először öltötte magára a számozott mezt, ahol először játszott bőrszeges cipőben, >>nagy<< csapatban. S ennek a búcsúnak kedves része volt az a néhányszavas megemlékezés, amely a szerdai edzést megelőzte a DVTK öltözőjében, s utána egy félidő a régiekkel, a jóbarátokkal, sporttársakkal, az új egyesület, a Miskolci Bányász ellen. Végül egy csokor virág, amelyet a B-közép nevében nyújtottak át Paulás Tibornak. Az edzést követően két asztalt terítettek meg a diósgyőri stadion klubhelyiségében. Az egyiknél a DVTK, a másiknál a Miskolci Bányász tagjai ültek. >>Tibike<<, szinte ingajáratban volt a két asztal között. Egymást követték a jókívánságok, az őszinte köszöntések, a. forró kézszorítások. Ennek a búcsúnak légköre más volt, mint a >>valódi<< búcsúé. A barátság, a tisztelet, a kölcsönös megbecsülés szálai nincsenek egyesületi színekhez kötve. Sokkal inkább jellemhez, és emberi magatartáshoz. S Paulás Tiborban mind a kettőt tisztelik azok, akik ismerik és szeretik."
(Észak-Magyarország - 1965. március 26.)

Végül egy kihagyhatatlan történetet, ami bemutatja, milyen ember volt Paulás Tibor: 
"Szerdán délután a két miskolci NB I.-es csapat egymás ellen küzdött a bajnoki pontokért. Az első félidő 42. percében egyik MVSC támadásnál partra került a labda. Mielőtt az MVSC játékos bedobta volna, Jakobi igen helytelenül elég messze elrúgta a labdát. Ekkor Paulás Tibor, a DVTK fedezetjátékosa a labda után szaladt és a labdát a bedobást végző MVSC játékos kezébe adta. Paulás ezzel a magatartásával osztatlan elismerést váltott ki a több mint húszezer néző körében. Magatartása, pályán és pályán kívüli viselkedése mintaszerű. Amellett, hogy csapatának legjobbja volt, nem feledkezett meg egy pillanatra sem a sportszerűségről. Ehhez a cselekedetéhez sokezer labdarúgást kedvelő nevében gratulálni tudunk."
(Észak-Magyarország - 1958. szeptember 5.)

Paulás Tibor súlyos betegség után, 2004. szeptember 15-én hunyt el. Emlékét megőrizzük!