A DVTK kézilabda csapata kiváló kezdést produkált újoncként az NB I/B-ben: a csapat az őszi szezon során 15 mérkőzést játszott, amiből 8-at megnyert, hétszer pedig veszített. Az így megszerzett 16 ponttal, a tabella 8. helyét foglalja el. A másodosztályból két csapat jut fel az NB I-be, és 3 csapat esik ki az NB II-be. Csapatunk célja a bentmaradás, amihez tehát a 14. pozíciótól előrébb kellene végezni a bajnokság végén. Jelenleg bőven a vonal fölött a DVTK, ami jó alap lehet arra, hogy az őszi szezonban is tartsa jó teljesítményét és pozícióját a csapat.

A korábbi harmadosztályú szezonokhoz képest ezúttal rövidebb idő állt rendelkezésre a tavaszi szezonra való felkészülésre, ebbe ezúttal három gyakorló mérkőzés fért bele.

Felkészülési mérkőzések 2025. január

DVTK - Ózdi KC 50-41

Molnár AndrásAzt gondolom, hogy mindkét fél számára hasznos edzőmérkőzést játszottunk. Láthatóak voltak az erősségeink és hiányosságaink egyaránt. Az egyik fő törekvésünk tavasszal az, hogy a támadások építésében előrelépjünk, a mai mérkőzés alapján jó úton járunk ebben. Külön öröm, hogy a serdülő korú Nagy Teofil volt a legeredményesebb játékosunk, aki egyre inkább bizonyítja, hogy akár felnőtt szinten is lehet számítani rá.

DVTK - Mezőkövesdi KC 28-31

Molnár András: A mérkőzésnek néhol kicsit délutáni matiné jellege, volt amiből a Kövesd jött ki jobban, ezért pedig minden dícséretet megérdemelnek. Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak mert súlyos árat fizethetünk érte a későbbiekben. Nagyon gyorsan vissza kell térnünk a helyes kerékvágásba, mert jövő héten már nagyon fontos bajnoki mérkőzés vár ránk!

SZIKE Nyíregyháza - DVTK 26-36

Molnár András: Az első félidőben meggyőzőbbek voltunk, már akkor kialakult a két csapat közti különbség, ami meg is határozta a mérkőzés további alakulását. Van azért még némi hiányérzetem, úgyhogy a felkészülés utosó hetében van még mit pontosítanunk. 

A mai nappal tehát felkészülés a célegyenesbe ért, az eddig elvégzett munkáról és a még hátralevő pontosításokról is megkérdeztük vezetőedzőnket. 

A felkészülésünk harmadik hete után van bennem némi hiányérzet. Mindannyiunknak új volt még, hogy ilyen rövid idő állt rendelkezésre, ezért a jövőben ezt jobban ki kell használjuk. - kezdte az értékelést Molnár AndrásA felkészülés során leginkább támadásban szerettem volna előrelépni. Az edzőmérkőzések során voltak már biztató jelek ezen a területen is, de még továbbra is dolgoznunk kell rajta, hogy tegyünk ebben is egy lépést előre. Az utolsó héten még nagyon sok munkát bele kell tenni a srácoknak, ahhoz hogy eredményesek tudjunk lenni az első bajnokin. Én továbbra is bízok a fiúkban, mert tudom, hogy mire képesek, de ehhez folyamatosan óriási küzdőszellemre lesz szükség a bajnokság második felében is.

Vezetőedzőnk kitért a fiatalok szerepeltetésére is a szezon hátralevő részáben. - A tavasz folyamán egyre nagyobb szerepet szeretnék szánni saját nevelésű fiataljainknak: Nagy Teofilnak és Zagyvai Márknak, akik kiválóan dolgoznak és szépen fejlődnek.

A DVTK szakvezetőjee azt is elárulta, hogy Kiss Dávid túl van a térdműtéten, rá hosszabb rehabilitáció vár most. Ezen kívül egyelőre Gulácsi Bálint sincs még bevethető állapotban, ő még a 13. fordulóban a Százhalombatta elleni mérkőzésen szenvedett talp sérülést.

A DVTK hazai pályán folytatja a bajnoki küzdelmeket: szombaton 18 órától a Csömör KSK csapatával találkoznak a piros fehérek. 
Belépőjegyek megvásárolhatóak online, a jegy.dvtk.hu oldalon, illetve a mérkőzés előtt a Generali Aréna pénztáraiban is.