A 45. DVTK - MTK meccs következik
A DVTK 44 alkalommal fogadta az MTK-t az élvonalban. Eddig 17 diósgyőri és 16 kék-fehér siker született, míg 11 alkalommal döntetlent játszottak a csapatok. Legutóbb diósgyőri siker született Miskolcon. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Egymás ellen
A két csapat az első mérkőzését 63 évvel ezelőtt, 1950. szeptember 14-én játszotta Diósgyőrben. Tomecskó József edző tanítványai a Károlyi - Palicskó II, Kakuszi, Gyuris, Török, Krucsai, Németh, Csorba (Pesti), Mixtai, Pribelszky, Salamon összeállításban vették fel a küzdelmet a fővárosiakkal. Csapatunk hősiesen harcolt, ám hiába rúgott Németh és Pribelszky is gólt, a vendégek 4 találattal válaszoltak, így a mérkőzést is megnyerték.
A következő két egymás elleni mérkőzésünk nem kerülhet fel a DVTK történelem könyvének arany oldalaira. A vendégcsapat ugyanis először hét, majd a következő évben nyolc gólt szerezve mért megsemmisítő vereséget a Diósgyőrre.
Az első hazai siker a hatodik Diósgyőrben megrendezett összecsapáson született. Teleki Pál fiai 1958. július 9-én a Tóth - Werner, Szigeti, Jakobi, Török, Paulás, Iván, Csányi, Papp, Fekete, Pál II összeállításban, Török és Pál II góljával verték 2-1-re a kék-fehéreket.
Ezt követően nyertünk az 1959/1960-as és az 1968-as bajnokságban is. Az 1970-ben aratott győzelmünkkel pedig egy szenzációs sorozat kezdődött. 15 mérkőzésen keresztül döntetlennél rosszabb eredményt nem értünk el itthon az MTK ellen.
Ez a szép sorozat 28 év után, 1998-ban szakadt meg, amikor a Tornyi-féle Diósgyőr a bajnokesélyes MTK-tól kapott ki az Andrássy úton.
A kétezres években nem volt szerencsénk az MTK együttesével, döntetleneket elértünk, de győzni nem sikerült ellenük, mígnem az 2012 őszén Tisza Tibor és Elek Ákos góljára csak egy válasz érkezett, így újra győzelemnek örülhettünk. Sisa Tibor vezetőedző a Ribánszki - Vadász, Raković (Nagy T., 75.), Hanek, Gohér - Takács P., Elek Á. (Abdouraman, 79.) - Gosztonyi (Bacsa, 46.), Fernandez, Seydi - Tisza csapatot küldte pályára.
A 2013/2014-es bajnokságban Szivics Tomiszláv a Rajić - Vági, Alves, Hanek, Husić - Seydi (Barczi, 66.), Takács P. (Kostić, 46.), Elek, Bacsa - Tisza (Gohér, 74.), Rudolf csapata előbb William Alves és Tisza Tibor góljával hátrányból fordított, azonban egy bombagóllal mégis pontot mentett az MTK.
Az OTP Bank Liga 2014/2015-ös kiírásának utolsó fordulójában találkozott Miskolcon a két csapat, és Nemes Milán pontos centerezése után Bacsa Patrik közelről szerzett góljával a DVTK nyert. Vitelki Zoltán az Antal - Okuka, Alves, Németh M., Nemes - Ho-Jung (Egerszegi, 73.), Koman - Bacsa, Bognár I., Gosztonyi (Takács T., 65.) - Grumić (Boros, 77.) csapatnak szavazott bizalmat.
