Szabó Zsolt fúj szombaton
Szabó Zsolt vezeti szombaton 18 órától az MTK - DVTK mérkőzést az OTP Bank Liga 32. fordulójában. Segítői az oldalvonalnál Berettyán Péter és Kóbor Péter, az alapvonal mellett pedig Németh Ádám és Molnár Attila lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Lémon Oszkár látja el.

A 45 éves budapesti játékvezető, Szabó Zsolt 1996 óta tagja az NB I-es keretnek, 1999 óta pedig FIFA-kerettag, ő az NB I.-es csúcstartó a játékvezetők között.
Polgári foglalkozását tekintve pénzügyi elemző, tanácsadó, jelenleg profi játékvezetőként dolgozik. Két diplomája van, anyanyelvén kívül angolul és németül is beszél.
Szabó Zsolt 2001/2002-ben a Borsodi Liga legjobb játékvezetője lett. A Nemzeti Sportnál a 2002/2003 bajnoki évadban az Év Játékvezetője cím adományozásánál a második helyen végzett.
2003-ban Aranyszemüveg díjat nyert. A díjat a szurkolók szavazatai alapján a legjobb játékvezető kapja meg.
Szabó Zsolt ebben a szezonban a 4. fordulóban a DVTK - Budapest Honvéd, a 14. fordulóban pedig a DVTK - FTC találkozón működött közre játékvezetőként a DVTK mérkőzésein.
Az OTP Bank Liga kiírása szerint a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Szabó Zsolt segítői az oldalvonalnál Berettyán Péter és Kóbor Péter, az alapvonal mellett pedig Németh Ádám és Molnár Attila lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Lémon Oszkár látja el.
A Szabó Zsolt által vezetett mérkőzéseink
2016/2017
2016. október 29. DVTK - FTC 2-3
2016. augusztus 6. DVTK - Honvéd 0-3
2015/2016
2016. április 23. DVSC - DVTK 3-1
2015. október 24. DVTK - FTC 0-2
2015. szeptember 26. Honvéd - DVTK 2-1
2014/2015
2015. május 17. DVTK - ETO 4-1
2015. február 28. Haladás - DVTK 1-1
2014. november 22. MTK - DVTK 0-2
2014. szeptember 20. DVTK - Honvéd 2-1
2014. augusztus 24. PMFC - DVTK 1-2
2013/2014
2013. szeptember 28. Kaposvár - DVTK 0-2
2013. augusztus 11. DVSC - DVTK 4-0
2012/2013
2013. április 7. DVTK - Videoton 2-1
2013. október 21. DVSC - DVTK 2-0
2012. szeptember 1. DVTK - Győri ETO 0-3
2011/2012
2011. november 21. Bp. Honvéd - DVTK 2-1
2012. március 11. DVTK - Videoton 0-2
2010/2011
2011. április 2. Bőcs - DVTK 0-1
2009/2010
2010. február 26. DVSC-TEVA - DVTK 3-1
2008/2009
2008. augusztus 30. Paks - DVTK 1-1
2007/2008
2008. március 28. Bp. Honvéd - DVTK 0-1
2007. szeptember 15. DVTK - Nyíregyháza 0-0
2007. november 28. DVTK - Fehérvár 2-1 (Ligakupa döntő)
2006/2007
2007. április 28. Tatabánya - DVTK 5-3
2006. szeptember 22. DVTK -Vasas 1-2
2005/2006
2006. április 15. Sopron - DVTK 2-1
2005. november 19. DVTK - ZTE 3-0
Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2016/2017)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali |
alapvonali |
tartalék |
|
1. |
Andó-Szabó Sándor |
Georgiou Theodoros |
Kóbor Péter |
Pintér Csaba |
Kulcsár Katalin |
Huszár Balázs |
2. |
Vad II István |
Tóth II Vencel |
Viszokai |
Szőts Gergely |
Kulcsár Katalin |
Horváth Róbert |
3. |
Bognár Tamás |
Georgiou Theodoros |
Buzás Balázs |
Berke Balázs |
