- Bokros Szilárd jó mentalitású, jó képességekkel rendelkező labdarúgó, aki bal oldali védőként hiányposzton szerepel - mondta Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon jó híreket kaptunk róla Kassáról, ahol az előző évben kölcsönben szerepelt. Ezért velünk kezdte el a felkészülést, így személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy mennyit fejlődött a szlovák élvonalban.
Demeter Milánnal nagyszerű párost alkotnak a védelem bal oldalán, egymás fogják előre húzni, mert mindkét játékosban látunk még fejlődési potenciált. Egyetlen probléma, hogy az edzőtábor utolsó mérkőzésén megsérült, ami azzóta is hátráltatja, de bízom benne, hogy hamarosan csatlakozni tud a csapathoz.

- Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy további két évig a Diósgyőrben játszhatok - nyilatkozta Bokros Szilárd, a DVTK 25 esztendős ballábas szélső védője. - Amikor 21 évesen ideigazoltam, akkor olyan labdarúgók közé kerültem, akik jobb játékosok voltak nálam, éppen ezért rengeteget tudtam tanulni tőlük. De ugyanez igaz a különböző szakmai stábokra is, akiktől szintén rengeteget kaptam. 
Az elmúlt évben - úgy érzem - rengeteget fejlődtem Kassán. Sokat edzettem, és játszottam, a játékom is átalakult ebben az időszakban. Minden nap azon dolgoztam eddig is és ezután is azon fogok, hogy jobb játékos legyek.
A rivalizálás mindig kell, de Diósgyőrbe visszatérve igyekeztem Demeter Milánnal baráti viszonyt kialakítani, hogy ne azt érezze, hogy ellenségei vagyunk egymásnak, sőt. Támogatjuk és húzzuk egymás teljesítményét, amiből a csapat és mi is profitálhatunk, aztán majd az aktuális forma és teljesítmény alapján a szakmai stáb eldönti, kinek szavaz bizalmat az adott hétvégén.
Megvan ahhoz a keretünk, hogy sikeres évet zárjunk, és azt szeretném, ha jó focit játszanánk, hogy örömmel jöjjenek a szurkolók a mérkőzéseinkre, ha pályán vagyunk. De fontos, hogy ez ne csak látványos legyen, hanem eredményes is.

Bokros Szilárd 2021-ben érkezett Diósgyőrbe Felcsútról. Alapembere volt a Merkantil Bank Ligát rekordpontszámmal megnyerő, majd az élvonalbeli helyét stabilizáló csapatnak. Az előző idényben Kassán szerepelt, ahol csapatával az ötödik helyen zárt.

Névjegy 

Név: Bokros Szilárd
Születési idő: 2000. március 28.
Születési hely: Kistarcsa
Magasság: 174 centiméter
Poszt: szélső védő

Sikerei
Az NB II. bajnoka (2022/2023, DVTK)
Korosztályos válogatott (U19: 9/0, U18: 5/0, U17: 2/1, U15: 4/0)
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia év játékosa (2016/2017)

Pályafutás
2025/2026 Diósgyőri VTK (NB I.)
2024/2025 FC Košice (kölcsönben, Szlovákia, 1. osztály) 17/1
2023/2024 Diósgyőri VTK (NB I.) 13/0
2023/2024 DVTK II (NB III.) 6/0
2022/2023 Diósgyőri VTK (NB II.) 30/0
2022/2023 DVTK tartalék (NB III.) 1/0
2021/2022 Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB II.) 23/0
2021/2022 DVTK tartalék (kölcsönben, NB III.) 2/0
2020/2021 Puskás Akadémia II (NB III.) 17/0
2019/2020 Puskás Akadémia II (NB III.) 11/0
2018/2019 Puskás Akadémia (NB I.) 9/0
2018/2019 Puskás Akadémia II (NB III.) 8/0
2017/2018 Csákvár (kölcsönben, NB II.) 33/2
2016/2017 Puskás Akadémia U19, U17
2015/2016 Puskás Akadémia U17, U16
2014/2015 Puskás Akadémia U16, U15
2013/2014 Puskás Akadémia U15, U14
2012/2013 Puskás Akadémia U13
2011/2012 Felcsút SE U13
2007-2011 Monori SE utánpótlás