A 2015/2016 évi bajnokságban háromszor találkoztak egymással a csapatok, ebből egyszer Miskolcon, egyszer-egyszer az MTK pályaválasztása mellett Angyalföldön illetve Dunaújvárosban. A hazai találkozón Torghelle révén az MTK szerzett vezetést a 15. fordulóban. A második játékrészben a minden erejét mozgósító DVTK Bacsa Patrik találatával egyenlített, de a győzelmet jelentő gólt már nem sikerült megszerezni. Bekő Balázs vezetőedző a Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Husić (Griffiths, 59.) - Egerszegi (Barczi, 42.) - Bacsa, Kitl, Koman - Bognár I. (Nikházi (68.) - Novothny összeállításban játszatta csapatát.
Legutóbb a 2018/2019-es bajnokság 15. fordulójában játszott a DVTK az MTK ellen hazai pályán. A találkozón Balogh Béla öngóljával szerzett vezetést a Diósgyőr, majd Florent Hasani duplázta meg az előnyt még a szünet előtt. A második félidőben a szemfüles Vernes Richárd rögtön beállását követően gyakorlatilag bebiztosította a győzelmet, zárásként a vendégek két pontrúgással kozmetikáztak az eredményen.
Diósgyőri VTK - MTK Budapest 3-2 (2-0)
DVTK: Bukrán - Brković, Karan, Tamás M. - Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M. (Tóth Bo., 88.), Juhar (Bárdos, 46.) - Hasani, Mihajlović (Vernes, 73.). Vezetőedző: Fernando Fernández.
MTK: Kychak - Baki, Pintér Á., Balogh B., Selin - Vass Á. - Gera D., Kanta J. (Torghelle, 46.), Bognár I. (Farkas II B., 70.), Schäfer - Lencse (Kulcsár T., 70.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Gólszerző: Balogh B. (1-0, öngól) a 13., Hasani (2-0) a 41., Vernes (3-0) a 74., Farkas II B. (3-1) a 81., Torghelle (3-2, 11-esből) a 90+5. percben.
Az eddig lejátszott DVTK - MTK NB I.-es mérkőzések
- 1950
DVTK - Bp. Textiles 2-4 G.: Németh, Pribelszky - 1951
Di. Vasas - Bp. Textiles 0-7 - 1952
Di. Vasas - Bp. Bástya 2-8 G.: Csorba, Dobó - 1954
Di. Vasas - Bp. Vörös Lobogó 1-2 G.: Nagy - 1955
Di. Vasas - Bp. Vörös Lobogó 1-2 G.: Tiba - 1957/1958
DVTK - MTK 2-1 G.: Török, Pál II - 1958/59
DVTK - MTK 0-2 - 1959/1960
DVTK - MTK 1-0 G.: Papp - 1960/1961
DVTK - MTK 0-4 - 1964
DVTK - MTK 0-2 - 1966
DVTK - MTK 0-1 - 1967
DVTK - MTK 2-2 G.: Szurgent (2) - 1968
DVTK - MTK 3-1 G.: Szucsányi, Horváth, Sikora - 1969
DVTK - MTK 1-3 G.: Horváth - 1970
DVTK - MTK 1-0 G.: Csuhány - 1970/1971
DVTK - MTK 1-0 G.: Horváth - 1971/1972
DVTK - MTK 4-1 G.: Sikora (2), Földesi, Fekete - 1972/1973
DVTK - MTK 0-0 - 1974/1975
DVTK - MTK-VM 0-0 - 1975/1976
DVTK - MTK-VM 1-0 G.: Makróczi - 1976/1977 (semleges pályán)
DVTK - MTK-VM 3-1 G.: Kerekes (2) Fekete - 1977/1978
DVTK - MTK-VM 1-1 G.: Szalai - 1978/1979
DVTK - MTK-VM 3-2 G.:Tatár, Görgei, Fekete - 1979/1980
DVTK - MTK-VM 2-0 G.: Salamon, Teodoru I. - 1980/1981
