NB III.: A Füzesabonyt fogadja a DVTK II F4R
Az előttünk álló hétvégén a labdarúgó NB III.-ban is elkezdődik a tavaszi szezon. Az Észak-Keleti csoport középmezőnyében helyt foglaló DVTK II F4R együttese hazai környezetben kezdi a szezon második felét. A nyitányon az ellenfél a Füzesabony lesz, a mérkőzésen vasárnap 11 órától indul útjára a labda.

A DVTK LSA szakmai igazgatójának kinevezett Vincze Richárdtól a csapat irányítását Takács Péter vette át. A másfél hónapos közös munka alatt öt felkészülési meccset játszott az együttes, hogy a lehető legjobb formában várja a nyitányt.
- Csendben, alázattal dolgoztuk végig a felkészülést - szögezte le Takács Péter. - Nem kezdek el beszélni hangzatos célokról. Csupán azt szeretnénk folytatni, amit korábban ezekkel a játékosokkal már elkezdtünk az U19-ben. Tudom ez már felnőtt foci, ezért alkalmazkodnunk kell rengeteg dologhoz. Ennek azonban állunk elébe, és várjuk a bajnokság első mérkőzését. Hétvégén egy nagyon masszív rutinos csapattal fogunk találkozni. Tudom, hogy Bocsi Zoltán nagyon jó munkát végzett a felkészülés alatt a füzesabonyi csapattal, ezért nekünk végig nagyon tudatosnak és koncentráltnak kell lennünk, hogy eredményesen vonulhassunk le a pályáról.
A DVTK II F4R együttesében a téli szünetben történtek változások. A Zrnic fivérek eligazoltak Diósgyőrből, Ferencsik Bálint Békéscsabára szerződött, Fekete Vince és Derényi Nándor kölcsönben Putnokon, Dojcsák Bence pedig Kazincbarcikán folytatja. A barcikai kék-sárgáktól visszatért Bánhegyi Bogdán valamint Balázsi Levente is. A klub leigazolta Mezőkövesdről Kállai Zalánt, és a saját nevelésű Illés Bálint is a kerettel dolgozik, akit a DVTK szeretne ismét a soraiban tudni.
NB III., Észak-Keleti csoport, 18. forduló
2025. március 2., vasárnap
11:00 DVTK II F4R - Füzesabony SC Erőss Út
A bajnokság állása
Hírek a DVTK II F4R-ről
Az Észak-Keleti csoport 18. fordulójának programja
2025. március 1., szombat
13:00 DVSC II - Salgótarjáni BTC
2025. március 2., vasárnap
11:00 Kisvárda Master Good II - FC Hatvan
11:00 DVTK II F4R - Füzesabony SC Erőss Út
11:00 Nyíregyháza Spartacus FC II - Debreceni EAC
14:00 Eger SE - Karcagi SE
14:00 Facultas Tiszafüredi VSC - Bacsó Beton-Cigánd SE
14:00 Sényő FC Selyem Ber - Termálfürdő FC Tiszaújváros
14:00 Mátészalkai MTK - Putnok FC