Összefoglaló 2025. február 2., vasárnap

Bartosz Grzelak utólag elnézést kért

Bár a mérkőzés után közvetlenül még túlzónak találta a Szatmári Csabának súlyos sérülést okozó Kaczvinszki Dominik kiállítását Bartosz Grzelak, sportemberhez méltó módon utólag visszanézve az esetet, a közösségi médiában elnézést kért korábbi kijelentése miatt, ezt a fair play szellemében mi is megosztjuk.

Bartosz Grzelak utólag elnézést kért


- A játékvezetőkkel közösen visszanézve a piros lapos szituációt, be kellett látnom, miért voltunk eltérő véleményen. Azután, hogy egy olyan kameraképet is láttam, amit a nyilatkozatom előtt nem, most már jobban megértem az ő nézőpontjukat.

Ami a játékvezetők kritikáját illeti, őszintén hiszem, hogy edzőként és játékosként óvatosnak kell lennünk a médiában elhangzó szavainkkal. A játékvezetőkkel szembeni túlzott negatív hozzáállás árthat az előrelépésnek, és elriaszthatja az új játékvezetőket a sportágtól. Játékvezetők nélkül nem lehet játszani ezt a gyönyörű játékot.

Bocsánatot kérek, ha a korábbi nyilatkozataim negatív színben tüntették fel a játékvezetőket. Most viszont Szatmári Csaba egészsége a legfontosabb, aki súlyos sérülést szenvedett. Nem volt szándékos, de így is szörnyű sérülés. Az Újpest nevében és legmélyebb szívemből gyors és teljes felépülést kívánok - olvasható az Újpest FC vezetőedzőjének közösségi oldalán.