Újpest - DVTK 2-1 (2-0)
A DVTK Budapesten szenvedett vereséget az Újpest ellen a Fizz Liga 23. fordulójában. A Diósgyőr hamar kétgólos hátrányba került Újpesten két villámgyors támadást követően. A hét közben az U19-es válogatott spanyolországi edzőtáborában készülő Szakos Bence mindkét gól előtt nagy hibát vétett, ezért Vladimir Radenković vezetőedző le is cserélte. A folytatásban a hazaiak továbbra is a gyors támadásvezetésben bíztak, míg a DVTK is több lövéssel próbálkozott, ám a kapus rendre hárított. A szünet után Alexander Vallejo kétszer is közel járt a gólszerzéshez, ám fejesét a kapus fogta, majd később a kipattanó labdát tette kapura, ám egy védő tisztázott a gólvonalról. Végül nem sokkal a hármas sípszó előtt mégis sikerült szépíteni, a Sajbán Máté elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Yohan Croizet-Kollár váltotta gólra, de az egyenlítésért már nem maradt idő.
Fizz Liga 23. forduló
Újpest FC - Diósgyőri VTK 2-1 (2-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4243 néző. Játékvezető: DR. CSONKA Bence (VÍGH-TARSONYI Gergő, NAGY Viktor).
ÚFC: BANAI Dávid - BODNÁR Gergő, João NUNES, Patrizio STRONATI, FIOLA Attila - Aljoša MATKO, FENYŐ Noah, Matija LJUJIĆ, Gleofilo VLIJTER - Fran BRODIĆ, Nejc GRADIŠAR. Vezetőedző: SZÉLESI Zoltán.
DVTK: Karlo SENTIĆ - SZAKOS Bence, SZATMÁRI Csaba, BÁRDOS Bence, BOKROS Szilárd - MUCSÁNYI Márk, HOLDAMPF Gergő, Anderson ESITI, Ante ROGULJIĆ - Lamin COLLEY, Peter AMBROSE.
Csere: SZAKOS Bence helyett PETŐ Milán és Ante ROGULJIĆ helyett Lirim KASTRATI a 26., MUCSÁNYI Márk helyett SAJBÁN Máté a 33., Peter AMBROSE helyett Alexander VALLEJO és Gleofilo VLIJTER helyett KRAJCSOVICS Ábel a 46., Aljoša MATKO helyett HORVÁTH Krisztofer és Fran BRODIĆ helyett Milan TUČIĆ a 61., HOLDAMPF Gergő helyett Yohan CROIZET-KOLLÁR a 69., Nejc GRADIŠAR helyett KATONA Benedek a 84., BODNÁR Gergő helyett BESE Barnabás a 89. percben.
Sárga lap: HOLDAMPF Gergő a 29., Lirim KASTRATI a 39., FIOLA Attila az 57., Anderson ESITI a 83., Patrizio STRONATI a 87. percben.
Gólszerző: Gleofilo VLIJTER (1-0) a 19., Nejc GRADIŠAR (2-0) a 22., Yohan CROIZET-KOLLÁR (2-1, 11-esből) a 88. percben.
![]() |
| A DVTK kezdőcsapata (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Kovács Donát és Szabó Krisztián) |
Kulcspillanatok
19. perc: Gleofilo Vlijter kapott hosszú indítást a bal oldalon, úgy tűnt, Szakos megszerzi a labdát, ám elvétette, így a támadó ziccerbe került, és már a 16-oson belülről a hosszú alsó sarokba lőtt, 1-0
22. perc: Egy gyors hazai támadás végén Vlijter ezúttal gólpasszt adott, a gólt pedig Nejc Gradišar lőtte kissé balról, mintegy 12 méterről, 2-0
88. perc: Sajbán ört be a büntetőterületen belülre, ahol akasztották, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Yohan Croizet-Kollár a kapu bal oldalába bombázott, 2-1
Edzői értékelések
Szélesi Zoltán: - A múlt hetihez hasonlóan most is azzal kezdem, hogy a győzelem mindenek felett. Egy labdarúgó mérkőzés a győzelemről szól, erre készülünk, és éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük ezt a nagyon fontos, hatpontos találkozót. A végeredménnyel ugyanakkor kevésbé vagyok elégedett. Az első félidőben olyan tempót diktáltunk, és olyan játékot játszottunk, amivel könnyedén három/négy-nulla lehetett volna az állás, amivel eldőlt volna a találkozó.
A játékosok is folyamatosan adaptálódnak, ilyen pulzusszám mellett kell döntéseket hozni, úgy hogy magyarázhatók a kihagyott helyzetek. Én viszont maximalista vagyok, így némi hiányérzet maradt bennem. Azonban az is fontos, hogy ott vagyunk az ellenfél kapuja előtt, lesgólt szerzünk. Szóval az egész csapat tette a dolgát.
A második félidőben jött egy kisebb hullámvölgy, az első harminc perc intenzitását köhögtük. Ez benne van a játékban. Annak viszont örülök, hogy a 16-oson belüli védekezésünk, a párharcok, Colley-ék levédekezése, a lecsorgók összeszedése kimondottan jól működött.
Ma nem Bajnokok Ligáját nyertünk, tovább kell dolgoznunk.
Vladimir Radenković: - Gratulálok az Újpestnek! Azt kell mondjam, hogy megérdemelték a győzelmet, mert az első húsz percet gyakorlatilag odaadtuk nekik. Ezt követően mindent megtettünk, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, ám amikor sikerült, akkor már késő volt. Maga a mérkőzés a várakozásaimnak megfelelően alakult, hasonló volt a labdabirtoklás aránya, a lövések és a passzok száma. Azonban ennyi technikai hibával nem tudtunk pozitív eredményt elérni.
A mentalitás, a csapatszellem és a játék minősége rendben volt, erre lehet építeni. Azonban sok pontot veszítettünk, de amennyiben így folytatjuk, akkor bizakodva várom a folytatást, mert erősebben térünk vissza, és végre elkezdjük hármasával gyűjteni a pontokat.



