Karakó Ferenc vezet szombaton
Karakó Ferenc vezeti szombaton 18 órától a Gyirmót FC - DVTK mérkőzést az OTP Bank Liga 30. fordulójában. Segítői az oldalvonalnál Varga Gábor és Szert Balázs, az alapvonal mellett pedig Szilasi Szabolcs és Gyarmati II Tibor lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Kóbor Péter látja el.

Karakó Ferenc 1983-ban született Nyíregyházán.
A játékvezetői vizsgát 2008-ban tette le, 2009-ben lett NB III.-as minősítésű bíró, ahol a Tisza-csoportban tevékenykedhetett. 2010-ben országos utánpótlás kerettag, 2011-től NB II.-es játékvezető. Első élvonalbeli mérkőzését (Győri ETO - KTE) 2015. április 4-én vezette.
Bár idén az alapvonal mellett öt alkalommal is találkozhattunk vele, játékvezetőként még nem fújt a DVTK mérkőzésein. A Diósgyőrnek egy alkalommal vezetett mérkőzést, 2015. október 17-én a Vasas- DVTK találkozón fújta a sípot.
Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Karakó Ferenc segítői az oldalvonalnál Varga Gábor és Szert Balázs, az alapvonal mellett pedig Szilasi Szabolcs és Gyarmati II Tibor lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Kóbor Péter látja el.
Karakó Ferenc a DVTK mérkőzésein
2015/2016
2015. október 17. Vasas - DVTK 0-1
Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2016/2017)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali |
alapvonali |
tartalék |
|
1. |
Andó-Szabó Sándor |
Georgiou Theodoros |
Kóbor Péter |
Pintér Csaba |
Kulcsár Katalin |
Huszár Balázs |
2. |
Vad II István |
Tóth II Vencel |
Viszokai |
Szőts Gergely |
Kulcsár Katalin |
Horváth Róbert |
3. |
Bognár Tamás |
Georgiou Theodoros |
Buzás Balázs |
Berke Balázs |
Szilasi Szabolcs |
Farkas Balázs |
4. |
Szabó Zsolt |
Tóth II Vencel |
Horváth Róbert |
Takács János |
Nazsa Tamás |
Varga Gábor |
5. |
Berke Balázs |
Ring György |
Kepe Arnold |
Kassai Viktor |
Molnár Attila |
Huszár |
6. |
Iványi |
Georgiou Theodoros |
Medovarszki János |
Szilasi Szabolcs |
Lovas László |
Kormányos II. Gábor |
7. |
Erdős József |
Erős Gábor |
Szalai Balázs |
Szőts Gergely |
Urbán Eszter |
Horváth Róbert |
8. |
Andó-Szabó Sándor |
Kelemen Attila |
Szert Balázs |
Berke Balázs |
Szilasi Szabolcs |
Farkas Balázs |
9. |
Bognár Tamás |
Berettyán Péter |
Szalai Dániel |
Vad II. István |
Molnár Attila |
Varga Gábor |
10. |
Pintér Csaba |
Kelemen Attila |
Szert Balázs |
Bogár Tamás |
Urbán Eszter |
Huszár Balázs |
11. | Andó-Szabó Sándor | Erős Gábor | Szalai Balázs | Erdős József | Németh Ádám | Becséri Gergely |
12. | Kassai Viktor | ifj. Tóth Vencel | Szalai Dániel | Karakó Ferenc | Urbán Eszter | Horváth Róbert |
13. | Pintér Csaba | Viszokai László | Lémon Oszkár | Szilasi Szabolcs | Lovas László | Kóbor Péter |
14. | Szabó Zsolt | ifj. Tóth Vencel | Georgiou Theodoros | Szőts Gergely | Molnár Attila | Szalai Dániel |
15. | Kassai Viktor | Berettyán Péter | Szert Balázs | Vad II István | Gaál Gyöngyi | Viszokai László |
16. | Erdős József | Buzás Balázs | Medovarszki János | Farkas Ádám | Németh Ádám | Szert Balázs |
17. | Szőts Gergely | Ring György | Szalai Balázs | Vad II István | Németh Ádám | Farkas Balázs |
18. | Vad II István | Erős Gábor | Kóbor Péter | Berke Balázs | Szilasi Szabolcs | Huszár Balázs |
19. | Farkas Ádám | Kelemen Attila | Varga Gábor | Solymosi Péter | Ducsai József | Szert Balázs |
20. | Vad II István | Albert István | Berettyán Péter | Andó-Szabó Sándor | Urbán Eszter | ifj. Gyarmati II Tibor |
21. | Erdős József | Viszokai László | Becséri Dániel | Solymosi Péter | Nazsa Tamás | Szalai Dániel |
22. | Kassai Viktor | Huszár Balázs | Kóbor Péter | Bognár Tamás | Takács János | Horváth Zoltán |
23. | Berke Balázs | Ring György | Georgiou Theodoros | Karakó Ferenc | Urbán Eszter | Szalai Dániel |
24. | Farkas Ádám | Szert Balázs | Varga Gábor | Takács János | ifj. Gyarmati II Tibor | Farkas Balázs |
25. | Andó-Szabó Sándor | Georgiou Theodoros | Szalai Balázs | Szőts Gergely | Szilasi Szabolcs | Lémon Oszkár |
26. | Bognár Tamás | Lémon Oszkár | Takács Gábor | Karakó Ferenc | Takács János | Medovarszki János |
27. |
Vad II István |
Becséri Gergely | Szert Balázs | Karakó Ferenc | Németh Ádám | Varga Gábor |
28. | Bognár Tamás | ifj. Tóth Vencel | Viszokai László | Karakó Ferenc | ifj. Gyarmati II Tibor | Lémon Oszkár |
29. | Kassai Viktor | Albert István | Buzás Balázs | Pintér Csaba | Urbán Eszter | Farkas Balázs |
30. | Karakó Ferenc | Varga Gábor | Szert Balázs | Szilasi Szabolcs | Gyarmati II Tibor | Kóbor Péter |