Christ Tiéhi a téli átigazolási időszakban érkezett Angliából Diósgyőrbe, és az Újpest ellen lépett pályára először piros-fehér mezben.
- Igazán örülök a bemutatkozásnak! - kezdte Christ Tiéhi. - És annak is, hogy segíteni tudtam a csapatnak az eredmény kiegyenlítésében. Ugyanakkor azt gondolom, meg kellett volna nyerni a meccset, mert a végén számtalan helyzetet alakítottunk ki. Ez volt az első tétmérkőzés a felkészülési időszakot követően, és úgy éreztem, bizonyos játékelemekben már a második félidőre is sokat léptünk előre, ezért pozitív érzéseim vannak, ezen az úton kell tovább haladnunk. A szurkolók pedig egész egyszerűen lenyűgözőek voltak, nagyszerű hangulat uralkodott a stadionban.
Az elefántcsontparti-francia középpályás csereként állt be a szünetben.
- Őszintén szólva csereként mindig nehezebb játszani, mint kezdőcsapat tagjaként - mondta. - Ráadásul a csapat egygólos hátrányban volt, de eleve úgy ültem le a kispadra, hogy amikor az edző úgy dönt, hogy a csapatnak szüksége van rám, akkor mentálisan készen álljak a játékra. Számomra ma az volt a legfontosabb feladat, hogy minél előbb fel tudjam venni a mérkőzés tempóját, ami sikerült is.
Christ Tiéhi tapasztalt játékos, Franciaországon kívül Angliában, a Championshipben, a prágai Slaviában is játszott.
- Némileg különbözik a diósgyőri hangulat a korábbi csapataim meccseitől - osztotta meg. - Itt tényleg érezni, hogy a szurkolók az eredménytől függetlenül a csapat mögött állnak, amire ma óriási szükségünk is volt. Csak a közönségünk által teremtett hangulatban tudtunk 0-1 után visszajönni a mérkőzésbe. Diósgyőr ebből a szempontból különleges hely, de nem csak a mérkőzésen, hanem a városban is érezni, hogy a miskolciak élnek-halnak ezért a klubért, ami sokat jelent minden játékosnak.
Az OTP Bank Liga 19. fordulójában Zalaegerszegen játszik a DVTK vasárnap délután. Mivel Christ Tiéhi egy hónapja sem játszik Magyarországon, ezért számára minden csapat új.
- Egészen addig nem is szoktam az ellenfél játékával foglalkozni, amíg a szakmai stáb nem mutatja meg az elemzésének az eredményét. Így el tudom kerülni azt a hibát, hogy a játékukat sokat nézve túlságosan tiszteljem az ellenfelet. Szóval nem hagyatkozom a saját szememre, hanem inkább megbízom a szakemberekben, és az edzői útmutatás alapján készülök a találkozóra - árulta el végezetül Christ Tiéhi.