DVTK - MTK-VM 3-1 G.: Borostyán (2), Oláh - 1982/1983
DVTK - MTK-VM 2-1 G.: Borostyán (2) - 1983/1984
DVTK - MTK-VM 2-0 G.: Szabó, Lippai - 1991/1992
DFC - MTK-VM 1-0 G.: Leskó - 1992/1993
DFC - MTK 2-2 G.: Dancs, Vitelki - 1997/1998
DFC - MTK 1-3 G.: Kulcsár - 1998/1999
DFC - MTK 1-1 G.: Smiljanić - 1999/2000
DFC - MTK 0-2 - 2004/2005
DVTK - MTK 2-2 G.: Virágh, Egressy - 2005/2006
DVTK - MTK 0-0 - 2006/2007
DVTK - MTK 0-1 - 2007/2008
DVTK - MTK 2-2 G.: Victor, Elek N. - 2008/2009
DVTK - MTK 2-3 G.: Tóth M., Miličić - 2009/2010
DVTK - MTK 2-5 G.: Gal, Somorjai - 2012/2013
DVTK - MTK 2-1 G.: Tisza, Elek Á. - 2013/2014
DVTK - MTK 2-2 G.: Alves, Tisza - 2014/2015
DVTK - MTK 1-0 G.: Bacsa - 2015/2016 2. kör
DVTK - MTK 1-1 G.: Bacsa - 2016/2017 2. kör
DVTK - MTK 2-3 G.: Myke (ög), Fülöp - 2018/2019 (2. kör)
DVTK - MTK 3-2 G.: Balogh B. (ög), Hasani, Vernes
Mérlegünk: 44 mérkőzés, 17 győzelem, 11 döntetlen, 16 vereség, 62 rúgott és 76 kapott gól
MTK Budapest
A Magyar Testgyakorlók Körét 1888. november 16-án alapították. A budapesti kék-fehérek 23 alkalommal nyerték meg az NB I.-es bajnokságot, 12-szer a Magyar Kupát, kétszer pedig a Szuper Kupát is elhódították.
Az előző bajnokságot az NB II. első helyén zárták, így egy év szünet után ismét jogot szereztek az élvonalban való indulásra.
OTP Bank Liga 2020/2021
1. helyezett 2 1 1 0 4-2 2 4 (Az NB I. állása)
Eredmények
- forduló: MTK - FTC 1-1
- forduló: MTK - Honvéd 3-1
A legutóbbi fordulóban így állt fel az MTK: Mijatović - Balázs B., Baki, Nagy Zs., Herrera - Katona M., Cseke, Mezei - Gera D. (Palincsár, 82.), Ramos (Lencse, 85.), Schön (Bíró B., 67.).
Házi góllövőlista
2 gólos
Gera Dániel
1 gólos
Sebastian Herrera
Katona Máté
Sárga lapok
2 sárga lap
Baki Ákos
1 sárga lap
Balázs Benjámin
Sebastián Herrera
Mezei Szabolcs
Schön Szabolcs
Nyári játékosmozgás
Érkezett
Balázs Benjámin (Újpest)
Barna Szabolcs (DVSC)
Tiago Ferreira (portugál, Universitatea Craiova)
Sebastián Herrera (kolumbiai, északmacedón, Rabotnički – Észak-Macedónia)
Milan Mijatović (montenegrói, Levszki Szófia)
Kölcsönből visszatérők: Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd)
Távozott
Bognár István (Paks)
Deutsch Bence (Siófok)
Fülöp Noel (Tiszakécske)
Szatmári István (Gyirmót)
Varga Bence (Szeged-Csanád GA)
Vass Patrik (ZTE)
Vukman Donát (PMFC)
Babinszky Bence (Kozármisleny - kölcsönbe)
Bese Balázs (Budafok - kölcsönbe)
Bidzilya Anton (ukrajnai, Békéscsaba - kölcsönbe)
Kapronczai Gergely (Szentlőrinc - kölcsönbe)
Lehoczky Roland (Szentlőrinc)
Lustyik Levente (Gyirmót)
Nagy Barnabás (Szentlőrinc)
Szuhodovszki Soma (ETO FC Győr - kölcsönbe)
Tóth Zoltán (Iváncsa - kölcsönbe)
Törőcsik Péter (Szentlőrinc - kölcsönbe)
