- Ősszel még Vitelki Zoltán edzette a srácokat, s te a téli szünetben vetted át a csapat irányítását. Mennyire sikerült megvalósítani azt, amit elterveztél?
- Elhagyta a csapatunkat néhány gyerek - Szabó Balázs és Molnár Dani feljebb lépett az U19-es korosztályba, míg Fűzi Patrik, aki tavaly a legtöbb gólt szerezte abbahagyta a labdarúgást, sőt további négy-öt fiataltól váltunk meg különféle okok miatt - így egy picit meggyengült kerettel kellett nekivágni a szezonnak. Úgy gondolom, hogy a játékban sajnos nem sikerült az elmúlt félévben jelentősen előrelépni. Az eredményeink pedig azt mutatják, hogy ugyanannyi pontot szereztünk, mint ősszel. Az a véleményem, hogy van néhány ember ebben a társaságban, aki többre érdemes, de igazából inkább munkás együttesnek nevezném őket.
![]() |
| Borbély Péter |
- A hozzáállással minden rendben volt?
- Sajnos ezzel adódtak gondok, hiszen nem mindenesetben állt oda mindenki maximális hozzáállással és mentalitással. A kezdeti időkben az edzések látogatottságával voltak problémák, de ez az idő előrehaladtával sokat javult, bár a végére csupán tizenkét mezőnyjátékosom maradt. Aki emiatt távozott, azért nem szomorkodtunk, hiszen, aki nem szeret futballozni, annak nem kell, hogy idejárjon.
- Tavaly még a második vonalban futballoztak a srácok, idén pedig már az élvonalban lettek a tizedikek. Felvették a srácok az NB I. ritmusát?
- Ezzel nem volt probléma. Voltak egészen jó mérkőzéseink, s voltak rosszabbak is. A teljesítményünk hullámzó volt. Azt kell, hogy mondjam, tartósan odafigyelni és koncentrálni képtelenek a fiúk. Ez abban nyilvánult meg, hogy óriási egyéni hibákból kaptuk a gólokat. Ezek a hibák sajnos nagyon rosszkor jöttek, így elmaradt a várt jobb eredmény. Ebben mindenkinek meg volt a felelőssége. Ennek ellenére azt mondom, hogy az utánpótlásban az eredmény mellett, az egyéni fejlődés lenne a legfontosabb, és abban volt néhány játékosunk, aki előre tudott lépni.
- Egy tizennyolc éves labdarúgónak már a felnőtt NB I.-es csapatban kellene megmutatnia a tudását…
- Ez így van, már ott kellene lenniük. De, ha azt mondom, hogy ennek a korosztálynak még mindenben fejlődnie kell, akkor nem tévedek nagyot. Javulni kell technikailag, taktikailag és mentálisan egyaránt szinte mindenkinek. Persze vannak olyanok, akiknek csak egy-egy területen kellene fejlődni.
- Azért volt tavasszal öt olyan meccs, amikor győztesen hagytátok el a gyepet. Melyik volt a legemlékezetesebb siker?
- Nagyon érdekes, de nem biztos, hogy azokon a mérkőzéseken nyújtottuk a legjobb teljesítményt, amiken nyertünk. Szeretném kiemelni a hazai 3-3-as döntetlen a Debrecen ellen, vagy az utolsó fordulóban játszott Újpest elleni 2-2-öt. Ezeken az összecsapásokon a gyerekek megtettek mindent, akaratban megpróbálta a tőle telhető legjobb formát hozni.
- Vége a bajnokságnak, jövőre feljebb léphetnek az U19-be.
- Az biztos, hogy ebből a korosztályból kiöregedtek, de hogy feljebb lépnek-e, azt majd a vezetés eldönti. Az U19-es kiemelt bajnokság még erősebb pontvadászat, mint a mostani volt, még erősebb csapatok alkotják. Azonban úgy gondolom, hogy van néhány olyan focista, aki ott is megállja majd a helyét.
![]() |
| A DVTK U18-as csapata a Videoton elleni mérkőzésen (Fotók: Séllei Zsolt) |
A DVTK U18-as csapatáról készült videófelvételek az alábbi helyen tekinthetők meg.