Szilasi Szabolcs |
Farkas Balázs |
4. |
Szabó Zsolt |
Tóth II Vencel |
Horváth Róbert |
Takács János |
Nazsa Tamás |
Varga Gábor |
5. |
Berke Balázs |
Ring György |
Kepe Arnold |
Kassai Viktor |
Molnár Attila |
Huszár |
6. |
Iványi |
Georgiou Theodoros |
Medovarszki János |
Szilasi Szabolcs |
Lovas László |
Kormányos II. Gábor |
7. |
Erdős József |
Erős Gábor |
Szalai Balázs |
Szőts Gergely |
Urbán Eszter |
Horváth Róbert |
8. |
Andó-Szabó Sándor |
Kelemen Attila |
Szert Balázs |
Berke Balázs |
Szilasi Szabolcs |
Farkas Balázs |
9. |
Bognár Tamás |
Berettyán Péter |
Szalai Dániel |
Vad II. István |
Molnár Attila |
Varga Gábor |
10. |
Pintér Csaba |
Kelemen Attila |
Szert Balázs |
Bogár Tamás |
Urbán Eszter |
Huszár Balázs |
11. | Andó-Szabó Sándor | Erős Gábor | Szalai Balázs | Erdős József | Németh Ádám | Becséri Gergely |
12. | Kassai Viktor | ifj. Tóth Vencel | Szalai Dániel | Karakó Ferenc | Urbán Eszter | Horváth Róbert |
13. | Pintér Csaba | Viszokai László | Lémon Oszkár | Szilasi Szabolcs | Lovas László | Kóbor Péter |
14. | Szabó Zsolt | ifj. Tóth Vencel | Georgiou Theodoros | Szőts Gergely | Molnár Attila | Szalai Dániel |
15. | Kassai Viktor | Berettyán Péter | Szert Balázs | Vad II István | Gaál Gyöngyi | Viszokai László |
16. | Erdős József | Buzás Balázs | Medovarszki János | Farkas Ádám | Németh Ádám | Szert Balázs |
17. | Szőts Gergely | Ring György | Szalai Balázs | Vad II István | Németh Ádám | Farkas Balázs |
18. | Vad II István | Erős Gábor | Kóbor Péter | Berke Balázs | Szilasi Szabolcs | Huszár Balázs |
19. | Farkas Ádám | Kelemen Attila | Varga Gábor | Solymosi Péter | Ducsai József | Szert Balázs |
20. | Vad II István | Albert István | Berettyán Péter | Andó-Szabó Sándor | Urbán Eszter | ifj. Gyarmati II Tibor |
21. | Erdős József | Viszokai László | Becséri Dániel | Solymosi Péter | Nazsa Tamás | Szalai Dániel |
22. | Kassai Viktor | Huszár Balázs | Kóbor Péter | Bognár Tamás | Takács János | Horváth Zoltán |
23. | Berke Balázs | Ring György | Georgiou Theodoros | Karakó Ferenc | Urbán Eszter | Szalai Dániel |
24. | Farkas Ádám | Szert Balázs | Varga Gábor | Takács János | ifj. Gyarmati II Tibor | Farkas Balázs |
25. | Andó-Szabó Sándor | Georgiou Theodoros | Szalai Balázs | Szőts Gergely | Szilasi Szabolcs | Lémon Oszkár |
26. | Bognár Tamás | Lémon Oszkár | Takács Gábor | Karakó Ferenc | Takács János | Medovarszki János |
27. |
Vad II István |
Becséri Gergely | Szert Balázs | Karakó Ferenc | Németh Ádám | Varga Gábor |
28. | Bognár Tamás | ifj. Tóth Vencel | Viszokai László | Karakó Ferenc | ifj. Gyarmati II Tibor | Lémon Oszkár |
29. | Kassai Viktor | Albert István | Buzás Balázs | Pintér Csaba | Urbán Eszter | Farkas Balázs |
30. | Karakó Ferenc | Varga Gábor | Szert Balázs | Szilasi Szabolcs | Gyarmati II Tibor | Kóbor Péter |
31. | Iványi Zoltán | Georgiou Theodoros | Buzás Balázs | Farkas Ádám | Takács János | Horváth Róbert |
32. | Szabó Zsolt | Berettyán Péter | Kóbor Péter | Németh Ádám | Molnár Attila | Lémon Oszkár |