Női kosárlabda NB I. 11. forduló
2016. január 20., szerda (Cegléd)
18:00 Ceglédi EKK - Aluinvent DVTK (NB I. A-csoport 11. forduló)
- A következő bajnoki szünetig hátralévő bő három hétben nem kevesebb, mint hét meccset játszunk, amely mind fizikálisan, mind pedig idegileg komoly kihívás – mondta el Maikel López, az Aluinvent DVTK vezetőedzője. - Az előttünk álló napokban riválisaink közül négyen is Euroligában vagy Európa Kupában harcoló vagy rajthoz állt együttesek és rajtuk kívül a Cegléd, valamint a Szekszárd is ambiciózus, kemény játékot játszik, kiváltképp hazai pályán. A hét közepén azok a ceglédiek szeretnének ellenünk újabb győzelmet elérni, akik az előző év januárjának első bajnokiján és idén a bajnokság elején is megleptek bennünket. Azon leszünk, hogy ezúttal másképp történjen. Sok meccsük videó felvételét elemeztük, tudjuk, hogy játékosaik milyen szerepekben hatékonyak, hol érzik magukat komfortosan a játéktéren. Természetesen szeretnénk azokkal a pozitívumokkal -amelyek jellemeznek bennünket mind védekezésben, mind pedig támadásban- felvértezve megállítani a pozitív szériájukat. Tudjuk, hogy a Cegléd kulcsjátékosai közül Maja Skoric, aki korábban a Diósgyőrben is szerepelt, biztosan rendkívül motiváltan fog ellenünk küzdeni és ezt megpróbálja majd társainak is átadni. Ellenfelünkön nincs teher, ha győznek ellenünk az nagy siker nekik, de ha kikapnak, akkor sem történik náluk semmi különös, tehát külső és belső elvárások nélkül játszhatnak. Viszont a mi csapatunkban is megvan a kellő alázat, tisztelet és nem utolsósorban a tűz, amellyel hozhatjuk ezt a meccset is.
Bár még előttünk van a szerdai meccs is, Miskolcon már mindenki a szombati Sopron elleni rangadóra készül. Ez lesz a hét leginkább várt miskolci sporteseménye! Amint arról korábban már beszámoltunk, a nagy érdeklődésre való tekintettel jegyek már szerdától kaphatók a DVTK Szinvaparkban található ajándékboltjában. Siess, nehogy lemaradj a lányok egyik legfontosabb meccséről!


