Az Uray Attila és Kriston István által irányított csapat fiatal játékosai nagy örömmel fogadták a két spanyol labdarúgót, akit eddig a stadionban csodáltak.

A nyelvi korlátok áthidalásában Vitelki Zoltán segített - aki maga is edzette ezt a korosztályt korábban -, de Francisco “Paco” Gallardo megcsillantotta magyartudását is.

Gallardo magyarul számolta a passzokat


- Ez volt az első alkalom, de nagyon jól éreztük magunkat, és szerintem a gyerekek is élvezték a közös gyakorlást, melyen főleg játékos feladatokat végeztünk labdával - mondta Paco. - Nincs sok időnk az edzések és a bajnokik mellett, de máskor is szívesen tartunk tréninget a diósgyőri fiataloknak. A foglalkozáson megpróbáltuk átadni azokat az elemeket, melyeket nekünk tanítottak gyerekként Spanyolországban.

Luque a helyes lábtartást is bemutatta a fiataloknak


A DVTK csapatkapitánya, José Luque is hasonló véleményen volt. Ahogy elmondta, az első csapat kőkemény profi munkát végez, az ilyen fiatal focistáknak azonban még fontos a játék is.

- Nagyon élveztem a közös munkát, az biztos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. Felvillanyozta a srácokat, hogy velünk készültek, ugyanakkor mivel ez volt az első ilyen edzés, izgultak is, így néha el-elpattant tőlük a labda. A következő alkalommal már biztosan oldottabbak lesznek, és zökkenőmentesen fog menni a játék.

Szerdán bajnoki mérkőzésen lépett pályára a DVTK U14-es csapata. A miskolci fiúk az Ózdi FC gárdájával találkoztak, és arattak 13 gólos kiütéses győzelmet. Talán egy kicsit a két spanyol labdarúgó is hozzájárult a fiatalok sikeréhez.