Kovac Zoltán (Fotó: Kocsis Norbert)

- Hogyan kerültél Diósgyőrbe?
- Eszéken születtem, majd kétéves koromtól Belgiumban éltem. Magyar származású vagyok, ezért külön örültem, mikor Magyarországról kerestek. Volt ajánlatom több helyről és egy olyan projektet kerestem, amivel érdemes foglalkozni. Temperamentumomból fakadóan jobban szeretek újat létrehozni, ilyenre pedig Belgiumban már kevés lehetőség adódik. Egy hónappal ezelőtt kerestek meg Diósgyőrből. Amikor leültem Dudás Hunorral és Szentes Lázárral beszélgetni, akkor azt tapasztaltam, hogy nagyon ambíciózusak, pontos elképzelésük van arról, amit szeretnének, célzottan teszik fel a kérdéseiket, nem általánosságokra, hanem konkrét megoldási lehetőségekre kíváncsiak. Nagyon tetszett ez a beszélgetés, mert azt éreztem, nem egy állásról, hanem fociról beszélgetünk, azt pedig imádom. Végül egy nagy projektet vázoltak fel előttem egy nemzetközi szintű labdarúgó akadémiáról, ami kihívást jelent, de éppen ez a vonzó benne.

- Milyen elképzelésekkel állsz munkába?

- Az a célom, hogy olyan játékbeli, videlkedésbeli stílusjegyek alakuljanak ki, ami alapján a játékosaink és a csapataink első pillantásra felismerhetők legyenek. Ehhez négy területet kezelek kiemelten: a mentális, fizikai, technikai és taktikai képzést. A képzéshez segítségül hívjuk a legújabb tudományos módszereket, mérhetővé tesszük a játékosok fejlődését az előbb említett négy területen. Ez elvárás is a vezetőség részéről. Szentes Lázár szakmai igazgató irányítása alatt, Borbély Péter utánpótlás szakmai igazgatóval és Fuhrmann Géza utánpótlás szervezési igazgatóval fogunk együttműködni. Emellett a lehető legtöbb edzést szeretném napról napra megtekinteni és tanácsaimmal segíteni az edzést tartó kollégákat és az is előfordulhat, hogy néha én is beszállok az edzésvezetésbe. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy azt szeretném, ha az edzők ne felügyelőként, hanem segítőként tekintenének rám, mint ahogy a társegyesületek szakemberei is számíthatnak tapasztalatomra. Szeretném szélesíteni a piramis alját, hogy minél többen kezdjenek el hat évesen focizni. A kapcsolatrendszeremet kihasználva pedig próbálom minél több nemzetközi tornára eljuttatni a DVTK korosztályos csapatait, edzőit, hogy minél több futballkultúrával ismerkedjenek meg.

- Az első csapatnál lesz feladatod?
- Feladatom nincs, de szoros lesz az együttműködés. A szakmai vezetés elvárása, hogy az első csapat játékrendjének megfelelően játszanak az utánpótlás-csapatok is és ezeknek a posztoknak megfelelően folyjon a képzés.

- Több játékosodból lett élvonalbeli labdarúgó, válogatott, ugyanakkor több utánpótlás bajnokságot is nyertél. Melyik a fontosabb egy korosztályos csapatnál, az eredmény vagy a játékosnevelés?
- Korábbi csapataimnál sem az volt a lényeg, hogy aranyérmet nyerjünk, hanem az, hogy szép játékot mutassunk be. Ha ez megvan, annak úgyis meglesz legkésőbb idősebb korban a tabellán is megmutatkozó eredménye.


Kovac Zoltán

Kovac Zoltán 1954. október 16-án született az akkor Jugoszláviához tartozó Eszéken. Családjával kétéves korában Belgiumba költözött, ahol az RAA Louvière csapatában lett labdarúgó, 18 évesen bekerült az első és időnként a másodosztályban szereplő első csapat keretébe, azonban a profi labdarúgás és a tanulás közül az utóbbit választotta. Angol-holland szakos tanári diplomát szerzett és 12 éven keresztül belga csapatokban félprofiként, tanítás mellett szerepelt középhátvédként, védekező középpályásként.

Játékos-pályafutása lezárása után fiatalokkal kezdett el foglalkozni La Louvière-ban és rövid idő alatt négy korosztállyal - U12, U14, U16, U18 - is a legjobbak közt végzett csapatával, majd a KV Mechelen U20-as csapatával és ismét a La Louviére U19-es gárdájával sikerült bajnokságot nyerni. Ekkor kinevezték az RAA Louvière Utánpótlás Általános Igazgatói posztjára, így már nem csak szakvezető, hanem gazdasági és adminisztrációs vezető is lett.

Sorra szerezte az egyre magasabb edzői képesítéseket, és már eközben felkértek, hogy az egykori profiknak - köztük a magyar Balogh Tibor - és negyvennél több belga válogatottsággal rendelkező labdarúgók számára - például Michel Preudhomme, Enzo Scifo, Marc Wilmots - tartson egyéni edzőképzést. És egy ideig szövetségi kapitányként irányította a belga U18-as válogatottat és volt Dél-Belgium és Brüsszel edzőképzésének felügyelője.

Marc Wilmots hívására elvállalta a Sint-Truiden másodedzői posztját, majd ismét elfogadta az RAA Louvière hívását, ezúttal az Általános Koordinációs Igazgatói posztra. Hozzá tartozott a teljes utánpótlás, edzette a második csapatot és az első csapat játékosainak tartott egyéni, posztspecifikus képzést, és a leigazolandó játékosok feltérképezésében is részt vett.

Az utóbbi években folyamatosan tanított, és időnként több profi csapat (Union St. Gilloise, Charleroi SC) vezetőedzője is volt, és elvégezte a pro-licences edzőképzést is.