U18
U18 I. osztály
Vezetőedző: Borbély Péter
Másodedző: Jordán András
A bajnokság végeredménye:
- Győri ETO FC 30 24 4 2 101-28 76
- Honvéd-MFA 30 22 4 4 109-31 70
- Haladás 30 21 4 5 101-30 67
- Videoton 30 21 4 5 102-37 67
- Ferencvárosi TC 30 19 3 8 83-40 60
- Debreceni VSC 30 19 2 9 69-32 59
- Újpesti TE 30 14 7 9 78-42 49
- Paksi FC 30 12 7 11 90-68 43
- Kecskeméti TE 30 12 4 14 44-71 40
- Diósgyőri VTK 30 11 5 14 61-68 38
- PMFC-Matias 30 11 3 16 64-83 36
- MTK Budapest 30 10 1 19 55-88 31
- Egri FC 30 5 3 22 33-88 18
- Pápai ELC 30 5 2 23 31-101 17
- Kaposvári Rákóczi 30 4 2 24 25-101 14
- Siófoki Bányász 30 2 1 27 22-160 7
|
Forduló
|
Dátum
|
Nap |
Időpont
|
Csapatok
|
Helyszín
|
Eredmény
|
| 1. | 2012.08.22. | szerda | 12.00 | DVTK - Kecskemét | Miskolc | 2-3 (0-2) |
| 2. | 2012.08.25. | szombat | 12.00 | Videoton - DVTK | Székesfehérvár | 5-2 (1-0) |
| 3. | 2012.08.31. | péntek | 12.00 | DVTK - Honvéd | Miskolc | 1-6 (0-1) |
| 4. | 2012.09.09. | vasárnap | 17.00 | DVSC - DVTK | Debrecen | 1-2 (0-0) |
| 5. | 2012.09.26. | szerda | 13.00 | DVTK - Győri ETO | Miskolc | 3-5 (1-1) |
| 6. | 2012.09.22. | szombat | 10.00 | Pécs - DVTK | Pécs | 2-0 (0-0) |
| 7. | 2012.09.29. | szombat | 14.00 | DVTK - Pápa | Miskolc | 3-1 (0-1) |
| 8. | 2012.10.06. | szombat | 12.00 | Eger - DVTK | Eger | 1-3 (0-1) |
| 9. | 2012.10.13. | szombat | 10.00 | DVTK - Haladás | Miskolc | 2-3 (0-2) |
| 10. | 2012.10.20. | szombat | 11.00 | DVTK - MTK | Miskolc | 6-1 (4-0) |
| 11. | 2012.10.27. | szombat | 10.00 | Kaposvár - DVTK | Kaposvár | 0-5 (0-0) |
| 12. | 2012.11.03. | szombat | 13.00 | DVTK - Siófok | Miskolc | 6-1 (2-0) |
| 13. | 2012.11.11. | vasárnap | 12.00 | Paks - DVTK | Paks | 1-1 (0-0) |
| 14. | 2012.11.17. | szombat | 13.00 | DVTK - FTC | Miskolc | 1-2 (1-0) |
| 15. | 2012.11.24. | szombat | 11.00 | Újpest - DVTK | Budapest | 4-0 (2-0) |
| 16. | 2013.03.03. | vasárnap | 12.00 | Kecskemét - DVTK | Kecskemét | 0-0 |
| 17. | 2013.03.10. | vasárnap | 12.00 | DVTK - Videoton | Miskolc | 2-3 (1-2) |
| 18. | 2013.04.09. | kedd | 11.00 | Honvéd - DVTK | Budapest | 6-0 (3-0) |
| 19. | 2013.03.23. | szombat | 11.00 | DVTK - DVSC | Debrecen | 3-3 (2-3) |
| 20. | 2013.03.30. | szombat | 13.00 | Győri ETO - DVTK | Győr | 6-0 (3-0) |
| 21. | 2013.04.06. | szombat | 10.00 | DVTK - Pécs | Miskolc | 3-1 (1-1) |
| 22. | 2013.05.01. | szerda | 10.00 | Pápa - DVTK | Pápa | 0-3 (0-0) |
| 23. | 2013.04.20. | szombat | 10.00 | DVTK - Eger | Miskolc | 1-1 (0-0) |
| 24. | 2013.04.28. | vasárnap | 10.00 | Haladás - DVTK | Szombathely | 2-1 (0-1) |
| 25. | 2013.05.04. | szombat | 11.00 | MTK - DVTK | Budapest | 0-3 (0-2) |
| 26. | 2013.05.11. | szombat | 13.00 | DVTK - Kaposvár | Miskolc | 2-0 (2-0) |
| 27. | 2013.05.18. | szombat | 12.30 | Siófok - DVTK | Siófok | 0-3 (0-0) |
| 28. | 2013.05.25. | szombat | 12.00 | DVTK - Paks | Miskolc | 1-2 (0-1) |
| 29. | 2013.06.01. | szombat | 12.00 | FTC - DVTK | Budapest | 6-0 (3-0) |
| 30. | 2013.06.08. | szombat | 11.00 | DVTK - Újpest | Miskolc | 2-2 (1-1) |