Az MTK kerete
Kapusok
1 Milan Mijatović (MNE) 1987.07.26.
25 Somodi Bence (HUN) 1988.11.25.
18 Varasdi Dániel (HUN) 2000.03.12.
Mezőnyjátékosok
77 Baki Ákos (HUN) 1994.08.24.
21 Balázs Benjámin (HUN) 1990.04.26.
15 Barna Szabolcs (HUN) 1996.04.27.
6 Cseke Benjámin (HUN) 1994.07.22.
9 Bíró Bence (HUN) 1998.07.14.
4 Tiago Ferreira (POR) 1993.07.10.
11 Gera Dániel (HUN) 1995.08.29.
16 Sebastián Herrera (COL, MKD) 1995.01.23.
20 Patrick Ikenne-King (NGR) 1991.10.29.
19 Kanta József (HUN) 1984.03.24.
14 Kata Mihály (HUN) 2002.04.13.
22 Katona Máté (HUN) 1997.06.22.
29 Lencse László (HUN) 1988.07.02.
8 Mezei Szabolcs (HUN) 2000.10.18.
30 Bojan Miovski (MKD) 1999.06.24.
5 Nagy Zsombor (HUN) 1998.03.21.
10 Palincsár Martin (HUN) 1999.01.03.
28 Pintér Ádám (HUN) 1988.06.12.
17 Prosser Dániel (HUN) 1994.06.15.
99 Myke Ramos (BRA) 1992.10.30.
7 Schön Szabolcs (HUN) 2000.09.27.
2 Varju Benedek (HUN) 2001.05.21.
A vezetőedző
Az MTK kispadján Michael Boris ül, aki labdarúgóként alacsonyabb osztályú német csapatokban szerepelt, és az edzősködést is hazája alacsonyabb osztályaiban kezdte. 2016-ban nevezték ki a magyar U19-es, majd az U21-es válogatott szövetségi edzőjének. Ezt követően 2019-ben a japán Tokyo Verdy másodedzője lett, ahonnan az MTK hívására tért vissza Magyarországra. Az előző idényben az első helyen állt csapatával, amikor az MLSZ lezárta a bajnokságot, és az idén az élvonalban is ő írányítja a kék-fehéreket.
Ismerősök a másik oldalon
Somodi Bence 2008 nyarán érkezett Diósgyőrbe, ősszel 15 mérkőzésen ült le az első csapat kispadjára, de védeni nem védett, ezért tavasszal Győrbe került kölcsönbe. A következő ősszel is többnyire a kispadon ült, de a Kaposvár ellen bemutatkozott az élvonalban, és az MTK ellen is az ő nevével kezdődött az összeállítás. Később védett Kazincbarcikán, Székesfehérvárott, Gyirmóton, Felcsúton, Kaposvárott, visszatért Kazincbarcikára hosszabb időre, és az előző bajnokság elején igazolt az MTK-hoz.
A Sepsiszentgyörgyről érkezett Prosser Dániel 2019-ben két félévet játszott Diósgyőrben, 28 mérkőzésen 4 gólt szerzett, majd év elején az MTK játékosa lett.
Az MTK szakmai stábjából a miskolci születésű Teodoru Vaszilisz 1978 és 1984 között 80 élvonalbeli bajnoki mérkőzést játszott diósgyőri színekben, az 1980-ban a kupagyőztes csapat tagja volt. Később a Vasasban, Cipruson és Ausztriában szerepelt. Edzőként pályafutása nagy részét az MTK-nál töltötte, 2016-ban az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott.
Sipos Péter fizioterapeuta korábban egy évig Diósgyőrben dolgozott a DVTK női labdarúgó csapata mellett.